Beszámolók

Diana (12 éves, Tereske)



Diana 12 éves, Tereskén lakik, és sok időt tölt az I.sz. Gyermekgyógyászati Klinika veseosztályán.

A kívánsága egy laptop volt, melyet használni tud az idő alatt, amíg a kezelések tartanak a kórházban, valamint az utazások ideje alatt is, ami sokszor további több órát vesz igénybe.

A kívánság teljesítésében a Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola volt a segítségünkre, támogatásukkal tudtuk Diana vágyát teljesíteni.

A laptopot november 25-én adtuk át a nagylánynak, az ajándékkal nagy meglepetést és boldogságot szereztünk az iskola tanárának és két kedves diákjának a segítségével.




Köszönjük az Amerikai Nemzetközi Iskola támogatását!




Lángh Zsófia
kívánság-koordinátor
Budapest,2011.11.25.

Roland (16 éves, Murakeresztúr)


Roland egy kis zalai faluban él, szüleivel és testvérével. Mivel nagyon szereti a zenét és nagyon szeret zenélni is, a Csodalámpától egy szintetizátort kért.

Édesanyjával titokban megbeszéltünk egy időpontot a kívánság teljesítésére. Roland kicsit csodálkozva fogadott, amikor megérkeztem, de amikor elmondtam, hogy a Csodalámpától jöttem, elmosolyodott.

Izgatottan kezdte kicsomagolni az ajándékát, egy pillanat alatt beállított rajta ezt-azt, és már szólt is muzsika.

Öröm volt hallgatni, hogy milyen szépen játszott az új hangszerén a halkszavú, kedves fiú.

Mielőbbi gyógyulást és jó egészséget kívánunk Neked, Roland!




Külön köszönet a bagodi Syncopa Hangszerboltnak a technikai segítségért, és Hegyi Zitának a díszcsomagolásért!




Roland kívánságát a Földgázszállító Zrt. támogatásával sikerült teljesíteni.

Roland nevében is köszönjük!






Veress Ágota
kívánság-koordinátor
Murakeresztúr, 2011.12.17.

Máté (10 éves, Tiszabezdéd)


Máté egy netbookot kért az alapítványtól, amit rég szeretett volna, hogy a kórházban benn töltött idő alatt ne unatkozzon, le tudja foglalni magát. Apukájával telefonon egyeztettünk, mikor érkezünk, hogy átadjuk a várva várt ajándékot!

Megérkeztünk, de a kisfiú nagyon nehezen akarta elvenni tőlünk az ajándékot, mert nagyon szégyenlős volt. Tartózkodása végül feloldódott, kibontotta a csomagot és nagyon örült a masinának!

Reméljük, sok örömöt lesz benne nagyfiú!

Légy erős és bátor a betegségben, hisz Te vagy az erősebb!


Köszönjük visszatérő támogatónk, Berente László, adományát!!





Bobkó Stella és Bohács Krisztina
kívánság-koordinátorok
Tiszabezdéd, 2011.12.18.

Viktor (4 éves, Koppányszántó)


Viktor nehezen nyílik meg idegenek előtt, nem beszél csak az apukájával. Kívánságát is nehéz volt tőle megtudni. Néha beszélt velem, de leginkább csak az apukája mobil telefonját mutogatta, ha kérdeztem, amin egy kis AUDI autó volt. Ki kellett találnom, hogy ő bizony egy olyat szeretne, mármint egy játékautót. Amikor mondtam, hogy továbbítom kívánságát a Csodalámpa Alapítvány felé, boldogan mosolygott és még néhány szót is hajlandó volt velem beszélni.

Egyszer csak szóltak az AUDI autószalonból, hogy megérkezett a beülős kis játékautó, és szeretnék Viktornak a kívánságát a szalonban teljesíteni. Ez bizony komoly szervezést igényelt, mivel Viktor és családja átmenetileg éppen beköltöztek a Dóri Házba. A kisfiú a betegsége miatt nem használhat tömegközlekedési eszközt és autójuk pedig nincs.
Ekkor segített nekünk a Szemem Fénye Alapítvány, és megoldották, hogy mentő szállítsa az átadásra a kisfiút.

Korán érkeztem a szalonhoz, és meghatottan néztem már a kirakaton keresztül is, hogy a sok nagy AUDI mellett a kis piros járgány ugyanúgy ragyog. Belépve az üzletbe, egy magasztos érzés kerített hatalmába, mert láttam, ahogy az ott dolgozók készültek és izgultak, hogy minden rendben legyen. Azon tanakodtak, hogy vajon hol lenne a legjobb helyen az autó, aztán egy asztalt is megterítettek, ahol különböző finomságokkal készültek a kis vendégnek. Megérkezett közben a mentő és vele Viktor! Közben egy jókora masni is került az autójára.

Az újdonsült kis autótulajdonos nagyon meglepett volt, de nem kérette magát, rögtön bele is pattant a kocsiba, és már indult volna is vele. A távirányító viszont már az apánál volt, így csak ő irányíthatott. Viktor azonban nagyon hamar rájött, hogy az apát hol lehet lekapcsolni. Már száguldozott is a szalonban a hatalmas autók között. Nagyon boldog volt, és ki sem szállt a saját Audijából. Megszűnt körülötte a világ, sem enni, sem inni nem kért, csak az ajándékát nézegette.

Sajnáltam a vendéglátókat, hogy oly nagy körültekintéssel és szeretettel készültek étellel és itallal, de Viktort ez nem érdekelte. Azonban ők is láthatták, hogy a kívánságot maximálisan teljesítették, mert a kisfiú már az autóján kívül mást nem is látott. Természetesen azzal ment ki a mentőig is, ahol közölte velünk, hogy ezzel szeretne hazamenni. Győzködnünk kellett, hogy azt most nem lehet, de betesszük a mentőbe a „csodaautót” és együtt utaznak. Az addig szinte néma gyermek egész úton, amíg együtt utaztunk, megállás nélkül beszélt és örült.




Nagyon köszönjük ezt a nagyszerű felajánlást az AUDI-nak és az AutóCity Kft-nek!!







/ 3






A kívánság utóélete: Mivel Viktor az otthonától távol kellett, hogy töltse az ünnepeket, ezért ez a csodálatos ajándék hatalmas boldogságot nyújtott neki. Amióta megkapta az autóját, az a hír járja, szinte ki sem száll belőle!!!



Bezdánné Végh Tünde
kívánság-koordinátor
Pécs, 2011.12.20.

Tamás (6 éves, Nyírlövő)


Tamás egy quadot kért a Csodalámpa Alapítványtól, amit már régóta szeretett volna. Telefonon anyukájával egyeztettünk, hogy mikor érkezünk, hogy meglepjük Tamást, aki nem is sejtett, hogy eljött a nap a pillanat, amikor ki próbálhatja a quadját.

Megérkeztünk, de nem mert kijönni a szobájából, mert szégyenlős volt, végül csak rászánta magát és kijött hozzánk. Kérdeztem tőle, szerinted miért vagyunk itt nálad? Azt válaszolta, biztosan hoztuk neki azt, amit kért az alapítványtól.

Mondtuk is neki, hát ez a Te napod, mert valóban meghoztuk neked, amit szerettél volna! A kisfiú nagyon örült, meg sem tudott szólalni. Apukája segített neki összeszerelni az autót, hogy minél gyorsabban kipróbálhassa a járgányt. Tamás egyre jobban kibontakozott, és csak csacsogott és csacsogott. Nagy volt az öröm, ki is próbálta a quadot, száguldozott vele. A kolléganőm Kriszti, aki elkísért engem, felültette Tamást a háta mögé és együtt kocsikáztak a lakásban.

Természetesen a fényképezéssel minden pillanatot meg kellett örökíteni, mert szerette, ha fényképezik.

Reméljük, sok örömöd lesz benne Tamás!




Köszönjük visszatérő magántámogatónk, Frankl Endre adományát!!






Bobkó Stella és Bohács Krisztina
kívánság-koordinátorok
Nyírlövő, 2011.12.18.

István (17 éves, Kistelek)


A hétvégén Kisteleken jártunk, hogy meglátogassunk egy fiatalembert, Pistit. Az ő álma és kérése az volt, hogy legyen egy saját asztali számítógépe.

December 3-án hát a Csodalámpa két télanyója meglátogatta otthonában, és egy nagy dobozból elő is csomagolta a „csodát”. Igen ám, de itt jött a meglepetés! Hogy a saját szavaival éljek, Pisti köpni, nyelni sem tudott, amikor meglátta, hogy a dobozból egyre másra kerülnek elő a géphez szükséges további eszközök: egy monitor, egy billentyűzet, hangfalak!

Természetesen a számítógép egyből üzembe lett állítva, és nagy meglepetésemre Pist első dolga az volt, hogy szemügyre vegye a gép teljesítményét és leformattálja a winchestert, mint egy igazi programozó.

Így lettünk igazán biztosak abban, hogy ez az ajándék ismételten a legmegfelelőbb emberhez került!






Lengyel Andrea & Lengyel Lilla
kívánság-koordinátorok
Kistelek, 2011.12.03.

Viktória (8 éves, Tiszavasvári)



A Tiszavasváriban élő 8 éves Viktória kívánságteljesítésének előkészületei igen nagy titokban zajlottak.

Délután egy óra volt, mire Viki mit sem sejtve hazaért az iskolából. Addigra az asztalos beállította, összeszerelte a HÓFEHÉR SZOBABÚTOR-T.

A kívánság a Tchibo támogatásával jött létre, így annak két képviselőjével, Szijjártó Ágnessel, és Baricska Csabával valamint Viki édesanyjával együtt vártuk a kislány érkezését.

Bizony, szem nem maradt szárazon, úgy hatása alá kerültünk a kedves, okos kislány örömkitörésének. Miután felocsúdott a csodálatos látványtól, kaptunk ölelést, köszönő szavakat, és egy részletet is abból a meséből, melyet egy iskolai versenyen mondott el.

Ha az örömnek gyógyító ereje van, akkor Viki nagyon jó úton jár a gyógyuláshoz vezető úton, hisz minden képessége megvan az öröm befogadására!




Köszönjük a Tchibo Budapest Kereskedelmi Kft. munkatársainak,

hogy lehetővé tették ennek az álomnak a teljesítését!!







Köszönjük Kórik László asztalosmester támogatását a szállításban és az összeszerelésben.







Nagy Olga
kívánság-koordinátor
Tiszavasvári, 2011.12.19.

Réka (15 éves, Kázsmárk)



Réka Édesapjával érkezett hozzám be a kórházba. Nagyon meg volt lepődve, mert nem tudta, hogy miért jönnek ide: apának sikerült eltitkolnia!

Mikor meglátta a laptopot, felkiáltott: - Ilyen névnapi ajándékra nem is számítottam! Ugyanis a következő napon volt Réka nap.

Remélem Réka, ki fogod használni a gépet azokra a dolgokra, amiket elmeséltél!!




Köszönjük a KPMG Tanácsadó Kft. támogatását







Kónyáné Tímea
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2011.11.04.

Elizabet (3 éves, Gérce)




Elizabet sok-sok kezelésen van túl. Már szerencsére több időt tölt otthon a szobájában, ahol nagyon szeret játszani. Szeret pakolni, rendezkedni, de nem volt a szobájában szekrény.

Ezért a Csodalámpától ezt kért, méghozzá egy kislányos szekrényt.

Sikerült az elképzelések szerint egy igazi lányos darabot elkészíttetni, amit azonnal birtokba vett. A polcra felpakolt minden játékot, könyvet, a ruhái pedig elfértek a nagy álló szekrényben.

Elizabet, kívánjuk, hogy még hosszú-hosszú évekig tudd használni a szekrényt.

Köszönjük a söjtöri Deák Diák Kft. segítségét, akik nem csak elkészítették

a bútort, hanem a szállítást és az összeállítást is elvégezték.





Huszárné Török Katalin és Lampért Dénes
kívánság- koordinátorok
Gérce, 2011. 12.16.

Cintia (14 éves, Ászár)

Cintia 14 éves nagylány, és természetesen korosztályának megfelelő ajándékra vágyott, egy laptopra.

Álma, támogatónk jóvoltából, nagyon gyorsan teljesülhetett. Karácsony előtt mit sem sejtve érkezett a klinikára a szokásos kontrollra, csak a szüleit avattuk be a szervezkedésbe.

Az aulában váratlan dolog történt vele, hiszen egy csomagot kapott tőlem. A meglepetés nagyon jól sikerült, a gyermek öröme határtalan volt.

Azonnal kibontotta és megcsodálta a gyönyörű masinát, ami ettől kezdve már az övé volt. A laptopon kívül egy egyéves ingyen mobilinternet-használatot is ajándékozott az Ericsson cég a számára!



Köszönjük az Ericsson Magyarország Kft. támogatását!






Dr. Jenei Tiborné
kívánság-koordinátor
2011.12.20.

Bence (8 éves, Jánossomorja)

Karácsony táján jó, ha nyitott szemmel és füllel jár az ember. Különben elszalaszthat egy olyan tündéri kisfiút, mint Bence, akinek a szíve vágya egy X-Box játékkonzol volt.

December közepén, egy szürke, szerda délután indultunk utunkra, Jánossomorjára, hogy ezt a kívánságát teljesítsük. Kis útbaigazítás után megtaláltuk a családi házat, ahol Bence nyitott nekünk ajtót, és kíváncsian szemlélte az ajándékát rejtő nagy dobozt. Nem tudta, hogy miért jöttünk, de aztán nagyon megörült, amikor kiderült, hogy az álma valóra válik.

Pont a születésnapján érkeztünk, így még nagyobb volt az öröm. Bence csillogó szemekkel bontogatta a nagy dobozt, majd az abban található több kisebbet, amik a játékkonzol különböző elemeit tartalmazták.

Az autóban odafelé kicsit aggódtunk, hogy vajon mi lányok helyt állunk-e majd egy elektronikai eszköz beüzemelésénél és reménykedtünk, hogy talán lesz férfi a családban, aki a segítségünkre siet. Aggodalmunk azonban feleslegesnek bizonyult: Bence felnőtt férfiakat megszégyenítő biztossággal dugdosta össze a kábeleket, és pár perc múlva már az X-Box érzékelője előtt ugrándozott.

Közvetlen és kedves természetével pillanatok alatt a szívünkbe lopta magát a kislegény, és hamarosan azt is megtudtuk, hogy a törékeny test igazi sportembert takar: Bence pingpongozik, úszik, és emellett karatézik is. Tudományát be is mutatta nekünk, hiszen játék közben különböző harci mozdulatokkal találta el a célpontokat a virtuális pályán.

Kis szülinaposunk annyira élvezte a játékot, hogy alig akarta abbahagyni. Mikor megkérdeztük, hogy holnap ugye azért elmegy iskolába, csak ennyit kérdezett: „Anya, muszáj?” Ebből is látszott, hogy mennyire örült ajándékának, hogy ott és akkor egy kisebb csoda vált valóra.

Elárulta nekünk, hogy a szombati szülinapi buliján ezzel a játékkal várja a barátait is. Elköszönéskor gyors puszit nyomott az arcunkra, de egy pillanatra sem vette le a szemét a képernyőről. Már a kapuban búcsúzkodtunk az édesanyjától, amikor hirtelen felbukkant szőke buksija. Váratlanul még egy puszival és öleléssel ajándékozott meg minket, majd a járdán szaladva kísérte autónkat a sarokig.

Bence, köszönjük Neked, hogy örömöddel ünnepi díszbe öltöztetted a mi szívünket is!




Külön köszönettel tartozunk Baán Miklós és Baán Tibor testvérpárnak,

akik hozzájárultak a kívánság megvalósulásához!





Potyondi Zsuzsanna és Erdős Réka
kívánság-koordinátorok
Jánossomorja, 2011. december 14.

Balázs (15 éves, Budapest)





Balázs szívesen tölti szabadidejét modellezéssel, most éppen egy vasúti terepasztalt épít. A vasúti sínek egy része már a helyén van, az épületek is készülőben, de a vonat még hiányzott.

Balázs nem is sejtette, hogy miért mentem hozzájuk, így igazán meglepődött, mikor előkerült a vasútmodell készlet. Szakértő magabiztosságával mutatta meg, hogy mi mindent tud a mozdony.

Reméljük, a terepasztal gyorsan elkészül, hogy a mozdony és szerelvényei végre birtokba vehessék.




Köszönjük magántámogatónk felajánlását!



Újfalusi Ildikó
kívánság-koordinátor
Budapest, 2011.12.09.

Gyula (17 éves, Tapolca)




Gyula nagyon szeretett volna egy laptopot. Bár otthon van számítógépük, sokat tartózkodik kórházban, ezért tudta, nagy segítsége lenne a kapcsolattartásban. Magántanuló, így a kórházban töltött idő alatt is tudná az ismereteit bővíteni. Kedvenc tantárgya a történelem, szívesen búvárkodik ezzel kapcsolatban a világhálón.

Az ujjaiban van a számítógép-kezelés minden csínja-bínja. Belefeledkezve pillanatok alatt üzembe helyezte a gépet. Vidám hangulat kerekedett, s ha rövid időre is, de megfeledkezett az állapotáról.

Búcsúzóul megmutatta nekünk, hogy a betegsége ellenére van valami, amiben nagyon profi. Mivel az orvosai a kerékpározástól eltiltották, a motorjára pattant és büszkén tartott egy kis bemutatót. Búcsúzóul elkísért egy darabig, és még egyszer, őszinte boldogsággal köszönte meg az ajándékot. >




Köszönjük a KPMG Tanácsadó Kft. támogatását







Buda Katalin és Kárpi Ilona
kívánság-koordinátorok
Tapolca, 2011. 12.03.

Erika (17 éves, Miskolc)





Erika egy komoly nagylány! Vele együtt választottuk ki a szobabútort és az ágyat, amit nagyon szeretett volna!

Kicsit sokáig tartott mire legyártották, de annál nagyobb örömmel és büszkeséggel vette birtokába a gyönyörű új szobája tárgyait!

Nagyon köszöni a Csodalámpa Alapítványnak ezeket a bútorokat!!





Törökné Zita, Kónyáné Timi
kívánság-koordinátorok
Miskolc, 2011.11.18.

Viktória (5 éves, Kistótfalu)

Viki a betegsége miatt nagyon sok időt töltött a klinikán. Nagyon változó volt a kedve, hangulata, de inkább rossz volt. Kérdéses volt az is, hogy mikor mehet haza és karácsonykor vajon otthon lehet-e.

Már jó ideje, hogy beszéltünk a kívánságáról. Akkor nagyon fel volt dobva és este mikor a család többi tagjával beszélt telefonon már fel is vette a rendeléseket, hogy kinek mit főzzön, süssön majd az új konyhájában. Mondtam neki, hogy az lehet, hogy nem lesz meg olyan hamar.

Egy ideig nem is beszéltünk róla,nagy erővel csak azon dolgoztunk,hogy jobb legyen az állapota. Néha megemlítettem, hogy jó lenne már az a kis konyha és, hogy mit lehetne készíteni benne. Ekkor azért partner volt akármilyen lehangolt is volt előtte.
Elkezdtük hát nagyobb erővel "dörzsölni"a csodalámpát.

Aztán egyszercsak sikerült a Havervagy baráti társasága segítségével megvenni Viki nagy vágyát a "Party"elektromos babakonyhát.
A kislány állapota is jól alakult és a kezelés után haza is mehetett. Éppen karácsony, szenteste előtti nap volt és már késő délután lett, amikor hazaértek.

Nem sokkal később mi is megérkeztünk az aprócska házhoz, ahol anyuka már jött is ki elénk. A hatalmas dobozzal a kezünkben tessékelt be bennünket, ahol három kisgyerek nézett ránk csodálkozó tekintettel. Viki volt és két kistestvére.
Elöször a kislány csak nézett meglepetten és meg sem szólalt, de ez talán csak a pillanat töredéke volt. Aztán munkához is láttunk. Sok kis pici szorgos kezecske is segítségünkre volt, meg persze apuka, aki szintén nem sokkal előttünk ért haza hosszú napok után, amit a munkája miatt kellett a családtól távol töltenie. Együtt volt végre a család.

/ 6



Amikor kibontottuk a dobozt, hát kicsit megijedtünk, mert millió darabban volt az egész konyha. Nekiláttunk a hatalmas kíhivásnak és próbáltuk összeszerelni. Később szerencsére egy útmutató is előkerült igy kicsit könnyebbnek tűnt a szerelés. A nagy munka leginkább az apának jutott, aki nagy türelemmel és szeretettel szerelte és közben terelgette a gyermekeket.
Mi kicsomagoltuk a tartozékokat meg az edényeket, természetesen ki is próbáltuk őket a gyerekekkel. Ők is nagyon igyekeztek az apuka segítségére lenni. (na, ez persze nem mindig sikerült tökéletesen...) Rá kellett jönnünk arra is, hogy a mikro, az óra,a telefon, a tűzhely és még egy csomó dolog elemmel működik, de nekünk nem volt egy darab sem. Ez sem keserített el azonban senkit, mert anya mondta, hogy majd reggel vesz a boltban. Hiszen így is nagyon érdekes volt és még rengeteg szerelnivaló volt rajta. Esteledett már, de még volt mit szerelni a konyhán, pedig időközben apukának lett még egy felnőtt segítőtársa. A gyerekek sürögtek-forogtak és teljesen lekötötte őket a munka. Viki nagy szeretettel megengedte testvéreinek is, hogy kipróbáljanak mindent, persze ami már kész volt. Nagyon jó volt a hangulat és ezt az idilli családi szerelést nem is akartuk tovább zavarni. Elbúcsúztunk. Viki csak úgy ragyogott, pedig nagyon fáradt és náthás volt.

Reméljük már teljesen elkészült azóta új konyhája és az ünnepi ételeket ő is elkészíthette rajta testvéreinek és babáinak.

Köszönjük a Havervagy "haverjainak és haverináinak" ezt a nagyszerü felajánlást,
mely megszépíti egy súlyos betegséggel küzdő kislány mindennapjait.

Szabó László és Végh Tünde
kívánság koordinátorok
Kistótfalu, 2011.12.23.

Tamás (16 éves, Baja)

Az ilyen beszámolókat elkezdeni a legnehezebb, ahogyan az utazásoknak is mindig az eleje a legizgalmasabb – így én is tele voltam aggodalommal, hogy milyenek lesznek majd a gyerekek, élvezni fogják-e annyira az utazást amennyire mi szeretnénk, hogy élvezzék, eléggé jól megszerveztünk-e mindent, jó lesz-e a meccs, jó lesz-e az idő.... annyi mindenen elcsúszhat egy ilyen utazás. Aztán persze kiderült, hogy kár volt izgulni – röviden összefoglalva: ennél tökéletesebbre ez az utazás nem is sikerülhetett volna.

Pedig a hajnali negyed ötös ferihegyi találkozó nem sok jót ígért – fáradt, nyűgös gyerekekre és zsörtölődő apukákra számítottam. Ezzel szemben mikor találkoztam Tomival és Bencével, két ragyogó, mosolygós és izgatott sráccal találtam magam szemben, akiken nyoma sem volt rosszkedvnek, kialvatlanságnak – és főleg nem a betegségnek. És hogy egyből a végére, az összegzésre ugorjak: ez a Csodalámpa munkásságának egyik legfantasztikusabb eredménye – eléri azt, amire sem gyógyszer, sem terápia, sem orvosok nem képesek – pár órára vagy akár pár napra is elfeledteti a gyerekekkel, sőt, akár szüleikkel is, hogy egyébként szinte csak a betegségről szól az életük.

Már az odaút is különleges élmény volt, mert mint kiderült, egyik gyerek sem utazott még repülőn, így a biztonsági ellenőrzéstől kezdve a duty free üzletek csillogásáig minden pillanat egy teljesen új világot jelentett. Aztán amikor Barcelonában kiléptünk a terminál ajtaján és megéreztük az arcunkon a decemberi 20 fokos meleget (leírom betűvel is, hogy mindenki értse: a húsz fokos meleget), mindnyájan tudtuk, hogy nagyon, de nagyon jól fogjuk érezni magunkat. Eltaxiztunk a hotelba, majd pár perccel később már úton is voltunk Barcelona híres állatkertjébe. A srácokkal közösen böngésztük a metrótérképet, együtt próbáltuk kibogozni, hogy vajon melyik a legideálisabb út és hogy mennyi jegyet is kell vennünk – látszott rajtuk, hogy ez az együtt tervezgetés, a közös felfedezés, a kaland élménye hihetetlenül fellelkesíti őket. Sikeresen meg is találtuk a metróállomást, jó helyen szálltunk le, sőt még az állatkert bejáratát is megtaláltuk – minden együtt volt az elégedettséghez. Aztán megtaláltuk az első narancsfát is, amiről egy kővel sikerült is pár narancsot lehajítani – ez az az élmény, amit egy Magyarországon felnőtt ember sohasem fog megszokni...

Némi magyar rafináltsággal sikerült bejutnunk a híres delfin-show-ra is: bevallom, sokat látott felnőttként még én is tátott szájjal, csillogó szemmel tapsikoltam a műsort végig - egészen elképesztő, hogy mennyire bonyolult és összetett mutatványokat hajtanak végre ezek a delfinek, olyan szorosan együttműködve egymással és az idomáraikkal, hogy attól az ember esze megáll. Az élménytől megrészegült gyerekekkel nagyot sétáltunk a pálmafákkal övezett belvárosban, lassan elértük a La Rambla-t, Barcelona Váci utcáját, minden magára valamit is adó turista úti célját, ahol mindent lehet kapni, de tényleg mindent – minket persze leginkább a Barcelona mezek és sálak érdekeltek, hiszen mégsem mehettünk az esti meccsre egyszerű, civil ruhában...

Már sötét volt, mikor valamivel 7 óra után, a tömeget követve megérkeztünk Európa legnagyobb stadionjához, a Camp Nou-hoz, a Barcelna-drukkerek imádva tisztelt szentélyéhez. A nagylelkű adományozók által felajánlott bérletekkel bejutottunk a monumentális épületbe, majd kb. 8 emeletet gyalogolva egyszerre csak felértünk a helyünkre és feltárult előttünk a stadion teljes méretében: olyan elképesztő térélménye volt itt, hogy az ember úgy érezte, legszívesebben felugrana és belerepülne az előtte tátongó mélységbe... borzalmasan nagy az a stadion, na. A srácok teljesen extázisban voltak, hiszen pont az a gyep, amit eddig a TV-ben láttak csak, pont ez az a hatalmas kijelző, azok a székek, azok a feliratok... és persze azok a játékosok!!!

Miután már elkezdődött a meccs és a Barcelona FC megszerezte az első gólt – na, azt hiszem, a fiúk ekkor kezdték csak igazán felfogni, hogy ők tényleg itt vannak. És hogy ezt minden ismerősük ugyanúgy a TV-ben nézi otthon, mint eddig, de ők itt ülnek a stadionban...
A félidőben, 1:0-ás vezetésnél aztán azt mondtuk, egy életünk, egy halálunk – egyszer vagyunk itt, úgyhogy megpróbáljuk – és a legtermészetesebb magyar pofátlansággal / leleményességgel (kívánt rész aláhúzandó) átlógtunk egy sokkal de sokkal jobb szektorba, és a második félidőt már onnan drukkoltuk végig – és nem is hiába jöttünk – a Barca még 3 (!) gólt rúgott, úgyhogy a 4:0-ás végső eredmény még a legmerészebb álmokat is túlszárnyalta. Olyan fáradtan értünk haza aznap este, hogy félő volt, mindannyian az aprócska liftben alszunk el. Pedig akkor még nem is sejtettük, micsoda élmények várnak ránk másnap.

Az előző napihoz hasonlóan közösen terveztük meg a programot és természetesen semmi nem lehetett olyan fontos, mint visszatérni a tegnapi fényes győzelem helyszínére, hogy befizessünk egy stadiontúrára. Azonban még a kapuig sem jutottunk, mert leragadtunk a hivatalos ajándékboltban – itt aztán tényleg volt minden, amire egy Barca rajongó valaha is vágyhat – sőt, még annál több is. Mert a minden fontosabb játékos nevével ellátott mezek az alapok, de volt itt labda, sima cipő, játékos nevével hímzett cipő, a vásárló nevével hímzett cipó, Barcelonás pohár, bögre, toll és ébresztőóra – sőt, Barcelonás elem a Barcelonás ébresztőórába... őrület volt. De olyannyira profin volt minden megcsinálva, hogy én, aki egyébként nem vagyok egy hatalmas focirajongó, mégis kedvet kaptam, hogy bevásároljak... hát, tudnak ezek a marketingesek.

/ 5



És az egész utazás csúcspontja még csak ekkor kezdődött – a stadiontúra. Annyira profi, annyira részlet gazdag, annyira felemelő ez az utazás, ahogyan végigvezetnek a klub több mint 100 éves történelmén és annak minden fontosabb vagy érdekesebb, meghatóbb pillanatán, hogy azt kell mondjam, a foci iránt a legkevésbé sem érdeklődők is hívő emberekként távoztak a „szentélyből”.

A mi srácaink meg, akiknek ezek az adatok, ezek a képek, ezek a felvételek a legjobb gólokról és ezek a kiállított mezek, cipők mind-mind jelentettek valamit, totális ámulatban vesztek el a rájuk zúduló hatások alatt. Mert mekkora már az az élmény, hogy besétálhattak a félistenként tisztelt játékosok öltözőjébe, hogy megnézhették az interjúszobát, amit már annyiszor láttak a TV-ben, de most ott állhattak élőben – nem volt hát meglepő, hogy ezek így együttesen sírás közeli állapotba juttatták őket. Mert ott és akkor tényleg egy álmuk vált valóra.

Közel 5 órát töltöttünk a stadionban – és őszintén mondhatom, mindannyian azt kívántuk, bár lenne még több időnk... de nem volt, mert nem akartuk kihagyni a Sagrada Familiát és legfőképpen pedig a tengerpartot nem. Úgyhogy metróztunk megint, meg loholtunk, meg ettünk nagyokat, meg fényképezkedtünk és nevetgéltünk. Közben nem volt rajtunk a kabát, és jó idő volt, és éreztük a tenger sós illatát a levegőben és mindannyian ész nélkül szuveníreket vásárolgattunk az otthon maradt szeretteinknek miközben azon beszélgettünk, hogy mennyire hihetetlen dolog az, hogy ők itt vannak, ez a két bajai ill. szombathelyi srác, akik bár már kb. 100x annyi időt töltöttek különféle kórházakban, mint más ember egész életében. Most mégis gondtalanul, felszabadultan, a téli ruhákat otthon hagyva Barcelona finom homokkal borított tengerpartján kergetőznek, és azokat a gólokat idézik fel, amit a kedvenc csapatukban játszó sztárfocisták lőttek a tegnapi estén – a saját szemük láttára, alig pár méterre attól a helytől, ahol ültek.

Hihetetlen ajándék volt ez az út – a gyerekeknek is, a szüleiknek is – és persze nekem is. A Csodalámpa működik, a csodalámpa varázsol, és tényleg csodát tesz – és nem csak kívánságokat teljesít, hanem életeket változtat meg – és tulajdonképpen ez a legnagyobb csoda.

Vivát Barcelona!

Madarász István
kívánság-koordinátor
2011. december 8. Barcelona

Köszönjük a meccsjegyeket a WORLD FOOTBALL Tickets-nek, Szövérfi János és Bartos Zoltán uraknak!








Köszönjük a Comgame "576" kft munkatársainak, hogy támogatásukkal hozzájárultak a kívánság megvalósításához.







A kívánságot a Kempinski Hotel Corvinus Budapest támogatásával megrendezett Kívánság-konyha résztvevői teljesítették.



Bence (11 éves, Baja)

Az ilyen beszámolókat elkezdeni a legnehezebb, ahogyan az utazásoknak is mindig az eleje a legizgalmasabb – így én is tele voltam aggodalommal, hogy milyenek lesznek majd a gyerekek, élvezni fogják-e annyira az utazást amennyire mi szeretnénk, hogy élvezzék, eléggé jól megszerveztünk-e mindent, jó lesz-e a meccs, jó lesz-e az idő.... annyi mindenen elcsúszhat egy ilyen utazás. Aztán persze kiderült, hogy kár volt izgulni – röviden összefoglalva: ennél tökéletesebbre ez az utazás nem is sikerülhetett volna.

Pedig a hajnali negyed ötös ferihegyi találkozó nem sok jót ígért – fáradt, nyűgös gyerekekre és zsörtölődő apukákra számítottam. Ezzel szemben mikor találkoztam Tomival és Bencével, két ragyogó, mosolygós és izgatott sráccal találtam magam szemben, akiken nyoma sem volt rosszkedvnek, kialvatlanságnak – és főleg nem a betegségnek. És hogy egyből a végére, az összegzésre ugorjak: ez a Csodalámpa munkásságának egyik legfantasztikusabb eredménye – eléri azt, amire sem gyógyszer, sem terápia, sem orvosok nem képesek – pár órára vagy akár pár napra is elfeledteti a gyerekekkel, sőt, akár szüleikkel is, hogy egyébként szinte csak a betegségről szól az életük.

Már az odaút is különleges élmény volt, mert mint kiderült, egyik gyerek sem utazott még repülőn, így a biztonsági ellenőrzéstől kezdve a duty free üzletek csillogásáig minden pillanat egy teljesen új világot jelentett. Aztán amikor Barcelonában kiléptünk a terminál ajtaján és megéreztük az arcunkon a decemberi 20 fokos meleget (leírom betűvel is, hogy mindenki értse: a húsz fokos meleget), mindnyájan tudtuk, hogy nagyon, de nagyon jól fogjuk érezni magunkat. Eltaxiztunk a hotelba, majd pár perccel később már úton is voltunk Barcelona híres állatkertjébe. A srácokkal közösen böngésztük a metrótérképet, együtt próbáltuk kibogozni, hogy vajon melyik a legideálisabb út és hogy mennyi jegyet is kell vennünk – látszott rajtuk, hogy ez az együtt tervezgetés, a közös felfedezés, a kaland élménye hihetetlenül fellelkesíti őket. Sikeresen meg is találtuk a metróállomást, jó helyen szálltunk le, sőt még az állatkert bejáratát is megtaláltuk – minden együtt volt az elégedettséghez. Aztán megtaláltuk az első narancsfát is, amiről egy kővel sikerült is pár narancsot lehajítani – ez az az élmény, amit egy Magyarországon felnőtt ember sohasem fog megszokni...

Némi magyar rafináltsággal sikerült bejutnunk a híres delfin-show-ra is: bevallom, sokat látott felnőttként még én is tátott szájjal, csillogó szemmel tapsikoltam a műsort végig - egészen elképesztő, hogy mennyire bonyolult és összetett mutatványokat hajtanak végre ezek a delfinek, olyan szorosan együttműködve egymással és az idomáraikkal, hogy attól az ember esze megáll. Az élménytől megrészegült gyerekekkel nagyot sétáltunk a pálmafákkal övezett belvárosban, lassan elértük a La Rambla-t, Barcelona Váci utcáját, minden magára valamit is adó turista úti célját, ahol mindent lehet kapni, de tényleg mindent – minket persze leginkább a Barcelona mezek és sálak érdekeltek, hiszen mégsem mehettünk az esti meccsre egyszerű, civil ruhában...

Már sötét volt, mikor valamivel 7 óra után, a tömeget követve megérkeztünk Európa legnagyobb stadionjához, a Camp Nou-hoz, a Barcelna-drukkerek imádva tisztelt szentélyéhez. A nagylelkű adományozók által felajánlott bérletekkel bejutottunk a monumentális épületbe, majd kb. 8 emeletet gyalogolva egyszerre csak felértünk a helyünkre és feltárult előttünk a stadion teljes méretében: olyan elképesztő térélménye volt itt, hogy az ember úgy érezte, legszívesebben felugrana és belerepülne az előtte tátongó mélységbe... borzalmasan nagy az a stadion, na. A srácok teljesen extázisban voltak, hiszen pont az a gyep, amit eddig a TV-ben láttak csak, pont ez az a hatalmas kijelző, azok a székek, azok a feliratok... és persze azok a játékosok!!!

Miután már elkezdődött a meccs és a Barcelona FC megszerezte az első gólt – na, azt hiszem, a fiúk ekkor kezdték csak igazán felfogni, hogy ők tényleg itt vannak. És hogy ezt minden ismerősük ugyanúgy a TV-ben nézi otthon, mint eddig, de ők itt ülnek a stadionban...
A félidőben, 1:0-ás vezetésnél aztán azt mondtuk, egy életünk, egy halálunk – egyszer vagyunk itt, úgyhogy megpróbáljuk – és a legtermészetesebb magyar pofátlansággal / leleményességgel (kívánt rész aláhúzandó) átlógtunk egy sokkal de sokkal jobb szektorba, és a második félidőt már onnan drukkoltuk végig – és nem is hiába jöttünk – a Barca még 3 (!) gólt rúgott, úgyhogy a 4:0-ás végső eredmény még a legmerészebb álmokat is túlszárnyalta. Olyan fáradtan értünk haza aznap este, hogy félő volt, mindannyian az aprócska liftben alszunk el. Pedig akkor még nem is sejtettük, micsoda élmények várnak ránk másnap.

Az előző napihoz hasonlóan közösen terveztük meg a programot és természetesen semmi nem lehetett olyan fontos, mint visszatérni a tegnapi fényes győzelem helyszínére, hogy befizessünk egy stadiontúrára. Azonban még a kapuig sem jutottunk, mert leragadtunk a hivatalos ajándékboltban – itt aztán tényleg volt minden, amire egy Barca rajongó valaha is vágyhat – sőt, még annál több is. Mert a minden fontosabb játékos nevével ellátott mezek az alapok, de volt itt labda, sima cipő, játékos nevével hímzett cipő, a vásárló nevével hímzett cipó, Barcelonás pohár, bögre, toll és ébresztőóra – sőt, Barcelonás elem a Barcelonás ébresztőórába... őrület volt. De olyannyira profin volt minden megcsinálva, hogy én, aki egyébként nem vagyok egy hatalmas focirajongó, mégis kedvet kaptam, hogy bevásároljak... hát, tudnak ezek a marketingesek.

/ 4



És az egész utazás csúcspontja még csak ekkor kezdődött – a stadiontúra. Annyira profi, annyira részlet gazdag, annyira felemelő ez az utazás, ahogyan végigvezetnek a klub több mint 100 éves történelmén és annak minden fontosabb vagy érdekesebb, meghatóbb pillanatán, hogy azt kell mondjam, a foci iránt a legkevésbé sem érdeklődők is hívő emberekként távoztak a „szentélyből”.

A mi srácaink meg, akiknek ezek az adatok, ezek a képek, ezek a felvételek a legjobb gólokról és ezek a kiállított mezek, cipők mind-mind jelentettek valamit, totális ámulatban vesztek el a rájuk zúduló hatások alatt. Mert mekkora már az az élmény, hogy besétálhattak a félistenként tisztelt játékosok öltözőjébe, hogy megnézhették az interjúszobát, amit már annyiszor láttak a TV-ben, de most ott állhattak élőben – nem volt hát meglepő, hogy ezek így együttesen sírás közeli állapotba juttatták őket. Mert ott és akkor tényleg egy álmuk vált valóra.

Közel 5 órát töltöttünk a stadionban – és őszintén mondhatom, mindannyian azt kívántuk, bár lenne még több időnk... de nem volt, mert nem akartuk kihagyni a Sagrada Familiát és legfőképpen pedig a tengerpartot nem. Úgyhogy metróztunk megint, meg loholtunk, meg ettünk nagyokat, meg fényképezkedtünk és nevetgéltünk. Közben nem volt rajtunk a kabát, és jó idő volt, és éreztük a tenger sós illatát a levegőben és mindannyian ész nélkül szuveníreket vásárolgattunk az otthon maradt szeretteinknek miközben azon beszélgettünk, hogy mennyire hihetetlen dolog az, hogy ők itt vannak, ez a két bajai ill. szombathelyi srác, akik bár már kb. 100x annyi időt töltöttek különféle kórházakban, mint más ember egész életében. Most mégis gondtalanul, felszabadultan, a téli ruhákat otthon hagyva Barcelona finom homokkal borított tengerpartján kergetőznek, és azokat a gólokat idézik fel, amit a kedvenc csapatukban játszó sztárfocisták lőttek a tegnapi estén – a saját szemük láttára, alig pár méterre attól a helytől, ahol ültek.

Hihetetlen ajándék volt ez az út – a gyerekeknek is, a szüleiknek is – és persze nekem is. A Csodalámpa működik, a csodalámpa varázsol, és tényleg csodát tesz – és nem csak kívánságokat teljesít, hanem életeket változtat meg – és tulajdonképpen ez a legnagyobb csoda.

Vivát Barcelona!

Madarász István
kívánság-koordinátor
2011. december 8. Barcelona

Köszönjük a meccsjegyeket a WORLD FOOTBALL Tickets-nek, Szövérfi János és Bartos Zoltán uraknak!








Köszönjük a GE HEALTHCARE munkatársainak, hogy támogatásukkal hozzájárultak a kívánság megvalósításához.








A kívánságot a Corinthia Hotel Budapest támogatásával teljesítettük.






Martin (16 éves, Kesztölc)

Martin olyan betegséggel küzd, ami gyakran hosszabb időre kórházba kényszeríti.
Iskolába jelenleg nem járhat, magántanuló. Kórházi tartózkodásai alatt nagyon hiányoznak neki a barátai és a családja.
Kesztölcön lakik, így a szülei sem tudják minden nap meglátogatni.




Martin a kórházban is szorgalmasan tanul. Azért kérte a notebook-ot, hogy segítségével a kórházi kezelések idején is kapcsolatban maradhasson a szeretteivel. Türelmesen várta kívánságának teljesítését.

Amikor érdeklődtek tőle, hogy december 9-én biztosan itt lesz-e a kórházban a kontroll vizsgálaton, már sejtett valamit.
Amikor végeztek a vizsgálatokkal, szüleivel együtt meglátogatta sorstársát, Viktort, akivel hetekig egy szobában kezelték őket.

Óriási meglepetés és öröm volt számára, amikor az Ericsson csomagjával a kezemben betoppantam hozzájuk. Hát még, amikor kibontotta az ajándékot, és pontosan azt a típusú laptopot találta benne, amire annyira vágyott.

Ráadásként pedig a laptopon kívül egy egyéves ingyen mobilinternet-használatot is kapott ajándékba az Ericsson cégtől!
Mindannyian vele örültünk...



Martin nevében is köszönjük az Ericsson Magyarország Kft.-nek!




Orosházi Katalin
kívánság-koordinátor
2011.12.09.

Brigitta (4 éves, Budapest)

Nagy örömmel mesélem, hogy tegnap a kora esti órákban sikerült meglátogatnunk Brigittát az otthonában.

Elvittem Neki azt az ajándékot, amit még a kórházban a Csodalámpa Alapítványtól kért: egy Flufflings loco-t.

Ez a játék, egy BOLONDOZÓ, így nevezte el Brigi...

Nem csak én nem tudom kiejteni a játék nevét helyesen, hanem ezek szerint Ő sem, de a gyermeki lélek igen találékony, és már meg is született a játék magyar neve.

Brigitta nem tudta, hogy megyünk, így az érkezésünk és az ajándék is meglepetés volt. A kezdeti zavar után, könnyen összebarátkoztunk a kislánnyal. Igazán nyíltszívű, kedves, aranyos teremtés.

/ 4




Anyukájával elmesélték, hogy Brigi anyukáját kérte meg, hogy a Télapótól ő kérjen a kislányának havat, mert Brigi a Télapótól komolyabb ajándékokat szeretett volna kérni, de közben már szánkózni is nagyon szeretne.

Jó volt látni Brigi mosolygós tekintetét. Köszönöm, köszönjük, hogy ő is megajándékozott minket.



Köszönjük Bodacz Zsolt úr baráti társaságának, hogy ismételten örömet szereztek egy beteg gyermeknek!

Laza Ildikó, Sulija Anikó és Piacsek István
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2011.12.07.

Tamás (13 éves, Dunakeszi)


Tamással és édesapjával az Ilka utcai Bethesda Kórházban találkoztunk, ahova már szerencsére csak rövidebb kezelésre, kontrollra kell bejárnia a dunakeszi fiúnak.

Nagyon barátságosan fogadott bennünket, a súlyos betegség nyomai kívülről már alig fellehetők. Tudta, miért jöttünk, egy kis izgalom azért érződött a levegőben. Az adományozó KPMG képviselője, Szabó István meleg szavak kíséretében adta át az áhított „okostelefont”, nagy volt az öröm, a megilletődöttség.

És persze azonnal ki kellett próbálni, ami még további technikát és megbeszélést igényelt a hozzáértők között. Szó volt még a nagyfiú terveiről, a kommunikáció fontosságáról, a telefon hasznosságáról. És néhány jó tanács is elhangzott az életről, a jövőbeni lehetőségekről. Meghitt, éltető hangulat volt a ködös, szürke idő ellenére.

Egy nagyon kedves, kiegyensúlyozott fiúval volt szerencsénk megismerkedni, kívánunk Tamásnak mielőbbi teljes felépülést, jó tanulást és további szép hosszú életet családja körében!”




Köszönjük a KPMG Tanácsadó Kft. Támogatását!








/ 3






Benkóczy Márta és Magai Margit
kívánságkoordinátorok
Budapest, 2011. november 28.

Archive


Log in