Mónika (13 éves, Debrecen)

Mónika (14) egyik "ős-kívánságtévő" gyermekünk, eredetileg - 2003. elején - egy Bécs melletti szafariparkba szeretett volna menni. Ez azon kevés kívánságok egyike volt, amit nem tudtuk teljesítesi, ugyanis a park valamivel korábban csődbe ment. Természetesen felajánlottuk, kérhet mást, hiszen egy bezárt szafaripark felélesztése a Csodalámpa lehetőségeit is meghaladja (MÉG... :) ) Mónika másodiknak cellutismasszázst kért, ezt viszont kezelőorvosa nem engedte meg felhasználni kívánt "kenceficék" miatt. Mónika ettől annyira elszomorodott, hogy: "Á, akkor inkább nem is kérek semmit..." , mondta. Telt-múlt az idő és megtudtuk, mennyire szomorú, hogy a Csodalámpa sorban teljesíti a kívánságokat, csak pont neki nem ... Ismét kapcsolatba léptünk a kislánnyal és beszélgetés során kiderült, hogy ő tulajdonképpen nagyon szeretné Schobert Norbit megismerni...

Így hát nekiláttunk a szervezésnek. Sok-sok telefonváltás után 2005 március 24-én Norbi fitness központjában Mónika találkozhatott Schobert Norberttel és Rubint Rékával.

Móni eleinte annyira izgult, hogy szinte meg sem mert szólalni, de utána csak belejött a beszélgetésbe. Ebbe persze belejátszott az is, hogy Réka kislánya Lara körülöttünk tüsténkedett, és egy számára kinyithatatlan Kindertojással bajlódott. Mónika segített neki összerakni a játékot, amitől Lara rögtön a szívébe zárta és innen már ment minden a maga útján.

Egy kis "idegenvezetés" után - melyben a pompásan felszerelt ATSA Fitness központ összes berendezését kipróbálhatta Móni, Rékától és Norbitól sok-sok fitness újságot, videokat, sőt Norbi féle speciális reformételeket is kapott. No meg "igazi" tanácsokat, hogyan hozza formába magát..

A Csodalámpa kuratóriuma ezúton is szeretné megköszönni Schobert Norbertnek, Rubint Rékának és Hanzel Henriknek, hogy e kívánság teljesítésében segítségünkre voltak, és köszönjük magántámogatóink segítségét!

Patzauer Éva
2005. március 24.

Archívum


Belépés