Roland (13 éves, Tótújfalu)


Roland kontroll vizsgálatra érkezett. Bizonytalan volt, hogy hazamehet-e még utána a következő kezelésig a vérképe miatt. Nagy volt az öröm, amikor kiderült, hogy pár napra még elmehet.

Az igazi boldogság viszont akkor jött, amikor meglátott a kezemben egy nagy dobozzal, amiben egy laptop volt. Izgatottan csomagolta ki.
Nagyon elégedett volt, de már nem jutott idő a kipróbálásra, mert megérkezett a mentő, ami hazaszállította.

Kívánjuk, hogy sok örömed legyen az ajándékodban és segítse elő a gyógyulásodat!


A laptop utóélete:
Roli pár nappal később kezelésre érkezett. A szobában, ahová került, hárman voltak - mind új csodalámpás laptop tulajdonosok.
Akkora játékban és információcserében voltak a gyerekek, hogy szinte tudomást sem vettek a környezetükről, illetve az éppen zajló kezelésekről.

Az éjszakás nővér sem tudta alvásra parancsolni őket hajnali 2 óra előtt. Másnap persze egész délelőtt aludtak és jó időbe telt, mire rájöttünk, hogy nincsenek rosszul a kezeléstől, mint máskor, csak szörnyen fáradtak.

Azóta is szinte egész nap előttük van a gép és használják, szinte észre sem véve a körülöttük zajló eseményeket. Reméljük, hogy ez még sokáig így marad és könnyebben viselik a betegség és a kezelések nehézségeit!




Bezdánné Végh Tünde
kívánság-koordinátor
Pécs



A kívánságot az támogatásával teljesítettük. Roland nevében is köszönjük!

Archívum


Belépés