Beszámolók

Beatrix (4 éves, Esztergom 2. p.)



Egy gyönyörű kékszemű csepp kislányt találtunk a kórház ágyon, amikor a támogató hölggyel beléptünk az ajtón.

A szomorú kislány a Csodalámpa nevét meghallva, talán egy kicsit megnyugodott, hogy mi nem szurit adni jöttünk, és amikor meglátta a kért hordozható DVD lejátszót és hozzá a filmeket, felragyogott az arca.

Egy kedves nővérke segítségével hamar beüzemeltük a készüléket, és már indulhatott is film.

Onnantól kezdve megszűnt számára világ és mi is, és már utazott is egy csodálatos mesevilágba.




Köszönjük Gombár Enikőnek, hogy felajánlásával hozzájárult egy kislány öröméhez.






Mocsonoky Andrea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2012/2/29

Kevin (6 éves, Bag)



Kevin hatéves kisfiú lévén, még szereti a meséket, ezért a Csodalámpa dzsinnjétől egy hordozható DVD lejátszót kért. Türelmesen várakozott az ajándékára.

Ma reggel mit sem sejtve kontrollra érkezett a kórházba. Nem is gondolta, hogy a kötelező vizsgálatokon kívül egyéb is törtéhet vele.

Igazán meglepődött, amikor egy dobozt adtam át neki, azonnal bontogatni is kezdte, arca egyre inkább kivirult.




Köszönjük a Videoton Dolgozókért Alapítványnak és a Videotonnak a támogatást!






Szandtner Györgyi
kívánság-koordinátor
Budapest, 2012. 01.30.

Judit (13 éves, Dévaványa)



Judit ezen a februári napon utazott Dévaványáról ellenőrzésre klinikánkra és nem is sejtette, hogy a mai napon a vérvétel kellemetlenségei mellett kellemes meglepetés is éri.

Először nagyon meglepődött, majd boldogan mosolygott, mikor felé tartva megpillantotta a kezünkben a laptopot, amit az alapítványtól kért.

A laptopot nézegetve elárulta, hogy testvérétől már megkapta hozzá az egeret és "annyira tetszik és úgy örülök neki, hogy úgy vigyázok rá, mint a szemem világára".

E pár szó mindent elárul, hogy e kívánságteljesítés milyen érzéseket kelt a kezeléseken túljutott gyerekekből.




Köszönjük a Fércművek támogatását!






Lengyel Andrea és Túri Edit
kívánság-koordinátorok
Szeged, 2012. február 28.

Gábor (9 éves, Csokonyavisonta)



Amikor megérkeztünk Gáborékhoz, a kisfiú kíváncsian nézett ránk. Elmondtuk, hogy azért jöttünk, hogy teljesítsük a kívánságát. Ekkor már csodálkozás tükröződött a szemében és öröm. Szinte meg sem tudott szólalni, amint előkerült a vágyva-vágyott LCD TV.

Nagy figyelemmel kísérte az ajándékának összeszerelését Egyenlőre a közös szobájukban próbáltuk ki, mert Gábor külön szobáját nem tudják fűteni.

Amint megjön a jó idő, akkor viszont már ott fogja nézni kedvenc filmjeit.

Kívánunk neki jó tévézést, és azt, hogy ez a masina segítse közelebb kerülni a világhoz.




Köszönjük a KPMG Hungária Kft. támogatását!










Végh Tünde és Szabó László
kívánság-koordinátorok
Csokonyavisonta, 2012.02.26.

Tibor (4 éves, Kiskunfélegyháza)


Tibi csendes, halk szavú fiúcska, aki a kezelések gyötrelmeit is fegyelmezetten tűrte.

Kívánsága egy piros elektromos autó lett. Tágra nyílt nagy szemekkel figyelt, amikor megérkezett a kívánt és várva várt autó.

Sajnos, mivel tél derekán érkezett az autó, lenn a szabadban nem tudott vele közlekedni és így a szobában próbált vele gyakorolni, ami a helyhiány miatt nehézkes.

Tibi ezért idén még inkább várja a tavaszi jó időt, amikor a kertben autózhat majd.




Köszönjük magántámogatónk felajánlását!




Lengyel Andrea és Túri Edit
kívánság-koordinátorok
2012. január 21.

Petra (12 éves, Debrecen)



Petra 12 éves nagylány, aki a miskolci kórházból jött haza hétvégére Debrecenbe. Tudomásomra jutott a látogatás, fel is hívtam telefonon, hogy megjött a laptop. Petra sietve érkezett be az osztályunkra, hogy minél gyorsabban átadhassam neki a masinát.

Amikor a kezébe adtam a laptopot és mellé az egyéves internet-előfizetést, amit az Ericsson cég ajándékozott neki, szinte nem hitt a fülének.

Boldogság töltötte el, ami jól tükröződött az arcán. Végre nem fog unatkozni Miskolcon távol a családtól, a barátoktól, és egész nap tud majd internetezni.

Kitartást neked, hisz Te erősebb vagy, mint a betegség!!!

Remélem sok örömöd lesz ezekben a komoly ajándékokban!!!




Köszönjük a laptopot, az Ericsson Magyarország Kft. támogatását,

mellyel még több gyermek álmát tudjuk valóra váltani!!






Bobkó Stella
kívánság-koordinátor
Debrecen,2012.02.03.

Norbert (4 éves, Kiskőrös)



A kezelés befejezéséhez közeledett már Norbi, mikor kitalálta, hogy egy szép elektromos kisautót szeretne, amiben lehet zenét hallgatni.

Választása olyan járgányra esett, amiben ketten is elférnek. Nagyon várta, már a kívánság teljesülését. Első sorban az angyalkától várta, de mondtuk neki, hogy ezt a kívánságot a dzsinn fogja teljesíteni, ha az ő kívánságára kerül a sor.

Kis csalódottság lett úrrá rajta ekkor, de mikor megérkezett egy teljesen váratlan időpontban a csodaautó, annál nagyobb meglepetés volt számára.

Büszkén és boldogan vette birtokba az ajándékot.




Köszönjük a Videoton Dolgozókért Alapítványnak és a Videotonnak a támogatást!






Lengyel Andrea
kívánság-koordinátor
2012.01.21.

Máté (5 éves, Aranyosapáti)

Máté 5 éves kisfiú, aki a Csodalámpától egy hordozható DVD- lejátszót kért, azért, hogy amikor kontroll vizsgálatokra megy, utazás közben és a vizsgálatokra várva is tudjon mesét nézni.

Máté nagyon szereti a meséket, kedvence a Spongya Bob.

Egy csütörtöki kora délután a vizsgálatot követően leptem meg az ajándékával, amit egyből ki is akart bontani, de sajnos erre nem volt idő, mert sietniük kellett, hogy elérjék a vonatot.

Kívánjuk Máté, hogy sok örömöd legyen a mesékben!




Köszönjük a Videoton Dolgozókért Alapítványnak és a Videotonnak a támogatást!








Miholetz Judit
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2012.03.01.

Izabella (15 éves, Beregdaróc)





Izabella beregdaróci tizenöt éves kislány. Betegsége miatt csak keveset lehet barátai, osztálytársai körében. Ugyanakkor nagyon szeret tanulni és szereti az informatikát.

Mivel csak ritkán mehet iskolába, és otthon kell tanulmányait folytatni, nem csoda hát, hogy kívánsága egy laptop volt. Elhatározta, hogy ennek a számítógépnek a segítségével sokat tanulhat, valamint az addig unalmas órákat hasznos időtöltéssel színesítheti.

A Csodalámpa természetesen teljesítette is a kívánságát, amellyel sikerült nagy örömet szerezni Izabellának.

Izabella kezdeti tartózkodása, ajándékát meglátva egy kicsit enyhült, és nagy lelkesedéssel vette birtokba azt.

Kívánjuk, hogy Izabella mind a tanulásban, mind a szórakozásban jó hasznát vegye ajándékának!




Köszönjük az E.ON ZRt. támogatását!






Dr. Magyar Judit
kívánság-koordinátor
Nyíregyháza, 2012. február 24. napján

Barbara (17 éves, Nyíregyháza)


Barbi kontrollvizsgálatra érkezett, nem is sejtve, hogy aznap teljesülhet a kívánsága. Anyukájának titokban már megsúgtam, hogy átadom a kislánynak a laptopot. Barbi azonnal érdeklődni kezdett, miért sugdolódzunk!

Amikor belépett a rendelőbe, és a kezébe adtam a masinát, nem tudott megszólalni, csak mosolygott, majd átadtam neki az egyéves internet-előfizetést, amit az Ericsson cég ajándékozott neki. A kislány egyik ámulatból a másikba esett.

Remélem sok örömöd lesz ebben a gyönyörű ajándékban!!




Köszönjük a laptopot, az Ericsson Magyarország Kft. támogatását,

mellyel még több gyermek álmát tudjuk valóra váltani!!






Bobkó Stella
kívánság-koordinátor
Debrecen,2012.02.15.




Tisztelt Alapítvány!



Nagyon szépen köszönöm a kívánságom teljesítését. Megkaptam a kedves segítő nővérkétől a várva várt laptopomat, amit Önök adományoztak.

Nagyon boldog voltam, mert tudom, hogy ez nem mindennapi ajándék.

Remélem, hogy a későbbiekben is sok gyerek kívánságát tudják majd teljesíteni!



Barbara


Anikó (12 éves, Békés)



Anikó kontroll-vizsgálatra érkezett, nem is sejtette, hogy ma átadom neki a laptopot.

Megjelenésemkor nagyon meglepődött, amikor kezébe adtam a masinát, nem tudott megszólalni, de nagyon örült neki.

Természetesen azonnal kibontottuk a csomagot, a kislány megnézte, gyönyörködött benne.

Remélem nagyon sok örömöd lesz benne!




Köszönjük az E.ON ZRt. támogatását!






Bobkó Stella
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2012. 02.22.

Kristóf (6 éves, Vásárosnamény)

Kristóf kezelésre érkezett a Klinikára, mit sem sejtve arról, hogy megérkezett a biciklije, amit már régen várt.

Észrevette, hogy az osztályon áll egy piros bringa, de nem tudta, hogy az övé. Messziről figyelgette akkor is, amikor én betoppantam az osztályra. Gyorsan átadtam neki a piros kerékpárt, aminek a kisfiú nagyon megörült.

Kis idő múlva az osztályon ment vele egy kört, a szülei segítettek neki, mert még egy kicsit gyenge, de azért élvezte a biciklizést.

Nemsokára itt a jó idő és bicajozhatsz amennyit szeretnél!

Kitartást neked, bátor ügyes fiú vagy! Remélem, sok örömöt lelsz új járgányodban!




Köszönjük a Videoton Dolgozókért Alapítványnak és a Videotonnak a támogatást!






Bobkó Stella
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2012.01.30.

Melitta (17 éves, Nyíregyháza 5. p.)




Melitta 17 éves múlt, középiskolába jár. Szüleivel és két testvérével Nyíregyházán él. Betegsége állandó odafigyelést igényel, de ennek ellenére teljes életet él.

Találkozásunkkor egy vidám, közvetlen és mosolygós igazi hölgyet ismerhettünk meg személyében. Érkezésünket sikerült titokban tartani, így igazán nagy meglepetésben volt része, amikor doktornőjével együtt beléptünk a lakásukba.

Melitta egy klasszikus gitárt szeretett volna, mivel elhatározta, hogy megtanul gitározni.

A Csodalámpa teljesítette is a kívánságot, nagy örömet szerezve ezzel ennek a barátságos és kedves fiatal lánynak.

Kívánjuk, hogy Melitta egészségi állapota minél tovább stabil maradjon, és hogy sok örömet adjon a zene, a gitározás az életében!

Köszönjük dr Csürke Ildikónak a személyes megjelenést!




Szeretnénk köszönetet mondani a Szamos Csokoládé Műhelynek és öt budapesti hölgynek:

Élő Nórának, Janák Katalinnak, Király Erzsébetnek, Miszkuj Tündének és Pehr Klárának,



akiknek a támogatásával teljesítettük Melitta kívánságát.




/ 2






Dr. Magyar Judit
kívánságkoordinátor
Nyíregyháza, 2012. február 23.


Patrik (14 éves, Miskolc)





Patrik Miskolcon egy rock-suliba jár, már évek óta nagyon komolyan foglalkozik a zenével, de arra nem volt lehetősége, hogy otthon is gyakorolhasson, így a Csodalámpától egy elektronikus dobfelszerelést kért. A beszerzés közben lehetőséget kaptunk Tókics Kornéltól, a Szigetszentmiklóson működő Expert Irodaház igazgatójától, hogy az általuk üzemeltetett stúdióban magas technikai színvonalon kipróbálhassa Patrik a dobot.

Amikor a családjával megérkeztek a helyszínre, nem sejtette, hogy az a dob, melyet itt a stúdióban élőben kipróbálhatott, azt utána haza is viheti, hiszen mától az övé. A kamaszokra nem jellemző, hogy amikor kapnak valamit, az ajándékozó nyakába borulnak, Patrikon mégis látszott, nagyon-nagyon örül a dobfelszerelésnek. Priskin Gábor hangmérnök segítségével azonnal fel is vettek egy rögtönzött dobszólót, és így elkészült az első demó cd-je is.

Már csak egy gyors szétszerelés, dobozolás következett és irány Miskolc, hogy otthon a lakásban – persze fülhallgatóval – végre a saját szobájában is gyakorolhasson Patrik, hiszen azt tervezi, zenekart alapít és meghódítja a világot.
Patrik, mielőbbi gyógyulást kívánunk neked, s kitartást, hogy a vágyad teljesülhessen. A dob szállítását és hozzá egy ajándék fülhallgatót Markó Ferenc, a bajai Hifi Klub üzletvezetője ajánlotta fel.




Szeretnénk köszönetet mondani az Erste Bank és a Budapest Marriott Hotel vezetőinek és munkatársaiknak, hiszen támogatásukkal tudtuk Patrik kívánságát finanszírozni.








/ 3






Felkai Márta
kívánságkoordinátor
Szigetszentmiklós, 2012. február 14.

Martin (13 éves, Kalocsa)


Azokban a napokban kellett éppen Martinnak a kórházban maradnia, amikor a kívánság- teljesítését szerveztük.

Így támogatónkkal együtt a gyermekklinikán kerestük meg őt. A vizsgálatok és azok eredményeire való várakozás közben találkoztunk Martinnal, de számára meglepetésként.

Martin nagy örömmel vette át ajándékát, és láthatóan hozzáértően kezdte kipróbálni a gépet. Laptopot kért, amivel kapcsolatot tud tartani a barátaival, és a leckét is el tudják majd neki küldeni.

A támogatóval, Schneider Zoltánnal a számítástechnika érdekességeiről is tudtak beszélgetni.

Úgy láttam, és remélem, hogy Martinnak a kórházban töltendő sok-sok időt kellemesebbé tudja majd tenni a Csodalámpa közreműködésével részére eljuttatott laptop.




Köszönjük a Kvint- R Kft. támogatását!









Halmos Judit
kívánság-koordinátor
Budapest, 2012.02.16.

Anna (15 éves, Budapest)




Kedves Csodalámpa!


Február elején teljesült a kívánságom és már napok óta boldog tulajdonosa lehetek egy X-BOX KINECT-nek .

Végre újra érezhetem az izmaimat, mert azóta rengeteget mozgok és táncolok a játékokkal. Most ezúton szeretném megköszönni minden FŐTAXI-s kolléga segítségét, mert ők tették lehetővé, hogy a gyógyulásom napjai ezután színesebben és mozgásban gazdagabban telhessenek.

Mindenkinek millió puszi és köszönet!!!


Anna




A kívánság teljesítéshez nyújtott segítséget köszönjük a FŐTAXI vezetőségének és munkatársainak!!








Tihanyi Sándor
kívánság-koordinátor
Budapest, 2012.02.10.

Zsuzsa (5 éves, Püspökladány)



Zsuzsi nagyon szereti a meséket. Arra vágyott, hogy legyen egy saját TV-je, hiszen így bármikor nézheti kedvenceit. Eddig egy apró kölcsönkészülék volt a szobájában, hogy amikor az időjárás vagy az állapota miatt nem mehetett ki játszani, akkor se unatkozzon.

Amikor megérkeztem hozzájuk, akkor is éppen mesét nézett, de kíváncsian szaladt ki a szobájából, hogy ki keresi Őt. Meglepődött a nagy doboz láttán, de máris kíváncsian bontogatni kezdte Édesapja segítségével. Milyen nagy! Milyen szép!- mondogatta boldogan.

Ezután még kicsit elbeszélgettünk kedvenc mesehőseiről, miközben Zsuzsi vidáman körbeugrándozta a nappalit. Anyukája megígérte neki, hogy máris beüzemeli a készüléket és kezdődhet a mesenézés!

Szép meséket és sok vidámságot kívánunk Neked, Zsuzsi!

Köszönjük az E.ON ZRt. támogatását!








Palásti Ildikó
kívánság-koordinátor
Püspökladány, 2012. 02. 06.

Tímea (4 éves, Újszilvás)


Szikrázóan sütött a nap, amikor megérkeztem Újszilvásra a 4 éves Timihez, aki egy hordozható DVD-lejátszót kért a Csodalámpától.

Üzembe helyeztük a készüléket és rögtön ki is próbáltuk, a magyar népmesék sorozat egyik részével. No, onnan kezdve a kislány elbűvölve ült a lejátszó előtt, és fülig ért a szája.

Esküszöm, vetekedett mosolya a napsütéssel.

Jó egészséget és sok-sok szép meseélményt kíván a Csodalámpa!




Köszönjük a Videoton Dolgozókért Alapítványnak és a Videotonnak a támogatást!






Czakóné Bálint Judit
kívánság-koordinátor
Újszilvás, 2012.01.30.

Lili (17 éves, Budapest)





Lili egy gyönyörű kamaszlány, akinek minden vágya az volt, hogy kaphasson egy olyan ágyat, amiben egy komoly, kemény matrac biztosítja számára az egészséges pihenést.

Gerincproblémája miatt, a mielőbbi teljes gyógyulás érdekében nagyon fontos az egészséges fekvés, így aztán a dzsinn egy olyan ágyat "repített" Lili nagyon ízlésesen, igazi tini módra kialakított galériás kuckójába, amelyen ezentúl boldogan alhat, heverészhet egy-egy jó könyvet olvasva, vagy csak pihengethet majd lazán, nagyokat nyújtózkodva...., úgy igazi tini módra.

Kedves Lili, sok szép álmot, jó pihenést és mielőbbi teljes gyógyulást kíván Neked a Csodalámpa teljes csapata.




A kívánság az AXA csoport Magyarország Közhasznú Támogatási Programja keretéből teljesült.







/ 3




Sipos Zsuzsanna
kívánságkoordinátor
Budapest, 2012.február 09.

Dániel (10 éves, Budapest)


Dani net-bookra vágyott, és szinte számolta a napokat…

Február 2-án délelőtt kontrollvizsgálatra érkezett a klinikára, de itt nagy meglepetés érte, átadtam neki az ajándékát, amit az Angol Iskola diákjainak támogatásával sikerült megvásárolnunk.

Mivel az édesanyával szövetkeztünk, teljes titokban szerveztük meg kívánságának a teljesítését.

Daninak a csodálkozástól és az örömtől fülig ért a szája, a gyors ajándékbontást követően felszabadultan futkosott az asztal körül.

Mi felnőttek jó érzéssel figyeltük Őt.




Köszönjük a British International School támogatását!






Dr. Jenei Tiborné
kívánság-koordinátor
Budapest, 2012. 02.02.




Kedves Csodalámpa Alapítvány!



Szeretném köszönetemet kifejezni, amiért nagyon boldoggá tették kisfiamat. Amióta megkapta a netbook-ot azóta újra csillog a szeme.

Köszönöm Sipos Zsuzsanna és dr Jenei Tiborné (mi velük találkoztunk személyesen) és minden láthatatlan kívánságteljesítő munkáját.

Köszönjük a mesedélutánokat is!!!!!!!!!!!!!

Még egyszer KÖSZÖNJÜK!!!!


Üdvözlettel: Viktória és családja


Archive


Log in