Attila Márk (4 éves, Budapest)


Pedálos gokart volt a kívánság - elég nagy volt a kínálat a játékboltban - igyekeztünk a "legszuperebb" járgányt kiválasztani: fékkel, sebességváltóval, állítható üléssel, hogy a későbbiekben is használható legyen.

A hatalmas dobozt szombaton vittük el Attiláékhoz. Ő már nagyon várt minket, mamája mesélte, egész nap azt kérdezte: a gokartos nénik mikor jönnek már?

Ahogy a fényképek is mutatják, az összeszerelés férfimunkáját Attila és papája vállalta, mi lányok (kishúga, mamája, és mi) azalatt drukkoltunk, hogy mikor lesz már készen...!

Amint a gokart összeállt, Attila már pattan is az ülésbe, és indult a járgány - a gyerekszoba kicsinek bizonyult, át kellett lavírozni a nagyszobába, mert annak akkora az ajtaja, hogy az előszobába is ki lehetett kanyarodni, egy kicsit hosszítva így a távot.

Attila igazi profiként vezetett, Y forduló, előre, hátra, száguldott a gokart.

Szerencsére még szép volt az idő, és másnap kipróbálhatták a szabadban is. Apuka gyorsan ráragasztotta a matricákat, amitől még szebb lett az ajándék.

Tekintettel az ezredik kívánságra, tortát is vittünk, rajta 1000-es gyertya, amit együtt fújtak el kishúgával.

Hajrá Attila, reméljük, azóta már vígan száguldozol a csodaszép gokarton!



Titkos Rita és Flandera Tünde
kívánság-koordinátorok

/ 6



Archívum


Belépés