Beszámolók

Krisztina (16 éves, Budapest)

Krisztina kérése - gitározni szeretne tanulni - első volt a maga nemében a Csodalámpa történetében.

Ismét bebizonyosodott, hogy soha nem lehet tudni mi mire jó: a '70-es évek elején a Vármegye utcában, a Belvárosi Zene Kht. Zeneiskolájában tanultam gitározni. Gondoltam, hátha létezik még az iskola és tanít hajdani tanárom...
A válasz szerencsére mindkét kérdésre IGEN, és miután tisztáztuk Elfi-vel, hogy Krisztina már nem picurka kislány, hanem rendes gitáron tud tanulni, vállalta is a tanítványt.

Krisztina szeptember óta szorgalmasan gyakorol, tanára szerint tehetséges és aranyos (tanusíthatom...).

Kívánom, hogy Krisztinek legalább annyi öröme teljen a gitározásban, mint nekem az elmúlt évek során.

Patzauer Gábor
alapító
Budapest, 2007.09.08.

A kívánságot a támogatéséval teljesítettük. Krisztina nevében is köszönjük!


Patrik (14 éves, Keszthely)

Patrik kívánsága a számítógépéhez egy winchester, és játékok egy kedves támogatónk, István jóvoltából valósult meg. Hosszas szervezés előzte meg az átadást, mert bár az ajándék már megvolt, úgy tűnt, nem is olyan egyszerű átadni... aztán, persze csak sikerült. Patrik épp kijött a kezelőből, amikor rátaláltunk.. Gyorsan nyitotta a csomagot, és hosszas megbeszélésbe kezdtek támogatónkkal, a jövőt illető terveiről - ami, természertesen majdani számítógépes munka lesz és ennek egyik adaléka a kívánság. Mivel a mentő már szinte azonnal jött is értük, és vitte őket haza Keszthelyre, még aznap délután ki lehetett próbálni, mit is varázsolt a Csodalámpa...
Ezúton is köszönjük támogatónk segítségét ahhoz, hogy egy kisfiú álma teljesülhetett!

Flandera Tünde
kívánságkoordinátor
2006.11.16.




Móni (15 éves, Mezőberény)

Az eredeti kívánság időközben módosult - és Mónika egy Plastation2-t kért. A géphez azt az ajándékot, amit ő említett nem sikerült megtalálnunk, de vettünk mást - látszólag találomra...
Mónika, amikor meglátott minket a kórterem ajatjában, már boldogan integetett. Nagy gondossággal nyitotta ki a csomagot, nehogy a papír megsérüljün.. aztán izgatottan nézte, hogy a kórház gépén épp játszó kisfiú mellé mikor ülhet, és próbálhatják ki a játékot... és milyenek ezek a huncut dzsinek: egy kicsit bánatosak voltunk, hogy azt a játékot, amit Mónika kért nem lehet kapni a PS2-höz, DE! amit vettünk - egy motorverseny - még sokkal nagyobb örömet okozott, mert Mónika kedvencei a motorok, mamája mondta, hogy amikor meghallja egy motor hagját, felsóhajt: Hallod, milyen gyönyörű hagja van..?
Szerencse, hogy ezek a dzsinek még a ki nem mondott vágyakat is képesek teljesíteni, hiszen végül Mónika megkapta azt a játékot aminek, sokkal jobban örült, mint amit eredetileg kért.



Flandera Tünde
kívánságkoordinátor
2006.11.21.


A kívánság teljesítéséhez nyújtott segítséget köszönjük a MOL-nak!

Alexandra (7 éves, Vác)

A kívánság, a nagy álom egy kb 80 cm magas Hófehérke baba volt...
Kezdetben úgy tűnt, ekkora baba nincs sehol - de aztán a dzsinnek besegítettek. A fényképen látszik: igazi, gyönyörű Hófehérke babát kapott Szandra épp olyat, mint a filmben, és, mivel az egészről mit sem sejtett, mamával és Angelika főnővérrel szövetkeztünk, amikor a babát meglátta, nem tudta, mit csináljon örömében, csak nézett, hatalmas szemekkel, és annyit mondott: Épp ilyet szerettem volna..! épp csak egy ici-picit nagyobb Szandra, mint a baba, ami 93 cm magas, és, ha a kezét megfogják, járni is tud. Természetesen Szandra gyorsan vacsorát is főzőtt neki, símogatta, fésülgette, és megígérte, hogy csak nagyon rövid időre hagyja magára ezentúl, mindig vele lesz.
Öröme mindannyiunkra nagy hatással volt - egy nagy, titkos vágy teljesült aznap...

Flandera Tünde
kívánságkoordinátor
2006.11.14.




Albert Csaba (14 éves, Marosvásárhely)

Albert kívánsága egy 2006-os VB-s focilabda volt, és egy Carlos által dedikált focimez.

Nagy focirajongó az egész család, Albert betegségéig aktívan focizott, most egy időre fel kellett függeszteni. Mit sem sejtett, amikor Angelika főnővér megbeszélte velük, hogy egyik délután jöjjenek be a kórházba, valaki beszélni szeretne Alberttel... Amikor Albert meglátta a focilabdát, a szava is elállt örömében, azonnal magához ölelte, és kérésünkre (nem kellett igazán bíztatni..) dekázgatni is kezdett. Egész este boldogan mosolygott, és már a másnapi műtét sem keserítette el.

A teljesítésből a focimez még várat egy kicsit magára, de a szervezés folyamatban van.

Ezúton is köszönjük Kis Virág támogatónk segítségét, aki a focilabdát felajánlotta Albertnek.

Flandera Tünde
kívánságkoordinátor
2006.11.14.



A dedikált mez 2007.02.18-n vasárnap, a Malév madridi járatán érkezett meg a Csodalámpához egy kedves ismerős révén.

Szerencsére Albert édesapja épp Budapesten volt, így a mez már másnap úton volt Alberthez. (a papa azt is elárulta, hogy sosem hitte, lehet ebből valaha valami...)

Köszönjük a Sporttime Magazin vezetőjének, hogy segítségünkre volt a kívánság teljesítésében.

2007.02.19
Patzauer Éva


Ákos (5 éves, Szentes)

Szabó-Jilek Nóra
koordinátor
2006.11.02.


Orsolya (3 éves, Kiskunfélegyháza)

Szabó-Jilek Nóra
koordinátor
2006.11.02.



Nikolett (4 éves, Budapest)

Niki (4) egy kis babusgatható pónit szeretett volna.
A póni tényleg szinte mindent tud, fésülhető, etethető...
Jó volt látni,ahogy Niki és Édesanyja belefeledkezett a játékba.
Külön öröm, hogy más gyerekek is voltak éppen, így ők is együtt örülhettek velünk.

Borza Judit
2006.10.10.



László (7 éves, Jászberény)

Laci (7) egy playstationt szeretett volna.
Állapota miatt nem tudtuk személyesen odaadni az ajándékot.
Annál nagyobb volt a meglepetése és az öröme, mikor az ágyán ott találta a régóta vágyott ajándékot.
Jó érzés, amikor úgy tölthetnek el időt, mint a többi gyerek, akiknek nem kell kórházban lenniük.

Borza Judit
2006.10.10.



Balázs (7 éves, Hódmezővásárhely)

Balázs 7 éves kisfiú, vesebetegsége miatt gyakran van kórházban.
Most is éppen kezelésen volt, amikor teljesült a kívánsága, és megkapta a számítógépet, ami után már régóta vágyakozott. Ráadásul a kedvenc Harry Potteres játékokkal.
Mostmár valahogy gyorsabban telnek a kórházi napok, hiszen alig várja, hogy otthon legyen, és birtokba vehesse!

Tatár Ágnes
Szeged,
2006.11.15.

A kívánság utóélete

"Szeretném Önöknek megköszönni, hogy teljesítették az én kis unokaöcsém Balázs kívánságát nemrégen megkapta a számítógépet a Harry Potter-es játékokkal. Nagyon örült neki, és én is boldog vagyok,hogy létezik egy ilyen alapítvány. Köszönjük.

Egy boldog nagynéni"

2007. május 11. Levelet kaptunk Balázs mamájától.


Ákos (12 éves, Debrecen)

Legoszakértőnk oly igyekezettel vetette bele magát ajándéka tanulmányozásába, hogy alig tudtuk lencsevégre kapni... Ákos Luke Skywalker Starfighter csillagrombolójának legomodelljét kapta meg.

A játékért köszönet Németh Norbert Józsefnek.

Csinády Rita Veronika
régióvezető, Debrecen
2006.10.30.



Róbert (12 éves, Zalakomár)

Robika kívánsága az volt,hogy L.L.Juniorral szeretne találkozni.Kívánságát október 28-án sikerült teljesítenünk.

Fél 5-re beszéltük meg a találkozót a nagykanizsai Mcdonald's étterem elé.
Juniorék már ott voltak, mikor megérkezett Robika, 3 barátjával együtt.
Felcsillant a szemük, mikor meglátták a sztárt,akinek mindenki vendége volt egy italra.
A gyerekek kérdésekkel és rajzokkal készültek,sokat beszélgettek.

Mindezek után pedig jött a délután fénypontja, hisz L.L. Junior koncertjét is megnézhették.
A legtöbb szám szövegét kívülről tudták, az újabbaknál pedig csak összenéztek, vigyorogtak és csak ennyit mondtak: "Ezt még nem tudjuk..."

Tar Krisztina, Márkus Mónika
koordinátorok
2006.10.28.



Petra (8 éves, Derekegyház)

Az ajándék átadásra a Klinikán került sor, ahol Petra már nagyon izgatott volt, hogy mikor kapja meg számítógépét.

A szülők is nagyon boldogok voltak,megbeszéltük velük, hogy nem szóljunk előre a kislánynak, legyen meglepetés (Petra ugyanis ott volt anyukája mellett mikor a telefonbeszélgetés zajlott).
Petrát viszont nem lehetett becsapni, folyton kérdezgette anyukáját,hogy miért telefonáltak, és ki volt az.
Így az anyuka sem tudott tovább titkolózni, elárulta,hogy megérkezett a számítógépe.
Örömében Petra ugrált és ujjongott.

A Klinikán egy kicsit megszeppenve és betegesen, fáradtan nézte körbe az újdonsült ajándékot.
Elmondta, hogy leginkább játszani fog testvéreivel, és majd megtanítják őt, hogy hogyan kell használni, ugyanis a testvérei már tanultak számítástechnikát az iskolában.
Reméljük sok örömet fog okozni neki a gép!

Seffer Zsuzsanna és Illencsik Mária
Szeged,
2006.11.07.


Judit (17 éves, Pilisborosjenő)

Szombat délelőtt látogattuk meg Juditot (17) otthonában, Pilisborosjenőn. Anyukájával közösen szerveztük meg a meglepetés-látogatást.
Siki (Judit gyerekkori beceneve) nagy rajongója a Republic együttesnek, anyukája szerint éjjel-nappal Repiblic számokat hallgat, ez a mindene.
Az együttes énekesével, Cipővel csöngettünk be a ház kapuján, Siki a meglepetéstől sokáig szóhoz sem jutott, el lehet képzelni, mekkora volt az öröme, meghatottsága.
Cipő verseinek kis gyűjteményét is elhozta ajándékba, Siki meg megmutatta, milyen jól tud már járni... Gyógyulást kívánunk neki!

Márkus Mónika
koordinátor
2006.10.28.


Cintia (7 éves, Tápiószecső)

Az álom, az MP3 lejátszó, amivel Cintia a kórházban gyerekdalokat hallgathat, végre teljesülhetett. Szigorúan titokban folyt a szervezkedés, csak a mama és Enikő főnővér tudta, mikor megyünk be a kórházba.

A kórterembe a lejátszó felajánlójával Zsolttal, és kislányával, Nórával belépve bemutatkoztam, és elmondtam, hogy a Csodalámpa kapott egy levelet tőle, amiben egy kívánság volt, emlékszik-e rá?... Cintia hatalmasat kiáltott örömében, felragyogott az arca, úgy mondta: MP3 lejátszó...

A gyönyörű, macis ajándékzacsóból már húzta is elő a lejátszót - és 7 éves korát meghazudtoló szakértelemmel bontotta ki izgatottan, és rakta azonnal össze.

Mint utólag kiderült, az időzítés is remek volt, Cintia épp aznap mehetett végre haza a kezelésekről, amikor reggel az ajándékot elvittük neki, és otthon a fiúk, a papa és a testvére majd már vehetnek is fel zenéket a lejátszóra...
A csomagban még egy meglepetés lapult, egy gyönyörű, ici-pici, halványzöld rádió, természetesen fejhallgatóval, amin szintén hallgathat majd Cintia zenét, vagy bármi mást, amit csak akar.
Ezúton is köszönjük az ajándék felajánlójának, Szabó-Jilek Nórának, hogy Cintia álma teljesülhetett.

Flandera Tünde
kivánságkoordinátor
2006.11.02.


Viktória (6 éves, Kerekegyháza)

Viki izgatott lett, amikor meglátott engem a számítógép billentyűzetével. Utána pedig belépett még két személy egy-egy számítógép egységgel. Fülig ért a szája, a szeme csillogott, de csak föl- föl pislantott. Szégyenlősség lett rajta úrrá és nem szólalt meg csak egy két szót lehetett belőle kihúzni.
Mikor hármasban maradtunk teljesen felélénkült és a billentyűzeten már nyomogatta neve gombjait.
A hátralévő időben, amíg a klnikán voltak egyre azt tervezte, hogy hogyan fogják otthon összeszerelni és testvérével hogyan fognak rajta tanulni, játszani.

Lukács Eszter-Lengyel Andrea
koordinátorok
2006.10.27.


Christopher (13 éves, Pátroha)

Pátrohán bizony sokan csak néztek, mikor a számítógéppel beállítottunk Christopherhez. S bár előző nap még a klinikán titkolódzva szervezkedtünk a mamájával a szállítással és az érkezésünkel kapcsolatban, a fiú mégsem sejtett semmit az egész akcióról. Szóval a meglepetés, s ezáltal az öröm is teljes volt!
Sok boldog percet kívánunk Christopheréknek a gép használatához.

Csinády Rita Veronika
régióvezető
2006.10.21.


Dániel (9 éves, Túrkeve)

Dániel számára az október 10-edike szerencsés nap volt. Kérését, egy Playstation-t épp ezen a napon adtuk át. Sok sikert a játékokhoz!


2006.10.10.






A kívánság utóélete



Még egy levél


Alexandra (17 éves, Baja)

From: Szandra 1

Sent: Tuesday, October 17, 2006 3:42 PM

To: info@csodalampa.hu

Subject:

Tisztelt Alapítvány!

Ezúton szeretnék köszönetet mondani a Csodalámpának azért,hogy a kívánságomat teljesítette!
2006. október 9-12.-ig Kölnbe utaztam az NBA Europe Live Tourra és megnéztem a kedvenc kosárlabda csapatom ( Philadelphia 76ers ) mérkőzéseit.
Felejthetetlen élményt nyújtott a hatalmas Kölnaréna a sajátságos hangulatával, a szórakoztató showműsoraival,a kb. 30-ezres közönség tapsviharával, de mindenek előtt a színvonalas kosármeccseivel.
Sajnálom,hogy nem sikerült Allen Iversonnal a személyes találkozás, pedig csak egy karnyújtásnyira volt tőlem. Ez azon múlott,hogy a menedzserével még a KölnArena sem tudott egyeztetni...
Természetesen megnéztem Köln belvárosát és a Domot is.
Mégegyszer köszönöm az alapítvány minden dolgozójának,aki részt vett ebben a szervezésben és hozzájárult ahhoz,hogy ez a kívánságom megvalósulhasson!

.......... Alexandra

Ui.: Rengeteg képet csináltam, ezekből küldök néhányat!



Tamás (17 éves, Szentgál)

Próbáltuk Tamás elől eltitkolni, hogy milyen meglepetéssel készülünk számára azon a hétvégén, de nem jártunk sikerrel, a készülődésből megsejtette, hogy útban van hozzá a kért számítógép. A gép beállításait már vele együtt alakítottuk ki.
Reméljük, hogy örömet tudtunk szerezni és hogy az iskola, illetve az iskola melletti tevékenységek mellett a számítógép még tovább nyitja a világot Tamás számára.

Pusztai Lilla és König Gergő
önkéntesek
Szentgál, 2006.08.12.


Archive


Log in