Vivien (4 éves, Nagykanizsa)

Vivien a klinikán tartózkodott már hosszú ideje, szűnni nem akaró lázai maitt. Már nagyon elege volt az egészből. Egyik reggel, amikor épp nem volt valami jó kedvében, rajzolgatott és nyafogott anyukájának, kinyitottuk szobája ajtaját és betoltunk egy kerékpárt.

Elcsendesedett és gyanúsan méricskélt a tekintetével mindenkit, de főleg a biciklit. Látszott a tekintetén, hogy örül nagyon, de nem tudja mire vélni a dolgot. Mikor aztán tudatosodott benne, hogy ez az ő ajándéka, alaposabban szemügyre vette és onnan kezdve folyamatosan csacsogott.

Elmondta, hogy ő majd ezzel a kerékpárral fog oviba járni és, hogy mit fog a rajta lévő kiskosárkába vásárolni a boltban. Hamarosan fel is ült rá, először csak óvatosan tekerte, aztán délután már a folyosón száguldozott. Kicsit elgondolkodott azon, hogy majd hogyan viszik haza, de kitalálta, hogy majd beteszik az apa autójának a csomagtartójába. Pár napig még – míg teljesen láztalan lett – nálunk, a kórházban használta a csodaszép járgányt, azután ahogyan eltervezte, hazavitték a bicajt. Remélem, Vivien hamarosan óvodába is járhat vele.

Bezdánné Végh Tünde
Teljesítés: 2007.01.31.

Archívum


Belépés