Beatrix (12 éves, Budapest) és Tünde (16 éves, Sáránd)

/ 11



A Csodalámpa mindent felülmúló kívánságteljesítése Nizzaban

Szombat délután (04.14.) indult a gépünk a csodálatos francia városkába, Nice-be. A lányok eleinte tartottak a repüléstől, de félelmük nagyon hamar feloldódott. Sőt egyenesen élvezték a repülést. A röpke négy órás utazás után elfoglaltuk a szállást, és sétáltunk egyet a tengerparton.

A lányok már izgatottan várták a másnap reggelt… Lagon úr (Phoenix és Lizzie delfinek gondozója) szeretetteljesen várt minket. A lányokat beöltöztették pampalinis nadrágba (aki még emlékszik erre a mesére), és egy kézmosás után már mehettek is a vízbe. Megsimogathatták a delfineket, és ők vezethették le a reggeli edzésüket.

Bár a vélemények eltérőek a delfin bőréről, az érzés mégis nagyon felemelő minden a két leányzó számára.

- „Ez életem legszebb három napja!” – ismételte meg Trixi többször is a hétvége folyamán.

A delfinsimogatás után, megnézhettünk még egy delfinshowt, madárshowt, kardszárnyú delfin (orca) showt, fókashowt. Marineland területén sétálgatva megnéztük az akváriumokat, a cápákat, pingvineket, pelikánokat, simogattunk ráját… Lenyűgöző volt ez a kis tengeri oázis. A hatalmas telepen rengeteg állatot látttunk, és nagyon sok emléket gyűjtöttünk. Másnap még volt egy kis időnk sétálni a tengerparton és megnézni Nizzát.

Élményeink örökidőkre szólnak…

Tünde beszámolója

„Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, …jó volt!!!!! Most ültem először repülőn, először jártam külföldön és először láttam a tengert, hoztam is anyukáméknak egy fél liter tengervizet, hogy ők is megszagolhassák milyen. A repüléstől az elején tartottam egy kicsit, de nagyon tetszett végül is, kellemes volt a start és a landolás is. Nagyon tetszett, hogy a német pilóták mindig elmondták nekünk az út alatt a legfontosabb tudnivalókat, be és elköszöntek, udvariasak voltak.

Imádom a delfineket gyerekkorom óta, mindig az volt a vágyam, hogy egyszer élőben is láthassam. Mi mutattuk nekik a feladatot, hogy mit csináljanak, játszottunk velük, s meg is simogathattuk őket. Vezényeltünk és ők énekeltek, egy kézjelünkre kiugrottak a vízből. Én Lagon úrral voltam és Phoenixnek adtam az utasításokat. Közel fél órát voltunk mellettük, de tíz percnek tűnt. Egész nap tudtuk volna őket simizni, mert olyan kis selymes volt a bőrük.

Nagyon tetszett Marinelandon minden, de leginkább a simogatás után a delfin show ragadott meg, ahogy szaltóztak, labdáztak, vagy kiemelték a vízből az idomárukat.”

Trixi beszámolója

„Én is először ültem repülőn, amitől az elején nagyon féltem, de utána nagyon élveztem, olyan jó volt. Gondoltam is rá, hogy stewardess leszek. Először láttam a tengert is, olyan végtelen és nagyon kék, és nagyon sós. Szép volt, ahogy a hullámok kicsaptak a partra, és rengeteg kavicsot gyűjtöttem, és tengervizet is hoztam haza. A tengerparton ülve csak azt tudtam mondani, hogy biztos vagyok benne, hogy ez lesz életem legszebb három napja! És ez így is lett.

Nekem kicsit érdes volt tapintásra Lizzie, viszont a hasánál selymes volt a bőre. Annyira jó volt velük! Lizziet egész nap el tudtam volna simogatni. Selymes és kicsit érdes volt a bőre, a hasán pedig fehér és selymes. Nagyon aranyos és szófogadó volt. Bár mindig akkor kapott valami feladatot és úszott el, amikor én még simogatni szerettem volna. Benéztem a szájába is: kicsi fehér fogai voltak és valami nyelvszerű is volt ott. Annyira tetszett, hogy a kézjelünkre kiugrott a vízből, meg hogy a farkuszonyával tolva magát „pitizett”. Amúgy a műsorok közül is a palackorrú delfinshow tetszett a legjobban, főleg amikor átugrottak a karikán, és labdáztak a közönséggel. A madárshownál az tetszett, hogy közvetlenül a fejünk felett repültek el a különféle ragadozó madarak. A kardszárnyú delfin (orca) shownál pedig áttetsző volt a medence oldala, és láttuk, ahogy úszik az a hatalmas (6-7m) állat, és nyelvet nyújtott az idomárjára:) Meg kicsúszott a partra és a farkával integetett. Meg hason végig csúszott a medence szélén. És a show végén öt delfin ugrott ki egyszerre a vízből. Simogattam ráját is – csúszós volt mint egy hal, szerintem a delfin bőre simább volt.

Nice-ben nagyon tetszett, hogy mindenhol pálmafák voltak: a körforgalmaknál és a tengerparti sétányon is végestelen végig. Olyan jó volt minden.”

A lányok beszámolóit hazafelé a repülőn rögzítettem, szóval a legfrissebb élményeket olvashatták.

A lányok életének legszebb három napját köszönhetjük a Lufthansa légitársaságnak, a Hotel Pilotelnek, a nizzai Marineland dolgozóinak, és a cégnek, akik finanszírozták a kívánság teljesítését.

Csinády Rita Veronika
kívánságkoordinátor

Archívum


Belépés