Beszámolók

Ákos (5 éves, Szentes)

Szabó-Jilek Nóra
koordinátor
2006.11.02.


Orsolya (3 éves, Kiskunfélegyháza)

Szabó-Jilek Nóra
koordinátor
2006.11.02.



Nikolett (4 éves, Budapest)

Niki (4) egy kis babusgatható pónit szeretett volna.
A póni tényleg szinte mindent tud, fésülhető, etethető...
Jó volt látni,ahogy Niki és Édesanyja belefeledkezett a játékba.
Külön öröm, hogy más gyerekek is voltak éppen, így ők is együtt örülhettek velünk.

Borza Judit
2006.10.10.



László (7 éves, Jászberény)

Laci (7) egy playstationt szeretett volna.
Állapota miatt nem tudtuk személyesen odaadni az ajándékot.
Annál nagyobb volt a meglepetése és az öröme, mikor az ágyán ott találta a régóta vágyott ajándékot.
Jó érzés, amikor úgy tölthetnek el időt, mint a többi gyerek, akiknek nem kell kórházban lenniük.

Borza Judit
2006.10.10.



Balázs (7 éves, Hódmezővásárhely)

Balázs 7 éves kisfiú, vesebetegsége miatt gyakran van kórházban.
Most is éppen kezelésen volt, amikor teljesült a kívánsága, és megkapta a számítógépet, ami után már régóta vágyakozott. Ráadásul a kedvenc Harry Potteres játékokkal.
Mostmár valahogy gyorsabban telnek a kórházi napok, hiszen alig várja, hogy otthon legyen, és birtokba vehesse!

Tatár Ágnes
Szeged,
2006.11.15.

A kívánság utóélete

"Szeretném Önöknek megköszönni, hogy teljesítették az én kis unokaöcsém Balázs kívánságát nemrégen megkapta a számítógépet a Harry Potter-es játékokkal. Nagyon örült neki, és én is boldog vagyok,hogy létezik egy ilyen alapítvány. Köszönjük.

Egy boldog nagynéni"

2007. május 11. Levelet kaptunk Balázs mamájától.


Ákos (12 éves, Debrecen)

Legoszakértőnk oly igyekezettel vetette bele magát ajándéka tanulmányozásába, hogy alig tudtuk lencsevégre kapni... Ákos Luke Skywalker Starfighter csillagrombolójának legomodelljét kapta meg.

A játékért köszönet Németh Norbert Józsefnek.

Csinády Rita Veronika
régióvezető, Debrecen
2006.10.30.



Róbert (12 éves, Zalakomár)

Robika kívánsága az volt,hogy L.L.Juniorral szeretne találkozni.Kívánságát október 28-án sikerült teljesítenünk.

Fél 5-re beszéltük meg a találkozót a nagykanizsai Mcdonald's étterem elé.
Juniorék már ott voltak, mikor megérkezett Robika, 3 barátjával együtt.
Felcsillant a szemük, mikor meglátták a sztárt,akinek mindenki vendége volt egy italra.
A gyerekek kérdésekkel és rajzokkal készültek,sokat beszélgettek.

Mindezek után pedig jött a délután fénypontja, hisz L.L. Junior koncertjét is megnézhették.
A legtöbb szám szövegét kívülről tudták, az újabbaknál pedig csak összenéztek, vigyorogtak és csak ennyit mondtak: "Ezt még nem tudjuk..."

Tar Krisztina, Márkus Mónika
koordinátorok
2006.10.28.



Petra (8 éves, Derekegyház)

Az ajándék átadásra a Klinikán került sor, ahol Petra már nagyon izgatott volt, hogy mikor kapja meg számítógépét.

A szülők is nagyon boldogok voltak,megbeszéltük velük, hogy nem szóljunk előre a kislánynak, legyen meglepetés (Petra ugyanis ott volt anyukája mellett mikor a telefonbeszélgetés zajlott).
Petrát viszont nem lehetett becsapni, folyton kérdezgette anyukáját,hogy miért telefonáltak, és ki volt az.
Így az anyuka sem tudott tovább titkolózni, elárulta,hogy megérkezett a számítógépe.
Örömében Petra ugrált és ujjongott.

A Klinikán egy kicsit megszeppenve és betegesen, fáradtan nézte körbe az újdonsült ajándékot.
Elmondta, hogy leginkább játszani fog testvéreivel, és majd megtanítják őt, hogy hogyan kell használni, ugyanis a testvérei már tanultak számítástechnikát az iskolában.
Reméljük sok örömet fog okozni neki a gép!

Seffer Zsuzsanna és Illencsik Mária
Szeged,
2006.11.07.


Judit (17 éves, Pilisborosjenő)

Szombat délelőtt látogattuk meg Juditot (17) otthonában, Pilisborosjenőn. Anyukájával közösen szerveztük meg a meglepetés-látogatást.
Siki (Judit gyerekkori beceneve) nagy rajongója a Republic együttesnek, anyukája szerint éjjel-nappal Repiblic számokat hallgat, ez a mindene.
Az együttes énekesével, Cipővel csöngettünk be a ház kapuján, Siki a meglepetéstől sokáig szóhoz sem jutott, el lehet képzelni, mekkora volt az öröme, meghatottsága.
Cipő verseinek kis gyűjteményét is elhozta ajándékba, Siki meg megmutatta, milyen jól tud már járni... Gyógyulást kívánunk neki!

Márkus Mónika
koordinátor
2006.10.28.


Cintia (7 éves, Tápiószecső)

Az álom, az MP3 lejátszó, amivel Cintia a kórházban gyerekdalokat hallgathat, végre teljesülhetett. Szigorúan titokban folyt a szervezkedés, csak a mama és Enikő főnővér tudta, mikor megyünk be a kórházba.

A kórterembe a lejátszó felajánlójával Zsolttal, és kislányával, Nórával belépve bemutatkoztam, és elmondtam, hogy a Csodalámpa kapott egy levelet tőle, amiben egy kívánság volt, emlékszik-e rá?... Cintia hatalmasat kiáltott örömében, felragyogott az arca, úgy mondta: MP3 lejátszó...

A gyönyörű, macis ajándékzacsóból már húzta is elő a lejátszót - és 7 éves korát meghazudtoló szakértelemmel bontotta ki izgatottan, és rakta azonnal össze.

Mint utólag kiderült, az időzítés is remek volt, Cintia épp aznap mehetett végre haza a kezelésekről, amikor reggel az ajándékot elvittük neki, és otthon a fiúk, a papa és a testvére majd már vehetnek is fel zenéket a lejátszóra...
A csomagban még egy meglepetés lapult, egy gyönyörű, ici-pici, halványzöld rádió, természetesen fejhallgatóval, amin szintén hallgathat majd Cintia zenét, vagy bármi mást, amit csak akar.
Ezúton is köszönjük az ajándék felajánlójának, Szabó-Jilek Nórának, hogy Cintia álma teljesülhetett.

Flandera Tünde
kivánságkoordinátor
2006.11.02.


Viktória (6 éves, Kerekegyháza)

Viki izgatott lett, amikor meglátott engem a számítógép billentyűzetével. Utána pedig belépett még két személy egy-egy számítógép egységgel. Fülig ért a szája, a szeme csillogott, de csak föl- föl pislantott. Szégyenlősség lett rajta úrrá és nem szólalt meg csak egy két szót lehetett belőle kihúzni.
Mikor hármasban maradtunk teljesen felélénkült és a billentyűzeten már nyomogatta neve gombjait.
A hátralévő időben, amíg a klnikán voltak egyre azt tervezte, hogy hogyan fogják otthon összeszerelni és testvérével hogyan fognak rajta tanulni, játszani.

Lukács Eszter-Lengyel Andrea
koordinátorok
2006.10.27.


Christopher (13 éves, Pátroha)

Pátrohán bizony sokan csak néztek, mikor a számítógéppel beállítottunk Christopherhez. S bár előző nap még a klinikán titkolódzva szervezkedtünk a mamájával a szállítással és az érkezésünkel kapcsolatban, a fiú mégsem sejtett semmit az egész akcióról. Szóval a meglepetés, s ezáltal az öröm is teljes volt!
Sok boldog percet kívánunk Christopheréknek a gép használatához.

Csinády Rita Veronika
régióvezető
2006.10.21.


Dániel (9 éves, Túrkeve)

Dániel számára az október 10-edike szerencsés nap volt. Kérését, egy Playstation-t épp ezen a napon adtuk át. Sok sikert a játékokhoz!


2006.10.10.






A kívánság utóélete



Még egy levél


Alexandra (17 éves, Baja)

From: Szandra 1

Sent: Tuesday, October 17, 2006 3:42 PM

To: info@csodalampa.hu

Subject:

Tisztelt Alapítvány!

Ezúton szeretnék köszönetet mondani a Csodalámpának azért,hogy a kívánságomat teljesítette!
2006. október 9-12.-ig Kölnbe utaztam az NBA Europe Live Tourra és megnéztem a kedvenc kosárlabda csapatom ( Philadelphia 76ers ) mérkőzéseit.
Felejthetetlen élményt nyújtott a hatalmas Kölnaréna a sajátságos hangulatával, a szórakoztató showműsoraival,a kb. 30-ezres közönség tapsviharával, de mindenek előtt a színvonalas kosármeccseivel.
Sajnálom,hogy nem sikerült Allen Iversonnal a személyes találkozás, pedig csak egy karnyújtásnyira volt tőlem. Ez azon múlott,hogy a menedzserével még a KölnArena sem tudott egyeztetni...
Természetesen megnéztem Köln belvárosát és a Domot is.
Mégegyszer köszönöm az alapítvány minden dolgozójának,aki részt vett ebben a szervezésben és hozzájárult ahhoz,hogy ez a kívánságom megvalósulhasson!

.......... Alexandra

Ui.: Rengeteg képet csináltam, ezekből küldök néhányat!



Tamás (17 éves, Szentgál)

Próbáltuk Tamás elől eltitkolni, hogy milyen meglepetéssel készülünk számára azon a hétvégén, de nem jártunk sikerrel, a készülődésből megsejtette, hogy útban van hozzá a kért számítógép. A gép beállításait már vele együtt alakítottuk ki.
Reméljük, hogy örömet tudtunk szerezni és hogy az iskola, illetve az iskola melletti tevékenységek mellett a számítógép még tovább nyitja a világot Tamás számára.

Pusztai Lilla és König Gergő
önkéntesek
Szentgál, 2006.08.12.


Sári (4 éves, Öregcsertő)

Sára az utóbbi időben újra sokat feküdt klinikánkon és sok Barbie babát kapott. "Nagy gondja" volt, hogy hova fektesse őket, ha elfáradnak, hova bújtassa el őket a gonosz boszorkánytól.
A meglepetés igazán jól sikerült, mert a klinika személyzetén kívül senki nem tiudott a meglepetésről.
Sára, mikor megpillantotta a nagy dobozt, kerek szemekkel megkérdezte, hogy ez micsoda és megnézheti-e? Akkor elmeséltük neki, hogy valaki megdörzsölte a csodalámpát és az abból kiszálló Dzsin most teljesítette neki a szinte ki sem mondott kívánságát.
Izgatotta nyitotta ki a hatalmas dobozt és fedezte fel annak tartalmát.
Nagymamája a sarokban elmorzsolt néhány könnycseppet meghatottságában. Mi pedig nagyon örültünk, hogy egy kis betegnek, aki 3 hónapos kora óta beavatkozástól beavatkozásig oly sok időt töltött a klinikán örömet tudtunk szerezni az alapítvány segítségével.

Lengyel Andrea-Tatár Ágnes

2006.10.12.



Donát (5 éves, Debrecen)

"Péntek 17:00, az idő tiszta, a hőmérséklet alacsony, de tolerálható, a kifutópályák szabadok. M..... Doni, debreceni lakosnak a felszállási engedélyt megadjuk! Vétel!"

És a kis Apollo Fox már repült is Debrecen felett 300 méteren a fedélzeten kis barátunkkal, aki amúgy pilóta volt épp és nagyon kedves navigátorával, Juhos Istvánnal. A város ilyen magassságból csak apró kis makettnek tűnt. Doni pedig a legboldogabb óriásnak, aki meghódította a debreceni légteret. A landolás után mi Csodalámpások egy Medicopter 117-es játékhelikopterrel kedveskedtünk legújabb csodagyerekünknek.

Köszönet Fehér Sándornak és Juhos Istvánnak önzetlen segítségükért és a felejthetetlen élményért, amit az AERO KLUB DEBRECEN oktatói Doninak nyújtottak!

Csinády Rita Veronika
régióvezető, Debrecen
2006.10.07.


AERO KLUB DEBRECEN

http://www.politext.hu/aeroklub.htm
mailto:akd@freemail.hu


Ákos (15 éves, Piliscsév)

Ákos a helyi futballcsapatban játszott, míg meg nem támadta a betegség. Hogy a focitól ne kelljen elszakadnia, az volt a kívánsága, hogy kedvenc csapata, az Arsenal egy meccsét élőben láthassa.

Beindult a szervezés, minden készen állt a nagy útra, ám egy váratlan rosszullét közbeszólt és sajnos elmaradt az utazás. (Köszönet a szervezésért Szabó Lászlónak és Kertész Évának.) Hogy Ákos mégis a közelében érezhesse a csapatot, néhány Arsenalos ajándékkal leptük meg őt. Reméljük, hamarosan kipróbálhatja, hogy milyen egy ilyen mezben és sportszárban focizni. Hajrá Ákos!

Titkos Rita és Wolf Krisztina
kívánságkoordinátorok
2006.08.10.






Zsuzsa (16 éves, Sajóörös)


Képriport

/ 9




Köszönjük a KOGART Ház vezetőinek és munkatársainak, Takáts Márton úrnak, és a United Way Alapítványnak, hogy segítettek Zsuzsa álmát valóra váltani.

http://www.kogart.hu

http://www.unitedway.hu/

Patzauer Éva
koordinátor
2006.05.19.



Zoltán (8 éves, Hajdúböszörmény)


Képriport

A kívánság: "Zolika Üvegtigris rajongó, így szeretné, ha Rudolf Péter alias Lali készítene neki egy hamburgert vagy hotdogot, de nem kérne rá annyira sok ketchupot, mint ahogy az a filmben volt, és szeretné ha Csuja Imre (Csoki) elvinné egy körre a Babettáján." A 2006. április 14-én történt nagy találkozóról szól az alábbi képriport.

/ 14




Köszönjük a segítséget:
Filmpartners Kft-nek

Sulija Anikó
Piacsek István
koordinátorok
2006-4-14


Archive


Log in