Csaba (4 éves, Budapest)


Csabi még csak 4 éves, de már sorolja a Forma 1-es bajnokokat. Az ő álma az volt, hogy egy igazi versenyautóba ülhessen. Kérése a Hungaroringen teljesülhetett, ahol a száguldás mellett olyan helyekre is bekukkanthatott, amiről sok felnőtt is csak álmodozhat.

Elsőként a pálya versenyirányító termébe ülhetett be, ahol a nemzetközileg is nagyra becsült Zettner Tamás beszélt neki a pálya és az azon folyó versenyek kulisszatitkairól. Megtudhatta, hogy az egyik falat teljes egészében betöltő képernyőkön hogyan követik az eseményeket, hogyan kezelik a kamerákat, és mit kell tenni, ha valami bajt észlelnek. Érdekes volt hallgatni, hogy a versenyző csapatokat hogyan jellemezte Tamás többek között attól függően, hogy mennyit beszélnek verseny közben az adó-vevőkön keresztül. Van például olyan csapat, aki egyáltalán nem beszél a versenyzővel, miközben az a pályán száguldozik, és van, ahol állandó a hangzavar. Az volt az egyik legizgalmasabb, hogy Csabi gombokkal kezelhette a versenypálya indító lámpáit.




Ezután Csabi olyan kiváltságban részesülhetett, amiben tényleg csak nagyon kevesen az autósok között. Felállhatott annak a dobogónak a legmagasabb fokára, ahonnan a versenyzők szokták, gyakran pezsgőzuhannyal, ünnepelni a győzelmüket. Ott állhatott, ahol példaképe, Michael Schumacher is többször ünnepelte győzelmeit.

Az izgalmak pedig akkor hágtak a tetőfokukra, mikor elérkezett az a pillanat, amikor Csabi beülhetett egy Opel Astra versenyautóba. Walter Csaba volt a sofőrje, aki 2006-ban és 2007-ben abszolút bajnoki második, míg 2008-ban első helyezett lett, illetve csapat szinten és a saját géposztályában szintén bajnoki címmel büszkélkedhet. Csabi kapott maga alá néhány párnát és egy szép bukósisakot a fejére, hogy aztán becsatolják az autó ülésébe. Egy nagy bólintással megadta a jelet a sofőrnek, felbőgött a motor, és az autó nemsokára eltűnt az enyhén ködös pályán. Ez a köd természetesen csak a Csodalámpa füstje lehetett...

Végül aztán a kis versenyzőjelölt visszaváltozott megint Csabivá, és a nagy esemény emlékére kapott pár szép ajándékot a Hungaroringtől, valamint egy távirányítós Roary versenyautót az Alapítványtól, hogy játékosan gyakorolhassa a versenyzést.

Édesapjától megtudtuk, hogy a kis hős otthon aztán napokig az élményeit mesélte, hiszen az autóban csak a két Csabi ült, a varázslatot csak ők ketten élték át.

Hajrá Csabi!


Kardos Tamás
kívánság-koordinátor
2008.10.22.



Köszönjük a segítségét.

Archívum


Belépés