Patrik (10 éves, Pér)

Talán soha nem kezdődött olyan fényesen október első napja, mint az idén. A lehullott őszi falevelek csak úgy táncoltak a napsütésben az országúton, amint a kilométereket szeltem egy Győr közeli falucska felé. Itt lakik ugyanis Patrik, akivel aznapra volt találkozóm. Az is igaz, hogy az útnak nem egyedül vágtam neki, az anyósülésen mellettem ült "Sanyi" akiről akkor még csak én tudtam, hogy ki is valójában.

Pérre érve nem kellett sokáig keresgélnem a házat: a kilenc éves kisfiú már a kerítésénél toporgott és várt rám. Hiába, az első randevúján az ember izgatott. Hogy számított-e akkor Patrik "Sanyira" is? Nos, nem hiszem: legalábbis nem tudta, hogy így hívják.

Kikászálódva az autómból magamhoz vettem egy nagy fekete táskát. Patrikkal hamar barátságot kötöttünk, de volt egy kis bökkenő: a fiúcska még sohasem hallotta a csodalámpa történetét. Ő eddig a boszorkákban hitt, persze a bűbájos fajtákban. Így aztán gyorsan elmeséltem neki a lámpás meséjét, majd megkértem, hogy ugyan dörzsölgesse meg a hasát annak a lapos fekete táskának, amivel érkeztem: talán vele is történik valami varázslat. És lássatok csodát! A táskából először egy fekete egér farkincája bújt elő, - na persze csak olyan számítógépes fajta - majd egy csillogó villogó laptop is előkerült. Erre vágyott tavasz óta ez a kilenc éves kisfiú. Volt is nagy öröm! Az biztos, hogy ezentúl nem lesz hosszú az utazás a kórházig, és gyorsabban röpül majd az ott töltött idő is.




A gépet Patrik egyből bekapcsolta és nagyon ügyesen kezelte. Remélem, hogy a gép még sok meglepetést tartogat és a játékon túl olykor segít majd a tanulásban is.

Bűbájos boszorkák, jóságos szellemek, kívánságot teljesítő csodalámpa és még ki tudja ki mindenkinek köszönhető, hogy Patrik kívánsága teljesült. Biztos vagyok azonban abban, hogy az ezeregy éjszakának tűnő hosszú téli napok egyikén Aladdinról is fog szólni az esti mese a péri kisházban.

Ja és, hogy ki is volt Sanyi? Azt a jószívű fiatalembert hívják így, aki három barátjával felajánlotta a laptopot Patriknak. Én pedig róla neveztem el az ajándékba vitt számítógépet.



Erdős Réka
kívánságkoordinátor
Pér, 2007-10-01

Archívum


Belépés