Beszámolók

Szabolcs Bendegúz (4 éves, Jászberény)

Szabolcs kontrollra jött a Madarász Kórházba.
A vizsgálatok után a Játszóházban várta a meglepetés...

Egy nagy doboz,és benne egy csuszda, olyan mint az oviban! és olyan, amit nyáron a kertben is lehet használni!

Köszönjük,hogy erre járt a "csodalámpa"

Szandtner Györgyi
2007.02.12


2007-06-11 Anna

Anna Dorina (3 éves, Győrszentiván)

Ritkán látni olyan, az örömtől csillogó kék szempárt, mint ezen a szombat reggelen, Annáék házában.

A 3. születésnapját pont aznap ünneplő győri kislánynak a kertjében "landolt" a kívánság. A kerti favázas dupla hintát már hajnalban elkezdték felállítani a Győrkert Kft. munkatársai, hogy az ünnep reggelén, a kislány ébredésekor már minden a helyén álljon.

Anna vágyai között egy kiskutyus is szerepelt, - így nagy volt az öröm, amikor a hintában csücsülve egy plüss bernipásztor várt a kislányra. A délután kezdődő szülinapi zsúron így aztán már felváltva lehetett hintázni, csimpaszkodni, vagy éppen kutyázni. A kerti játékhoz sok örömöt, Annának pedig nagyon jó egészséget kívánunk!

Csiszárné Gabi és Erdős Réka
2007. június 9.


Annamária (8 éves, Nagykálló)

Marcsi régi álmát sikerült a napokban valóra váltania a Csodalámpának.

A kislány már régóta szeretett volna egy laptopot, hogy a kórházban töltött nehéz és hosszú napok kellemesebben teljenek. Nagy szerencse, hogy kívánságára rátalált honlapunkon a szintén nagykállói Ladányi Anikó, aki nagy szeretettel ajánlotta fel régi laptopját Marcsinak. A kislány rögtön profin kezelte a rajzprogramot és az addig ismeretlen "egér-gombot" is.

Reméljük, hogy a játékok örömteli perceket nyújtanak Marcsinak és kívánjuk mielőbbi gyógyulását!

Köszönjük a segítséget Ladányi Anikónak és Kramár Péternek!

Török Tímea

Anita (13 éves, Budapest)


Anita nagy vágya volt, hogy egy laptophoz jusson, ami megkönnyíti számára a kapcsolattartást barátjaival és kinyítja előtte a világot. A Csodalámpa Alapítvány segítségével és közreműködésével ez a kívánsága 2007. május 30-án teljesült. Anita a kórházban kapta meg a laptopot, a megható eseményen jelent volt édesanyja is. Anita alig tudta elhinni, hogy kívánsága teljesül. Elérzékenyülten vette át az ajándékot és szinte nem talált szavakat örömében, hogy megköszönje az Alapítványnak és támogatóinak kedvességüket. Anita boldogságánál talán csak édesanyja meghatódottsága volt nagyobb. Anita azonnal hozzákezdett alaposabban is megismerkedni a laptoppal és néhány perc múlva már önfeledten elmélyült használatában.

Kívánjuk, hogy sok örömet leljen laptopjában.

Tomaj Ildikó önkéntes


Bálint (12 éves)

Betegtársaihoz hasonlóan Bálint is sok időt kénytelen a kórházban tölteni. A kezelések hosszú napjait, reméljük színesebbé teszi számára az alapítványtól kapott Play Station 2, amihez egy igazi férfias játék, a Fifa 07 dukált.

Bálint látható izgalommal várta a hazautat, hogy mielőbb győzelmet arathasson focicsapatával. Reméljük sok diadalt és örömet hoz neki az új játék!

Szatmáry Eszter
koordinátor
2007.06.05


Evelin (5 éves, Pere)

Evelin, társaihoz hasonlóan hosszú időt kénytelen kórházban tölteni. A kezelések hosszú napjait, reméljük, színesebbé teszi számára az alapítványtól kapott DVD lejátszó. Nagyon örült a két filmnek is, de különösen a Micimackó című rajzfilm ragadta meg.

Tatárné Csonka Zsuzsa
2007.05.22


Erik (16 éves, Baja)


A tolókocsihoz kötött Erik vágya egy igazi laptop volt. A laptoppal egyrészt tanulmányait szerette volna megkönnyíteni, másrészt általa nyitottabb lesz számára a világ, hiszen könnyen tud internetezni vele.

Erik kívánságát a Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola jóvoltából tudtuk teljesíteni. Sajnos Ivett, Erik testvére is beteg. Ivett vágya egy londoni városnézés volt, amit alig pár héttel korábban sikerült teljesíteni.

Az utazás után kicsit tartottunk tőle, hogy Erik szomorú lesz és aggódik, hogy talán őt el is felejtettük...

Június 4-én az AISB idei utolsó "general assembly"-jére szüleivel és testvéreivel együtt Erik is hivatalos volt. Némi manőverezéssel a színpad előtt sikerült "leparkolnia" tolókocsijával. Onnét nézte csillogó szemmel a diákok táncát, hallgatta zenélésüket.

Egyszercsak a Csodalámpáról kezdtek el beszélni. Hirtelen a színpadra szaladt sok-sok gyermek, akik kezdettől fogva azon dolgoztak velünk, és tanáraikkal, hogy segítsenek teljesíteni ezt a kívánságot. Azután a nézőtér nagy része is felállva csatlakozott, mindeki, aki szintén "Sétáltak a Csodalámpáért" és gyűjtöttek anyagi fedezetet - nemcsak - a laptopra.

Erik egyszer csak saját nevét hallotta és némi manőverezés után két felsős diáklány kezéből jókora nagy doboz került az ölébe. Szóhoz sem tudott jutni a meglepetéstől...

Reméljük, hogy a diákok jóvoltából sok-sok boldog órát szereztünk Eriknek és családjának.

Hálásan köszönjük az Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola diákjainak, szüleiknek és tanárainak, hogy segítettek nekünk egy újabb "csoda" megvalósításában.

Szatmáry Eszter
Patzauer Éva
Marc Lavoie és az AISB sok-sok tanulója


From: ***** mailto :****@freemail.hu Sent: 2007. július 6. 13:38 To: info@csodalampa.hu Subject:

Kedves Évi!Köszönetett szeretnék mondani az összes segítönek akik nélkül nem jöhetet volna létre ez a gyönyörű kívánságok.Boldogság tölt el ha vissza gondolunk az elmúlt napokra. Nagyon nagy örömet okoztatok az egész családomnak a gyerekeim kívánságuk teljesítésével.Eriknek nagyon tetszik a notebook azóta is rajta log .Ezuton szeretnénk köszönetet mondani az Amerikai iskola diákjainak a segitségükért,és persze nem utolsosorban a pedagogusoknak,szülöknek is .Ivett is csak a Londoni utazásról mesél egy folytában.Csodálatos élményben volt részünk amit soha sem feledünk!!!!!!Puszi mindenkinek!!!Kívánjuk sok kis gyermeknek mosolyt tudjatok arcukra varázsolni!Üdv ***** család Baja!!!!!


Csongor (6 éves)



Csongor már régóta vágyott egy kutyus után. Szülei sokszor mondták, hogyha meggyógyul és Imre doktor engedi, majd lesz kutyus, ne aggódjon. Csongor azonban nem adta fel, sokszor emlegette, hogy mikor is jön el a várva vár nap. A nagy készülődésben már ki is választotta, hogy milyen kutya legyen. Golden Retriever mellett döntött, sőt nevet is adott neki: Dömének fogja hívni, mondta.

Kívánságát februárban kaptuk meg, hamarosan beszéltünk orvosaival, szüleivel, mi is legyen.

Időközben a Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola tanulói megkértek bennünket, engedjük, hogy ezt az álmot ők válthassák valóra. Óriási készülődés közepette kiválasztottuk Dömét, akiért Eszter Győrig autózott...

Csongor persze fáradhatatlanul böngészte az alapítvány honlapját és szomorúan kérdezgette édesanyját, mikor is kapja meg a kutyust. Majd elérkezett a nagy nap, június 4-e, amikor nagy titkolózás közepette Csongor eljött az Amerikai Iskolába, hogy részt vegyen az évzáró ünnepségen. Csak annyit tudott, hogy az itt tanuló gyerekek nagy része azon dolgozott, hogy valóra váltsa az ő álmát. Fiúk, lányok, nagyok és kicsit táncoltak, zenéltek a színpadon, javában folyt az évzáró ünnepély, ez nagyon tetszett neki.

Az ünnepség második felében hirtelen a Csodalámpáról kezdtek beszélni a tanárok. Meséltek Csongorról és Erikről, akiknek a kívánságát most szeretnék megvalósítani. Majd megérkezett egy izgő-mozgó, tappancs-nyomokkal és piros masnival dísztett doboz, benne Dömével. Persze az iskolások sem tudták pontosan mi is lapul a csomagban, amikor kibújt a 2 hónapos kutyus, csak egy jókora AAH-t hallottunk a színházteremben a meglepetéstől.

Reméljük, hogy a mellékelt képek önmagukért beszélnek.

Köszönjük az Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola tanulóinak, hogy segítettek boldoggá tenni Csongort. Külön köszönet illeti Nagy Lóránt urat, aki Dömét egészen az átadás napjáig ilyen jómodorú kutyának nevelte.

Szathmári Eszter és Patzauer Éva
Marc Lavoie és az AISB sok-sok tanulója
2007.06.04



Nekünk írták az IWIW-en:

Címzett(ek): Patzauer Éva [Paci] ;
Téma:
Feladás dátuma: június 4., 22:15

Kedves Éva!

Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Egyszer talán meg tudjuk Nektek hálálni! Csongor talán soha se volt még ilyen boldog!

Csók! Andi


2007-06-05 Szabolcs

Szabolcs kontrollra jött a Madarász Kórházba. A vizsgálatok után a Játszóházban várta a meglepetés... Egy nagy doboz,és benne egy csuszda, olyan mint az oviban! és olyan, amit nyáron a kertben is lehet használni!

Köszönjük,hogy erre járt a "csodalámpa"

Szandtner Györgyi

2007.02.12


Roland (4 éves, Debrecen)

Rekord-kívánságteljesítés Debrecenben!

Mintha csak a tavaszi Mikulás kelt volna útra, három fiatalember kívánsága is teljesült egy pár óra leforgása alatt. André ps2-t kért, akárcsak Józsi, Roli inkább vadmotorosként száguldozik a Gyermekhematolológia játékszobájában. Kicsik és nagyok egyaránt boldogan töltötték a délutánt...

Csinády Rita
régióvezető, Debrecen
2007.05.15.


József (16 éves, Létavértes)

Rekord-kívánságteljesítés Debrecenben!

Mintha csak a tavaszi Mikulás kelt volna útra, három fiatalember kívánsága is teljesült egy pár óra leforgása alatt. André ps2-t kért, akárcsak Józsi, Roli inkább vadmotorosként száguldozik a Gyermekhematolológia játékszobájában. Kicsik és nagyok egyaránt boldogan töltötték a délutánt...

Csinády Rita
régióvezető, Debrecen
2007.05.15.


Ivett (13 éves, Baja)

/ 5



From: **********@freemail.hu
Sent: Sunday, May 20, 2007 11:09 AM
To: info@csodalampa.hu
Subject: Beszámoló

Az én kívánságom egy Londoni város látogatás volt. Ami nagyon hamar valóra vált. Izgatottan vártuk a repülő utat mivel még nem utaztunk repülőn, édesanyámmal . Érdekes volt számunkra a fel és a leszállás. A Londoni repülőtéren kalandos élményben volt részünk. A négy nap alatt nagyon sok szép csodálatos, gyönyőrű látnivaló akadt. Ezt az élményt leírni nem lehett ezt látni kell, és érezni.

Ezuton köszönetett szeretnénk mondani a Csodalámpa alapítvány segítőinek,a támogatoknak akik nélkül ez nem jöhetett volna létre.

Üdvözlettel: ******** Ivett , és édesanyja.

Köszönjük a MALÉVnek, a londoni Magyar Kulturális Intézet és a londoni Magyar Nagykövetség munkatársainak, a Budapest Taxinak és a British Toursnak, a Londoni Magyarok cég vezetésének, hogy lehetővé tették Ivett kívánságának teljesítését.

Külön köszönet illeti magántámogatóinkat, akik idejüket és fáradságukat nem kímélve szállást adtak itthon és Londonban Ivettnek és édesanyjának, szállították őket, sőt még külön emléktárgyról is gondoskodtak, így pl. a Gyöngyös Mézes cég vezetőinek.

2007.05.14


Evelin (7 éves, Levél)

A Csodalámpa Alapítvány május 16-án újabb kisgyermeknek okozott kellemes meglepetést. Ezúttal egy hét esztendős kislány – Evelin – kívánsága teljesült, aki számítógépet szeretett volna otthonra.

Evelin Levél településen él szüleivel, és már régóta szeretett volna egy számítógépet, mert szereti a játékprogramokat és ügyesen használja is azokat. A kívánságot szerencsére hamar sikerült teljesíteni.

A komplett konfigurációt a SZÜV és a Kodolányi János Szakközépiskola Szombathelyi tagozatának igazgatója, Prácser László úr ajánlotta fel.

Mivel a kislány állapota nem tette lehetővé, hogy a városba utazzon, az átadásra a Markusovszky kórházban került sor Evelin szüleinek és Masáth doktor úrnak jelenlétében.

Evelin örömtől csillogó szemeit és meghatottságát látva, ismét nyugtázhattuk magunkban, hogy egy ilyen tekintet minden anyagi elismerésnél többet ér, és ez erőt ad munkánk további folytatásához.

Köszönjük Prácser László igazgató úr önzetlen segítségét, és reméljük, hogy az ajándék segít majd a gyógyulásban.

Magyarósi Miklós
2007.05.16

Csaba (11 éves, Budapest)

From: ****** Csaba <*****@wla.hu>
Sent: Tuesday, May 22, 2007 8:08 PM
To: info@csodalampa.hu
Subject: 2007. Londoni élmények

Kedves Csodalámpa!

Évi, Gábor

Először is nagyon szépen köszönjük a lehetőséget, és megvalósítást, hogy kisbeteg gyermekünk kívánsága, óhaja teljesült.

Csabika kívánsága az volt, hogy londoni nevezettségeket láthassa, Big-Ben-t, London Óriás kereket, Temzét, Természeti Múzeumot, és azon belül a dinókat, ráadásképpen a Malév repülőn a kapitányi vezető fülkét is szerette volna megnézni.

Mondhatjuk hogy a kívánsága teljesült, és egy örök emlék maradt számára, amit mindenkor, és mindenkinek elmesél!!

Az édesanyának, és testvérének a megérkezésünkkor (éjjel 11.00-kor) több órán át csak mesélte az élményeit, és csak azért hagyta abba mert már nagyon késő volt!

Londoni programunk a következőképpen alakult:

Megérkeztünk a londoni repülőtérre és elvittek minket a szállásunkra, ahol a gyermekek kipihenték a repülés izgalmait (Csabika a Malév repülőgép pilótafülkéjébe is bemehetett és bemutatták neki a működést, repülés közben) Nagyon tetszett neki,szinte szóhoz sem tudott jutni,és percekig csak állt...és teljesen meg illetődött az élménytől.

A rövid hétfői pihenő után a csapat (három beteg kisgyermek és kísérők) elindult a londoni Croydon városrész megtekintésére. A városrész csupa érdekesség volt a londoni piros busz-tol kezdve az emberekig, és ugye a beszédük miatt is nagyon érdekes volt... megnéztük az áruházakat,és természetesen vásároltunk esernyőket mivel állandóan esett az eső.

Első közös vacsoránk után a szállásunkra igazi angol taxival mentünk,és az este beszélgetéssel végződött.

A kővetkező napon követtük a British-Tours-sal londoni nevezetteségeket tekintettünk meg, természetesen idegenvezetővel és egy nagyon kedves buszvezetővel akik egyfolytában mutatták a nevezetességeket, alig tudtuk követni a bemutatott épületeket, hol jobbra, hol balra kellett tekintenünk, szinte már ebben bele lehetett fáradni. Mivel london belvárosa igen zsúfolt, gyalog mentünk a British Múzeumba, ami csodálatos és hatalmas, és ugye az egyik kivánság ez volt (Dávidé).

A múzeumlátogatás után a kedves idegenvezető hölgy (Susan) elkalauzolt bennünket egy angol Pizzas-ba ahol az éhes kis csapat jóllakott pizzákkal. Visszatértünk a szállásunkra a Bedford Hotelba, ahol az egész napos élményeinket pihentük ki.

Azért később megint útra keltünk egy kis városi csavargásra, egy nagyon kedves étteremben az angol specilalitást, a fish and chips-t is megkostolta a "csapat". Sajnos eltelt megint egy nap, és este nem kellett senkit sem ringatni...

A következő nap még több látnivalót igért,a Magyar Kulturális Intézet és a Magyar Nagykövetség segítségével megtekintettük Natural History and Science Múzeumot a london Eye-t, majd hajókáztunk a Temze folyón, ahol kalauzolt minket Anikó és Ildikó akik londoni emlékkel, egy-egy beöltözött oroszlánnala gyerekeknek kedveskedtek.

Az utolsó napra hagytuk a Madame Tussauds panoptikumát, ami Ivett kivánsága volt. Sajnos a lift nem volt használható és ezért nem tudtunk bemenni a múzeumba. Cserében a kislányt és a többi gyerekünket elvarázsoltuk a londoni legnagyobb játék áruházba, a Hamleys-be. A gyerekekek és mi csak ámultunk és bámultunk a csodálatos áruház választékán és nagyságán.

Az időnk sajnos gyorsan letelt, pedig a gyermekek hangoztattak, hogy úgy maradnának még!

Azután ki a repülőtérre és fel a Malév gépre, ahol ismét nagyon kedvesek voltak velünk és beendgedtek minket vissza felé is a pilota fülkébe, ami Csabika számára óriási élmény volt.

Szeretném megköszönni minden kedves embernek akik a csodáért nagyon sokat tettek de legfőképpen Nektek Évi és Gábor!!!

Hirdetni fogom, hogy ebben a világban vannak még olyan emberek akik megvalósítják a gyermekek álmait!

Köszönettel,Tisztelettel: ***** Csaba és családja

Köszönjük a a DDB Budapest-nek, a MALÉVnek, a Magyar Kulturális Intézet és a Londoni Magyar Nagykövetség munkatársainak, a Budapest Taxinak és a British Toursnak, a Londoni Magyarok vezetésének, hogy lehetővé tették Csaba kívánságának teljesítését.

Külön köszönet illeti a MALÉV pilótáit, akik megismertették Csabát a pilótafülkével, megvalósítva ezzel régi vágyát és a Gyöngyös Mézes cég vezetőinek az apró emléktárgyért.

Patzauer Éva
2007.05.14



André (13 éves, Debrecen)

Rekordkívánságteljesítés Debrecenben! Mintha csak a tavaszi Mikulás kelt volna útra, három fiatalember kívánsága is teljesült egy pár óra leforgása alatt. Andre ps2-t kért, akárcsak Józsi, Roli inkább vadmotorként száguldozik a Gyermekhematolológia játékszobájában. Kicsik és nagyok egyaránt boldogan töltötték a délutánt...

Csinády Rita
régióvezető, Debrecen
2007.05.15.


Dávid (17 éves, Csanádpalota)

From: ***** Dávid *****@radnoti-szeged.sulinet.hu
Sent: Sunday, May 27, 2007 8:12 PM
To: info@csodalampa.hu
Subject: Londonról

Tisztelt magyarországi és londoni szervezők!! Nagyon szépen köszönöm ezt a feledhetetlen kirándulást és elnézést kérek, hogy ilyen későn írok. Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy teljesül a kívánságom: kijuthatok Londonba.

London, illetve Anglia már azelőtt is megigézett, amikor élőben láthattam mindent, nagyon megtetszett a város: a London Eye, a British Múzeum, a Science és Natural History Múzeum, a londoni körút a Britishtours-sal -igaz az angol nyelvet kissé nehézkes volt megérteni, de a lényeget és a poénok többségét sikerült megértenem. A British Múzeumban megismerhettem az igazi angol büszkeséget a műkincseikkel szemben. A város gyönyörű az emberek udvariasak és kedvesek. A legmegmosolyogtatóbb helyzetek azok voltak, amikor itt-ott, ahol egyáltalán nem számítottunk rá, találkoztunk egy-egy magyarral. Mégegyszer köszönöm a szervezést és ezt a feledhetetlen élményt az összes felajánlónak és szervezőnek.

Köszönettel:
***** Dávid


Hálásan köszönjük a MALÉV-nek, a londoni Magyar Kulturális Központ és a londoni Magyar Nagykövetség munkatársainak, az Első Magyar Inner Wheel Klubnak, a British Toursnak és a Budapest Taxinak, hogy lehetővé tették Dávid kívánságának teljesítését.

Külön köszönet illeti magántámogatóinkat, akik idejüket és fáradságukat nem kímélve szállást adtak itthon és Londonban Dávidnak és testvérének, szállították őket, sőt még külön ajándék emléktárgyról is gondoskodtak, így pl. a Gyöngyös Mézes cég vezetőinek.

Patzauer Éva


Timea (13 éves, Pilisszentiván)

Timi éppen kezelésen volt Pesten, amikor sikerült vele és édesanyjával találkozni a kórházban. Ennél jobbkor talán nem is érkezhetett volna a kerékpár… Így talán gyorsabban telik az idő a kezelés alatt, hiszen a szoba előtt már ott várja az új bicaj és a rengeteg élmény hazaérkezés után.

Dobó Gábor koordinátor
2007.05.09


Norbert (7 éves, Tatabánya)

Norbi igaz meglepetést kapott. Már nagyon régóta szeretett volna egy új kerékpárt. Szombat reggel arra ébresztette az édesanyja, hogy a várva várt ajándék ott áll az ágya előtt.

Szerintem álmos gyerek ilyen gyorsan még nem ébredt fel, mint Norbi és nagyon nagy volt az öröme, amikor látta, hogy ez már nem álom.

Az első próbaútra sem kellett sokat várni: rögtön a szobában ki is próbálta az új kerékpárt, ami remélem sok örömet okoz majd Norbinak a jövőben is.

Dobó Gábor koordinátor
2007.05.12


Nikoletta (16 éves, Gyöngyöshalász)

Niki Gyöngyös közelében él szüleivel és húgával. A kezelések miatt a hét legtöbb napján Budapesten van, így legjobb barátait csak ritkán láthatja. Igaz, barátai mindent megtesznek, hogy Niki kedvében járjanak és minél többet együtt tudjanak lenni. Niki kívánsága éppen ezért a barátaihoz kötődött, egy teljes napot szeretett volna együtt tölteni velük, méghozzá a Fővárosi Vidámparkban.

A nagy napon Niki barátai korán keltek, hogy délben már együtt lehessenek legjobb barátjukkal. A kórházhoz vezető út is már maga kalandos volt, hisz a Budapest Taxi nyitott buggy-jával tettük meg az utat Nikiért. A lányok nagyon élvezték a kocsiutat, hogy fújta a hajukat a szél és persze az irigy férfi tekinteteket is, akik még cserét is felajánlottak a kocsiért és persze a lányokért is. Utunk először egy McDonalds-ba vezetett, ahol a gyerekek - igaz óvatosan, mert előre gondoltak a Vidámpark „gyomorfelforgató” játékaira - megebédeltek. Közben nagy izgalommal latolgatták, hogy mire is fognak majd felülni, hisz mindegyikük nagyon rég volt már vidámparkban.

A kis járgánnyal pontban két órakor megérkeztünk a Vidámparkba, ahol Huszár Károly úr, a Vidámpark marketing-igazgatója már várt minket. Megkaptuk a karszalagokat és indulhatott a móka, zárásig. Niki, és húga, Alexandra valamint barátai, Enikő, Erika, és Peti együtt indultak neki a játékoknak. Kicsit félve még, elsőként a mesebarlangba mentünk, ahol a János vitézt hallgattuk meg. Később persze következtek a merészebb játékok is, ami persze néha egy kis szédüléssel is párosult, de a következő játék iránti kíváncsiság tovább hajtotta a csapatot.

Nikit szülei is elkísérték, ők szintén felmerészkedtek egy-két játékra, de dodzsem „csatára” nem álltak ki velünk. A játék fáradalmait a vattacukor és popcorn felejttette. Nikit a nap végén még egy meglepetés várta, kedvenc együttesének legújabb cd-je, aminek együtt örült barátaival. A Vidámpark kapui lassan bezárultak, a fiatalok élményekkel teli vágtak neki a hazaútnak, reméljük volt miről beszélni és nevetgélni hazaúton.

Ezúton is szeretnénk megköszönni Huszár Károly úrnak és a Fővárosi Vidámpark munkatársainak, valamint Tihanyi Sándornak, a Budapest Taxi marketing igazgatójának, „sofőrünknek” és a hullámvasúton példásan helytállt kísérőnknek és önkéntesünknek közreműködésüket.

Szatmáry Eszter, Krekó Viktória
2007.04.27.


/ 4




Balázs (6 éves, Tiszaderzs)

Balu idáig szomorúan nézegette szobatársa Play Station-ét, de most már neki is van! Bibi! Bár anyukája meg akarta viccelni, hogy nincs idejük engem megvárni, de Balázst valami féktelen erő a padhoz ragasztotta és nem volt hajlandó addig felkelni onnan, amíg meg nem jelentem a Haematológia pavilon előtt az ajándékával. Amint hazaért már ki is próbálta az összes játékot.

Játssz vele sokat Balázs!

Csinády Rita Veronika
2007.05.02


Archive


Log in