Beszámolók

Máté (17 éves, Nyíregyháza 8. p.)


Meglehetősen borongósan indult március 28-a. Sokunk kedvét szegte, hogy ezen a szombaton iskolába illetve dolgozni is kellett menni.

Persze voltak szerencsésebb fiatalok, akik ezen a napon főzőversenyen vettek részt, köztük Máté is, aki ekkor még nem is sejtette, mi minden vár még rá ezen a napon.

Szerencsére sikerült megszervezni Máté édesapjával, hogy a fiú semmit se sejtsen az akciónkból, így nagy meglepetésben volt része, amikor átadtuk neki a Csodalámpa ajándékát, egy laptopot.

Máté és szülei személyében igazán kedves embereket ismerhettünk meg azon a délutánon, nagyon sok örömöt kívánunk Nekik ezúton is.




Török Tímea
kívánság-koordinátor
Nyíregyháza, 2009.03.28.




Kedves Csodalámpa!

Az első meglepetések után nagy örömmel vettem birtokba új laptopomat, és már az eddig eltelt rövid idő alatt is sok-sok örömöt okozott számomra.

Mivel informatika szakon tanulok nagyon sok segítséget fog nyújtani ez a szép ajándék.

Ezúton szeretném kifejezni köszönetemet az alapítványnak és támogatóinak.

 
.....Máté
 

 





A kívánságot az támogatásával teljesítettük. Máté nevében is köszönjük!


Péter (13 éves, Budapest)



Péter már nagyfiú és nem hisz a mesében.

Mikor azonban "elővarázsoltam" azt a PSP-t, amire már régóta vágyott, azért elgondolkodott: lehet, hogy mégis létezik olyan mese, ami nem is igazán "mese"? Hűha....., ideje újra elolvasnom az Aladin és a csodalámpa történetét!

Péter kamaszos visszafogottsággal, kicsit meghatódva fogta kezébe az ajándékot. Sajnos én nem tudtam segíteni neki a PSP beüzemelésében, de azonnal láttam, hogy erre nincs is szükség - profi kezekbe került az ajándék!

Kívánjuk Neked Péter, hogy sok örömöd teljen a Csodalámpa ajándékában!


Köszönjük a Dun & Bradstreet Corporation támogatását!








Sipos Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
2009.04.08.

Michelle Krisztina (11 éves, Budapest)

Michelle rajong a Barátok közt sorozatért. Különösen Berényi Miklós sorsát kísérte figyelemmel az utóbbi időben és nagyon szurkolt érte, hogy Miklós a szerepe szerinti betegségéből mielőbb felgyógyuljon. Személyesen is szeretett volna vele találkozni, hogy megbeszéljék az "élet dolgait" és elmondja neki, mennyire drukkolt, hogy mielőbb ismét egészséges legyen.

Eljött a nagy nap, és Michelle annyira izgult a találkozó miatt, hogy mikor beléptünk az RTL Klub ajtaján, annyira megszorította a kezemet, hogy szinte feljajdultam. Aztán az előcsarnokban egy pillanat alatt otthon érezte magát : felbukkant Nóra, András, Klaudia,Vili bácsi, Magdi Anyus, Géza....

Az összes szereplőnek volt egy kedves szava – mosolya Michelle-hez, mikor pedig kedvesen mosolyogva megérkezett Berényi Miklós, a kislány szeme felragyogott és nagyot sóhajtott a megkönnyebbüléstől: hát tényleg sikerült, nem csak álmodtam - súgta halkan a fülembe.

A kis rajongó és a művész úr azonnal leültek beszélgetni és egymás szavába vágva meséltek saját élményeikről: rögtön kiderült, hogy a zene mindkettőjük kedvenc témája és még ma is erről beszélgetnének nagyokat nevetve, ha az RTL Klub kedves munkatársa, Böjte Piros nem emlékeztette volna Michelle-t, hogy megnézheti a stúdiót, a díszleteket.



Volt nagy ámulat a kislány részéről, Berényi Miklós megpróbálta "vizsgáztatni" Michelle-t, hogy mikor kinek a konyhájában, szobájában járunk, de a nagy rajongón semmi nem tudott kifogni - jelesre vizsgázott!

Mikor kijöttünk a stúdióból, akkor jutott a kislány eszébe, hogy még egyetlen "szakmai" kérdést sem tett fel Miklósnak, így még sor került néhány "titok" megvitatására is.

Michelle a végén már egy kicsit fáradtan, de a rajongástól és meghatottságtól könnybe lábadt szemmel köszönte meg az RTL Klub-tól kapott ajándékot, mindenekelőtt a fényképet, amit Berényi Miklós / Szőke Zoltán saját kezűleg dedikált a kis rajongó számára.

Reméljük Michelle, hogy sokáig maradandó élmény lesz számodra a személyes találkozás kedvenc színészeddel, és az hogy bekukkanthattál kedvenc TV műsorod kulisszái mögé.




Szeretnénk köszönetet mondani az RTL Klub és a Magyar Grundy UFA Kft munkatársainak

azért az áldozatkész segítségért, amivel hozzájárultak ahhoz, hogy Michelle álma valóra válhatott.





Sipos Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
2009.április 01.

/ 4




Inez (4 éves, Budapest)


Inez nem is sejtette, hogy kik vagyunk és miért jöttünk, mikor becsöngettünk hozzájuk.

Először nagyon meg volt illetődve, de mikor már a nemrég kapott Baby Born babáját mutogatta, már bátrabb volt. Még azt is megtudtuk, hogy egy nagy játék babakocsit szeretne Zsófi babájának.

Ekkor elővarázsoltunk egy nagy dobozt. Mikor Inez kicsomagolta a csomagot, és meglátta a régen áhított babakocsit, sikongatva ugrált örömében, könnyeket csalva a szemünkbe.

És hogy ne legyen egyedül Zsófi babája, egy testvér babát is kapott a babakocsi mellé. Reméljük, hogy a többi kívánsága is minél előbb valóra válik.



Ezúton mondunk köszönetet a Vodafone Magyarország Alapítványnak, hogy Inez kívánságát teljesítették, valamint munkatársainak,

Gothárdi Ibolyának, a kuratórium elnökének és Magyar Henriettának, akik átadták az ajándékot.







Újfalusi Ildikó
kívánság-koordinátor
2009. március 6.

/ 5




Anita (6 éves, Decs)


Anita kezelésre érkezett.

Míg a váróban izgult a kezelés és a tűszúrás fájdalma miatt, addig előkerült a várva-várt ajándék a Csodalámpától.

A kis póni rögtön meg is szólalt új gazdájának. Anita arcán ragyogó mosoly kerekedett és izgatottan csomagolta ki a játékát. A vizsgálat és a kezelés közben is szeretettel szorongatta kis állatkáját.

Míg őt a doktor néni kezelte, Anita addig a beteg póniját gyógyítgatta. Gondos anyuka módjára óvta, vigyázta.

Gyógyulj meg hamar Anita és legyél jó gazdája a lovacskádnak!




Köszönjük a Vodafone Magyarország Alapítvány támogatását a kívánság teljesítésében!







Bezdánné Végh Tünde
kívánság-koordinátor
2009.02.24.




/ 3




Márton (3 éves, Nagybörzsöny)


Marcival a kórházban találkoztunk, mikor éppen kontrollra jött.

Gyorsan abbahagyta a játszást, amint meglátta a nagy dobozt. Izgatottan tépte fel a csomagolást, aztán néhány másodpercig csak állt meglepetten, majd az örömtől hangosan mutogatta a szüleinek és a testvérének, hogy mi minden tartozik a Playmobil királyi várhoz.

Nagyon félt, hogy ott kell maradnia a kórházban, de sikerült meggyőznünk, hogy biztosan nem marad, mert akkor ki fogja haza vinni ezt a hatalmas várat.



Köszönjük a Dun & Bradstreet Corporation támogatását!

/ 4




Újfalusi Ildikó
kívánság-koordinátor
2009 február 25.

From: ***né ***** Mária
Sent: Friday, April 17, 2009 11:10 PM
To: info@csodalampa.hu
Subject: köszönet

 

Kedves Csodalámpa!

Hálásan köszönjük a hatalmas Playmobil várat, amellyel óriási örömet szereztek a kisfiunknak.

Marci még napok múlva is kérdezgette, hogy biztosan ő kapta-e.

Szívesen játszik a várral.

Isten áldja további munkájukat!

::::::::::::::::Marci és szülei


Klaudia (15 éves, Büttös)



Klaudia egy Borsod megyei kis faluban lakik, de Budapestre jár kezelésekre, ezért a miskolci régió teljesítette a nem mindennapi kívánságát.

Klaudia kérése ugyanis az volt, hogy szeretett volna kapni egy fa francia ágyat, atkamentes ágybetéttel és egy fotelt.

Megkezdődött a keresgélés, hol lehet ilyeneket kapni. Rátaláltunk egy bútorboltban a kért dolgokra, de nem volt egyszerű a megvásárlása, mert csak a mintadarab volt a boltban, azokat meg kellett rendelni.



Közben Klaudia napokig kezelésen volt fent Budapesten, és csak rövid ideig tartózkodott otthon .Nehéz volt összehozni, hogy mikor tudjuk hazaszállítatni a bútorokat, úgy, hogy Klaudia is otthon legyen. Vasárnap már megint Budapestre kellett mennie a nagylánynak, és következő héten hétfőn kaptuk az értesítést, hogy az áruházba megérkeztek a bútorok.
Nem késlekedtünk, hamar kifizettük a dolgokat, és még aznap, hétfőn haza is szállítattuk az ajándékokat Klaudia otthonába, ahol édesapja már várta a szállítmányt és vállalta, hogy mire Klaudia ismét hazaérkezik, addigra össze is állítja a szép francia ágyat.

Ez volt a története Klaudia kívánságának, és teljesítésének.

Használd egészséggel!




Tatárné Csonka Zsuzsanna régióvezető
Gecse Attila kívánság-koordinátor
Miskolc, 2009. március 31.





A kívánságot a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány támogatásával teljesítettük. Bence nevében is köszönjük.







From: ****** Klaudia
Date: 2009.04.01. 12:55
Subject: Köszönöm
To: zsuzsanna0809@gmail.com

Nagyon szépen köszönöm az ágyat és a fotelt. Nagyon örültem mikor megláttam.

Klaudia

Márk (4 éves, Miskolc)

Egyszerre két kívánságot teljesíthettünk ezen a téli délutánon.

Márk és Gergő egy lakásotthonban vannak hat kis társukkal.

A két kis gyerkőcnek, akiknek eddigi felcseperedését követtük, mivel nagyon sok időt töltöttek a kórházi osztályainkon, nagy- nagy örömmel, várakozással és könnyes szemmel vittük átadni az Ő saját kis „otthonukba” a kívánságaikat.

Márkó egy elektromos kismotort kért, mert azt tudja úgy irányítani, hogy a kis gyenge lábacskáját nem kell használni. Márk kívánságát a 2008 decemberében Miskolcon megszervezett jótékonysági koncert bevételéből sikerült teljesíteni.

Gergőnek egy pedállal hajtható quad volt a kérése.

Sikerült megvennünk ezeket a járműveket, nagyon hamar, csak az volt a nehézség, hogy melyiket, mert nagy volt a választék!! De SIKERÜLT!!

Mikor megérkeztünk a két nagy dobozzal, nem tudták a gyerekek, vajon mit is rejtenek ezek a dobozok! Amikor kikerült a tartalmuk a csodálkozó szemek és a várakozó tekintetek nagyon meghatottak bennünket, és arra ösztönöztek, hogy mihamarabb szereljük össze! A gyerekek segítségével ragasztgattuk fel a matricákat.


Sajnos a rossz idő miatt kint még nem lehetett kipróbálni, de nagyon hosszú folyosó van a lakásotthonban, és a nevelők féltő, védelmező tekintete mellett elindult a „menet” ! Ki lehetett próbálni!
Bála bácsi, aki apukájuk helyett apukájuk, mondta, hogy csak tavaszodjon ki, lehet majd kint futni mellettük!


A többi kis lakótárs irigykedve nézte a két „kicsit”, hogy mit kaptak, de akkora a szeretet ebben a kis közösségben, hogy Márk és Gergő megengedték, hogy a többiek is kipróbálhatják az Ő várva várt ajándékaikat!!

Reméljük, még sokáig tudjátok egészségben használni ezeket a „járműveket”!!



Kónyáné Tímea és Ambrus Judit
kívánság-koordinátorok
Miskolc, 2009.02.09.

Gergő Balázs (6 éves, Miskolc)

Egyszerre két kívánságot teljesíthettünk ezen a téli délutánon.

Gergő és Márk egy lakásotthonban vannak hat kis társukkal.

A két kis gyerkőcnek, akiknek eddigi felcseperedését követtük, mivel nagyon sok időt töltöttek a kórházi osztályainkon, nagy- nagy örömmel, várakozással és könnyes szemmel vittük átadni az Ő saját kis „otthonukba” a kívánságaikat.

Márkó egy elektromos kismotort kért, mert azt tudja úgy irányítani, hogy a kis gyenge lábacskáját nem kell használni. Márk kívánságát a 2008 decemberében Miskolcon megszervezett jótékonysági koncert bevételéből sikerült teljesíteni.

Gergőnek egy pedállal hajtható quad volt a kérése.

Sikerült megvennünk ezeket a járműveket, nagyon hamar, csak az volt a nehézség, hogy melyiket, mert nagy volt a választék!! De SIKERÜLT!!

Mikor megérkeztünk a két nagy dobozzal, nem tudták a gyerekek, vajon mit is rejtenek ezek a dobozok! Amikor kikerült a tartalmuk a csodálkozó szemek és a várakozó tekintetek nagyon meghatottak bennünket, és arra ösztönöztek, hogy mihamarabb szereljük össze! A gyerekek segítségével ragasztgattuk fel a matricákat.


Sajnos a rossz idő miatt kint még nem lehetett kipróbálni, de nagyon hosszú folyosó van a lakásotthonban, és a nevelők féltő, védelmező tekintete mellett elindult a „menet” ! Ki lehetett próbálni!
Bála bácsi, aki apukájuk helyett apukájuk, mondta, hogy csak tavaszodjon ki, lehet majd kint futni mellettük!

A többi kis lakótárs irigykedve nézte a két „kicsit”, hogy mit kaptak, de akkora a szeretet ebben a kis közösségben, hogy Márk és Gergő megengedték, hogy a többiek is kipróbálhatják az Ő várva várt ajándékaikat!!

Reméljük, még sokáig tudjátok egészségben használni ezeket a „járműveket”!!



Kónyáné Tímea és Ambrus Judit
kívánság-koordinátorok
Miskolc, 2009.02.09.

Viktória (14 éves, Berettyóújfalu)


Viki egy digitális fényképezőgépre vágyott, nem is akármilyenre, hanem piros színűre. Megdörzsöltük a lámpást és a dzsinn - mint oly sok gyermek vágyát már eddig - ezt is teljesítette.

Édesanyjával hipp-hopp megszerveztük a találkozót, és még azon a napon délután elvittük Vikinek az ajándékot. A kedves, csinos ifjú hölgy örömmel bontogatta a csomagot, és azonnal beüzemelte a gépet.

Egy nagyon kedves családot ismerhettünk meg és egy kellemes délutánt töltöttünk el velük.

Kedves Viki! Kívánunk Neked jó egészséget és sok-sok fotózni valót!



Palásti Ildikó
kívánság-koordinátor
Berettyóújfalu, 2009. 02. 27.

A kívánságot az támogatásával teljesítettük. Viktória nevében is köszönjük!

Márk (16 éves, Budapest)

Sikerült a "konspiráció"!

Márk az utolsó pillanatig nem tudta, hogy nem csak egy kontrollvizsgálatra kell bemennie a Madarászba, hanem teljesül a kívánsága!

A 16 éves fiatalember régóta vágyott egy laptopra, aminek segítségével könnyedén tarthatja majd a kapcsolatot a barátaival és a családjával.

Az orvosok mellett egy csinos fiatal lány is várta, a Csodalámpa Alapítvány ügyeletes dzsinnje, kezében a laptoppal!


Szandtner Györgyi és Sarnyai Eszter
kívánság-koordinátorok
2009.02.25.

Levente (3 éves, Bakonypölöske)

Levente álma egy dzsip volt, olyan, amivel anyukájának tud segíteni a bevásárlásban, illetve, unokatestvérét is tudja szállítani majd.

Igen, egy igazi kis lovaggal van dolgunk! Ezért is kapott ilyen komoly, férfias ajándékot a Csodalámpától.

Március 15-én 10 órakor Levente rácsodálkozott a váratlan ajándékra és 10 percig szava sem volt. Aztán megbátorodott, beült vadonatúj járgányába, és nagy nehézségek árán lehetett csak álló helyzetben fotót készíteni róla.




A kívánságot a segítségével teljesítettük.

Levente nevében is köszönjük!

Fülöp György és Kárpi Ilona
kívánságkoordinátor
Bakonypölöske, 2009.03.15.

Dávid (11 éves, Esztergom)

A várva várt Nintendo-t egy péntek délután vittük be a Tűzoltó utcai kórházba, ahová Dávid kezelésre jött fel.

Természetesen azonnal tudta, miért álltunk meg mellette, és nagyon izgatott lett. A dobozból előkerült a Nintendo, és Dávid szakértő módjára azonnal "munkára fogta". Persze majd otthon tanulmányozni kell, hogy miket is tud ez a valóságos kis "csodagép", de a bejelentkezés, adatok felvétele, sőt, a géphez adott játék kipróbálása (egy virtuális kutyanevelés) rögtön megtörtént.

Ettől kezdve azonban Dávid nem volt túlságosan kommunikatív kedvében, boldogan vetette bele magát a játékba, mi pedig kisurrantunk a kórteremből - visszavonultunk, ahogy egy jólnevelt "dzsinn"-től ez elvárható, ha teljesítette a kívánságot.


Köszönjük a Vodafone Magyarország Alapítvány támogatását a kívánság teljesítésében!








Titkos Rita ésFlandera Tünde
kívánság-koordinátorok
2009.02.20.

Alex (9 éves, Püspökladány)


Alex csendes kisfiú. Életének 9 évéből sok időt töltött már kórházban. Nemcsak nálunk, hanem az ország más kórházában is.

Elmondta, hogy sok gyereknek volt számítógépe, de mindenki külön kórteremben volt, így neki nemigen nyílt lehetősége bemenni és játszani más gyerek számítógépén.

Ezért ő is nagyon szeretett volna egy saját számítógépet, amit ma meg is kapott!

Kettős öröm volt, mert Alex a mai napon hosszú idő után először hagyhatta el a kórházat, valamint még a várva várt számítógépet is megkapta és hazavihette, hogy otthon kedvére játsszon a feltelepített játékokkal.

Kedves Alex! Nagyon megérdemled ezt a számítógépet, hiszen olyan ügyesen és hősiesen csináltad végig a nehéz és hosszantartó kórházi kezeléseket!




Tatárné Csonka Zsuzsanna
régióvezető
Miskolc, 2009. március 11.

Dániel (16 éves, Feldebrő)


Dani egyik kedvenc együttese a Tankcsapda zenekar!

De ő nem csak hallgatja a zenéjüket, hanem maga is gitározik, ezért régóta arra vágyott, hogy ugyanolyan hangszere legyen, mint a fiúknak.

Az ajándék átadásánál mosolygós arccal bontotta ki a tokba zárt csodát, egy fekete színű Epiphone Thunderbird basszusgitárt, és a hozzá tartozó erősítőt. A zenekartól pedig ígéretet kaptunk, hogy hamarosan Dani Debrecenben személyesen találkozhat példaképeivel!



Bakonyi Joli
Kívánság-koordinátor
2009.03.17.





A kívánságot a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány támogatásával teljesítettük. Bence nevében is köszönjük.







From: ****** Dániel
Sent: Wednesday, March 25, 2009 10:05 PM
To: info@csodalampa.hu
Subject: fényképek

Kedves Joli!

Megküldöm a gitárról készült fényképeket, és ez úton is nagyon szépen köszönöm az alapítványnak, hogy megkaphattam álmaim gitárját.

Köszönettel:
:::::::::::::::Dániel



Köszönöm szépen a képeket, és ezt a délutánt is amit a Tankcsapdával tölthettem, életre szóló élmény volt számomra, csakúgy, mint maga a gitár.

Még egyszer köszönöm az alapítvány dolgozóinak ezt a csodálatos ajándékot!

:::::::::::::::Köszönettel: Dani


Gábor István (6 éves, Zalakaros)

A zalakarosi Gábor számára a kezelés elején sikerült teljesíteni a kívánságot. A hatéves Gáborka egy DVD lejátszót, - vagy, ahogy ő nevezte - egy "mesefilm lejátszót" szeretett volna kapni.

Nagyon nagy volt az öröme, amikor kézhez kapta a készüléket. Nagyon boldogok voltak szülei is, hiszen ők tudták igazán, hogy a kezelés nehéz napjaiban milyen kikapcsolódást jelent majd Gábornak a "mese lejátszó".

S öröm volt a Csodalámpa számára is, hiszen - többszöri egyeztetés után - talán a legjobb pillanatot sikerült elcsípni Gábor kívánságának teljesítésére.


Tomaj Ildikó
Kívánságkoordinátor
2009.03.03.

A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Gábor nevében is köszönjük!

Bence (9 éves, Miskolc)


Bence nagyon szeretett volna egy X-BOX játékot, mert az egyik barátjánál látott és játszott is ilyen játékkal. De nem hitte volna, hogy neki is lehet egyszer egy ilyen "csuda jó "játéka. Ez csak egy álom volt számára.

És az álom ma valóra vált, a Csodalámpa teljesítette Bencus kívánságát.

A kisfiúnak kipirult az arcocskája, és csillogtak a nagy szemei, amikor kórházi szobájába léptem, s ő megpillantotta kezemben a nagy dobozt. Jó volt látni, mennyire meglepődött és mekkora boldogságot okoztunk neki.

Kedves Bence!

Kívánjuk, hogy sok örömöd legyen ebben a "csuda jó" játékban!




Tatárné Csonka Zsuzsanna
régióvezető
Miskolc, 2009. február. 19.

Emese (15 éves, Szentendre)


Emese 4 éve gitározik, ezért nem csoda, hogy a Csodalámpa dzsinnjétől is egy gitárt kért, nem is akármilyet: egy akusztikus gitárra vágyott, hiszen ahogy ő mondta nekem, eddig csak egy "rongyos"kis gitárja volt, amivel kórházi tartózkodása alatt néha játszott a kicsiknek, hogy együtt felejthessék a nehéz napokat.

Emese szerencsére már túl van a kezeléseken, iskolába is járhat, folytathatja a gitárórákat is, így már csak a nagy meglepetés volt hátra: a gitárórákhoz új, komoly gitár "illik".

Nos, irány Szentendre, ahol Emese lakik. A mosolygós, "csupaszem", csinos nagylány bizony alig akarta elhinni, hogy a bejáratnál eldugott fekete tokban vágyálma lapul. Óvatosan vette ki a gitárt és megsimogatta finom kis ujjaival, majd csillogó szemekkel annyit mondott:


-...ez gyönyörű!


Aztán első meglepetéséből magához térve profi gitárosként kicsit még behangolta a hangszert, és máris szólhatott a lágy, kellemes gitárzene.
Miután Emese elárulta, hogy néha ő maga is szerez zenét, megkértem, ha egyszer kedve lesz, gondoljon a Csodalámpára is. Szívesen hallanánk a Csodalámpának írt dallamokat.

Addig is kívánjuk neked, hogy gitároddal, a belőle "varázsolható" zenével nagyon sok örömöt szerezzél önmagadnak, családodnak és barátaidnak egyaránt!


A kívánságteljesítéshez nyújtott segítséget köszönjük az Budapesti Angol Nemzetközi Iskola diákjainak!



Sipos Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
2009. február 28.

Nikolett (15 éves, Bodony)

Niki az elmúlt időszakban elég sok időt töltött kórházban, nagyon hiányzott neki a családja, különösen az édesanyjával folytatott beszélgetések.

Mosolyogva vette a kezébe a laptopját, ügyesen próbálgatta.

Kívánjuk, még sok örömöd legyen ebben a masinában!


Bakonyi Joli
Kívánság-koordinátor
2009.02.19.

Emese (4 éves, Ecser)


Emese 4 éves, de korát meghazudtoló módon ügyesen bánik a hangszerekkel, talán azért, mert az egész család zenél. Ilyen előzmények után mit is kérhetett volna a csodalámpa dzsinnjétől, mint egy szintetizátort?

Ezt a kérést meghallotta a Kakics család, ők már tudták milyen jó ajándékot kapni a Csodalámpától, hiszen az ő nagylányuk így örülhetett ősszel egy laptopnak, de most azt szerették volna átélni, milyen jó dolog ADNI!!

Nekünk nem volt más dolgunk, csak összehozni a két családot.

Emese öröme határtalan volt. Köszönjük a Kakics család felajánlását, mindkét „csodalámpás” kislánynak sok boldog percet kívánunk az új ajándékokkal!




Bakonyi Joli
Kívánság-koordinátor
2009.01.25.

Nagyon szépen köszönjük a közreműködést, külön köszönet a Kakics családnak, akik a felajánlást tették. Emesének igazán nagy örömet szereztek, minden nap szorgalmasan zenél és énekel.

További minden jót kívánunk a Csodalámpa munkatársainak!

***** Marianna és Emese

Archive


Log in