Máté (16 éves, Miskolc Avas)


Középiskolában tanul és gitározik. Először vagy két éve hallotta meg egy Jackson gitár hangját, s teljesen beleszerelmesedett.

A kórházban, amikor Mété bent feküdt, beszélgettünk a Csodalámpáról. Nagyon szerényen mondta el az ő nagy álmát.
Egy Jackson gitárt szeretett volna kapni, de igazából nem hitte el, hogy álma egyszer valóra is válik.
Máté jól feladta nekünk a leckét! Nem volt könnyü megszerezni a különleges formájú és hangzású gitárt.

De végre eljött a várva várt nap! Máté édesanyját az átadás előtti napon értesítettük, s kértük legyen meglepetés Máté számára a gitár átadása. Úgy is lett!

Máté nem akarta elhinni, hogy tulajdonosa lehet egy ilyen gyönyörű, fekete színű hangszernek. Szólni sem tudott meglepetésében és határtalan örömében. Azonnal hozta az erősítőt és kipróbálta új ajándékát, s úgy tűnt többé le sem akarja tenni. Édesanyja szerint azzal is fog aludni!!:))

Máté nagyon profin játszik a gitárján, ezt mondta a hozzáértő gitártanár, akivel együtt pengették a húrokat, játszották az akkordokat, az ott lévők nagy örömére. A finom tortát, - amit természetesen gitár alakúra sütöttek - is megkóstoltuk.

Úgy gondoljuk, jó kezekben lesz ez a gyönyörű hangszer, s kívánjuk Máté, hogy amikor játszol rajta, felejtsd el minden gondodat, bajodat, és csak a zenével foglalkozz!

Hiszen tudnod kell, hogy "Az emberi élet keresztjei olyanok, mint a kottában a keresztek: F e l e m e l n e k !"




Tatárné Csonka Zsuzsanna
régióvezető
Miskolc, 2008. november 18.

A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Máté nevében is köszönjük!

Archívum


Belépés