Beszámolók

Jennifer (13 éves, Sopron)

Jenni 13 éves, a családja fél éve költözött Sopronba. A nagylány gyorsan beilleszkedett az új osztályába, jól érzi magát a közösségben, sok barátot talált e rövid idő alatt. Mint kortársai általában, ő is nagyon szeretett volna már egy okostelefont, így kívánsága a Csodalámpától Iphone5 telefon lett.

Álmát rövid időn belül tudtuk teljesíteni támogatónk segítségével. A Provident munkatársai is jelen voltak a teljesítésen. Megtudtuk, hogy a céges jótékonysági esten gyűjtöttek pénzt, s a cég az összegyűjtött összeget megduplázta, így öt kívánság teljesítésében segítenek…

A telefont otthonában adtuk át. Jenni nem tudta, hogy érkezünk, így amikor megtudta, miért is jöttünk, volt nagy öröme. Szinte ugrált izgalmában, hogy megkapta a vágyott telefont.


Köszönjük a Provident Zrt. támogatását, kollégáiknak, Pintenics-Szuper Anikónak és Zeltner Lillának a személyes ajándékozást!




Huszárné Török Katalin
kívánság-koordinátor
Sopron,2016.március 04.


Donát Ákos (14 éves, Csobaj)



Hosszú autózás után négyen érkeztünk meg Csobajra, a Géczi családhoz.
Donát már nagyon várt minket, és azonnal megmutatta nekünk a külön szobányi óragyűjteményét. Közel két órát töltöttünk Donáttal, édesanyjával és bátyjával, családias, baráti hangulatban. Az volt az érzésünk, hogy társaságunk és a beszélgetésünk nagyobb érték volt, mint maga az ajándék. Donát egyedülálló, karizmatikus személye és életszeretete energiával töltött fel mindenkit. A Géczi család egy kivételes, példamutató közösség, azt hiszem, mindannyiunk nevében írhatom, hogy mi többet kaptunk tőlük, mint ők tőlünk.


Köszönjük Bolyki Balázs és Farkas Olga kedves támogatóinknak az adományukat és Balogh Ottó úrnak, hogy a teljesítés létrejöhetett!


Kiss Edit és Tóth Tamás
kívánság-koordinátorok
Csobaj,2016.03.04.


Dániel (13 éves, Budapest)

Dániel 13 éves kamasz, akinek a kívánsága egy Play Station 4 játékgép volt, Grand Theft Autó V. és FIFA 16 játékokkal. Régóta vágyott erre, így örömmel teljesítettük kérését.

Anyukájával titokban egyeztettünk időpontot, megbeszéltük, hogy érkezésünk és látogatásunk célja meglepetés lesz. A család Budapesten lakik, így otthonukba szerveztük a látogatást. Dániel érkezésünkkor nagypapájával az íróasztalánál tanult, meglepődött az idegenek érkezése miatt.

Majd amikor meglátta a csomagot, valamit megsejtett, boldog mosolyra fakadt. És ez a boldogság megmaradt a kívánságteljesítés ideje alatt, reméljük, utána is hosszú ideig!!


Köszönjük támogatónknak, Gábriel Péternek, hogy ez a kívánság ilyen rövid időn belül teljesülhetett, nagy öröm volt az is , hogy személyesen adta át ajándékát.


Lángh Zsófia
kívánság-koordinator
Budapest, 2016.03.01.


Brendon (3 éves, Felsőzsolca)


A 4 éves Brendont, akit Miskolcon a GYEK-ben kezelnek, nagyon érdekli minden ami mozog, hangot ad, és úgy hívják, hogy motor.
Egyik kis barátjánál látott egy akkumulátoros quadot, és azóta állandóan arról beszélt, hogy nagyon szeretne ő is egy ugyanolyat. Tehát nem is volt kérdés, hogy a Csodalámpától quadot kért.

Eljött a várva várt nap, és a Csodalámpa dzsinnje megajándékozta Brendont egy csodaszép piros járgánnyal. Ahogy meglátta az ajándékát, elvarázsolta őt, s azonnal rápattant, s elindult a kórház parkjában, rótta a köröket, mintha motorra született volna.


Köszönjük Keresztes Anikó támogatónknak az adományát és Balogh Ottó úrnak, hogy a teljesítés létrejöhetett!


Tatárné Csonka Zsuzsanna és dr. Kiss Edit
kívánság-koordinátorok
Miskolc, 2016.02.26.


Sára (15 éves, Orosháza)

Sárát Miskolcon gyógykezelik, nagyon komoly lány. Sokat szoktunk beszélgetni, minden érdekli őt, s így könnyű vele a kommunikáció.
Rengeteget olvas, ezért sohasem unatkozik. Kedvenc írója J. K. Rowling a Harry Potter regényeivel, és - fiatal kora ellenére- nagyon szereti Agatha Christie könyveit.
Egyik beszélgetésünk alkalmával pl. Sára elmesélte, hogy az Agatha Christie könyveiből készült filmek közül már szinte mindegyiket látta, s szinte mindegyik meg is van neki otthon videón.

Aztán amikor egyik alkalommal beszélgettünk a Csodalámpáról, s megkérdeztem, hogy lenne e valami, amit nagyon szeretne, s a szülei nem tudják neki megvenni, azt mondta, hogy bizony lenne, de azt még a Csodalámpa dzsinnje sem tudja neki idevarázsolni, ez pedig egy dedikált könyv...

Egy olyan könyv, melyet az Agatha Christie könyvek egyik főszereplőjét, Hercule Poirot-t megszemélyesítő angol színész, név szerint David Suchet dedikál. Mégpedig pont azt az Agatha Christie könyvet, amit David Suchet is a legjobban szeret. És az sem baj, ha a könyv angolul van írva…

Igaz, hogy a Csodalámpa dzsinnje még sosem szerzett eddig dedikált könyvet Angliából és David Suchet-től, de még hogy nem tud varázsolni!?!
Egy dzsinn, akinek ilyen fantasztikus támogatói vannak?!?

Még három hét sem telt el azóta, hogy értesültünk Sára kívánságáról...

Sára kívánságát a Miskolci Ronald McDonald házban teljesíthettük (ezúton is köszönjük!), Sára és testvére itt laknak a kórházi kezelések között.

Sára a a nappaliban üldögélt, amikor megérkeztünk a Ronald Házba. Hatalmas volt az öröm és a meglepetés, amikor megmutattam Sárának a pici csomagot.
A nagylány hitetlenkedve nézte, mi van a kezemben. S amikor átadtam a kicsinyke ajándékot, nyugodt mozdulatokkal, lassan kezdte bontogatni a csomagot, nehogy elszakadjon a szép rózsaszín csomagoló papír.
Pár perc is beletelt, míg kicsomagolta a könyvet. S akkorra már legördültek Sára arcáról az öröm könnyek. Meglátta a dedikált könyvet, amire nagyon vágyott!

/ 5



Nos, David Suchet úr elküldte Sárának legkedvesebb Agatha Christie könyvét, az "ABC gyilkosságok" címűt. A művész nemcsak az angol nyelvű könyvet dedikálta, hanem még egy Sárának dedikált Poirot fényképet is küldött!

Kedves Sára!

Kívánjuk, hogy szórakozz nagyon jól, amikor olvasod ezt a nagyon értékes könyvet, amit sok szeretettel küldött neked David Suchet.

Sára nevében is köszönjük a Maecenas Könyvkiadó Kft. és Balogh Ákos úr támogatását!


Tatárné Csonka Zsuzsanna és Adorján László
kívánság-koordinátorok
Miskolc, 2016. március 1.


Dávid (16, Nyékládháza)

A 16 éves Dávidot február 16-án látogattuk meg a Karolina úti kórházban, ahol a Miskolcon kapott kezelések után megműtötték. A csendes, szolid fiú legkedvesebb sportja a foci, így érthető , hogy nagyon várta a Csodalámpától, hogy teljesüljön a kívánsága , ami kapcsolódik kedvenc időtöltéséhez. Örömét és lelkesedését az egészségügyi maszk fölött csillogó szemei tükrözték, amikor megpillantotta a PS4 játékgépet FIFA 16 játékprogrammal és joystickkal. Alig várta , hogy kibontsa és használhassa az ajándékot, mi pedig ezért a kórterem előtt beszélgettünk az édesanyjával ,aki sokat mesélt Dávidról és arról, hogy milyen nagy örömöt szereztünk nekik.

Köszönjük Pellion Ágnesnek és Harsányi Leventének, hogy lehetővé tették Dávid kívánságának teljesülését. Dávidnak sok szeretettel kívánunk erőt és kitartást a teljes felépülésig.


Szörényi Dalma és Ugrai Ivánné
kívánság koordinátorok
Budapest, 2016.02.06.

Dávid (12, Keszthely)

2016. február 25.-én, egy esõs csütörtök reggel indultunk útnak Keszthelyre, hogy Dávid kívánsága, az X-BOX One és a hozzá való autós játékok célba érjenek. A hosszú utat türelmesen, ugyanakkor belül izgatottan tettük meg. A felajánló az elsõ ilyen jellegû kívánságteljesítése elõtt állt.
A megbeszéltek szerint érkeztünk, a kiskamasz fiú már várt minket. Épp egy mozgalmas idõszak közepén találkoztunk vele, látható volt rajta a fáradtság, érkezésünkkor mégis nagyon kedvesen fogadott minket a család. Rövid idõt tudtunk ott tölteni, ám az öröm, amit szereztünk, minden fáradságot megért.

Dávid nevében is köszönjük Balassai Judit kedves támogatónk adományát és Balogh Ottó úrnak, hogy a kívánság ilyen gyorsan teljesülhetett!


Kiss Edit és Tóth Tamás
kívánság-koordinátorok
Keszthely, 2016.02.25

Bianka (13 éves, Nyárád)

Bianka 13 évesen mi mást is kívánt volna,mint egy új,sok mindent tudó IPhone 5 okostelefont. Febr.29-én kerülhetett sor a kívánságteljesítésre, amikor Bianka az édesanyjával kontrollra jött a Tűzoltó utcai Gyermekklinikára. Nem tudott arról, hogy meglepetésben lesz része,így amikor meglátta a kezemben a telefont rejtő dobozt, könnyes lett a szeme és csak annyit tudott mondani:
-”Ezt nem hiszem el.”
A válaszom erre annyi volt, ezt el kell hinned, kívánságod teljesült. Bianka és édesanyja is meghatottan köszönték meg az ajándékot a Csodalámpának és az adományozónak is.

/ 3



Köszönjük a Superfect Translations Kft. támogatását!!


Jenei Tiborn
kívánság-koordinátor
2016. 02. 29.

Vivien (16 éves, Jászapáti)

Vivien egy iPhon 5-ös telefont kért a Csodalámpától. Karácsonykor
még nem, de közelgő szülinapján /márc. 4./ már ezzel a készülékkel fogadhatja a jókívánságokat.

Egy csapadékmentes, szeles pénteken szinte egyszerre érkeztünk meg Jászapátiba Horváth Csabával, az Invitel munkatársával.
Vivi izgatottan várt bennünket, remegő kezekkel és széles mosollyal bontogatta az ajándékát.

Édesanyja, aki később érkezett, elmondta, hogy régen látta a lányát ennyit mosolyogni. Az biztos, hogy a bő óra alatt, amíg náluk voltunk, nem hervadt le a mosoly Vivien arcáról.

Kedves Vivi, legyen sok örömed az ajándékodban!



/ 3




Köszönjük az Invitel Távközlési Zrt. támogatását!



Czakóné Bálint Judit
kívánság-koordinátor
Jászapáti, 2016.02.19.


Lilla (3 éves, Nagykálló)

Az Almafa óvódásai jótékonysági süteménysütést és vásárt rendeztek, és az így befolyt összeget egy beteg kislány kívánságteljesítésére ajánlották fel.
Ki is választották a hároméves Lillát a kívánságlistából, a kislány szobai trambulint szeretett volna.

Február 22-én a Tűzoltó utcai Klinika aulájában egy rózsaszín, pörgős szoknyás szöszi kislánnyal találkoztunk, aki boldog mosollyal vette át az óvoda vezetőitől Kehrling Mariannától és Stőllinger Edinától a hőn áhított trambulint.

Külön örült annak a pólónak és sapkának, amit a kis ovisok küldtek neki!
Alig várta,hogy hazaérjenek, és kipróbálhassa a trambulint!! Az otthonában készült képen jól látszik, milyen örömet szereztünk neki!!


Köszönjük az Almafa Óvoda felajánlását!




Dr. Jenei Tiborné
kívánság-koordinátor
Budapest,2016.febr.22.

/ 3




Dániel (8 éves, Izsák)


A 8 éves Dani kedvenc játéka Super Mario. Már végigjátszotta az összes szintet, és újabb kihívásra vágyott. Ezért is döntött úgy, hogy egy Super Mario Maker Wii játékgépet kér a Csodalámpától. Ebben a játékban már meg tudja tervezni és építeni a saját pályáit.

A kívánságot Vyv, egy kedves angol úriember vállalta magára. Annyit kért csak, hogy ő is ott lehessen a kívánságteljesítésen. Karácsony után pár nappal került sor az ajándékozásra a nagymama budapesti otthonában.
Dani már várt bennünket, és nagyon boldog volt, amikor megjelentünk a nagy dobozzal.
A kisfiú még csak rövid ideje tanul angolul, de a nyelvi korlát nem jelentett akadályt. Mamája és Vyv segítségével pillanatok alatt feltelepítette a játékot, és megmutatta nekünk, hogy milyen ügyesen tud pályát építeni. Csillogó szemmel próbálgatta a különböző lehetőségeket, miközben lelkesen magyarázott.
Egy óra múlva sajnos indulnunk kellett.

Dani nagy puszival és öleléssel búcsúzott tőlünk, és megígérte, hogy azért a játék mellett a tanulásra is időt szán majd.

Köszönjük Vyv támogatását!


Molnár Andrea
kívánság-koordinátor
Budapest,2016.12.28.



Alexandra (15 éves, Zalaapáti)

A kívánságteljesítést megelőző héten és annak délelőttjén is sokat egyeztettünk, hogy létrejöjjön a találkozó…

A támogató, Tóth Anita és mi is türelmesen vártunk, míg Szandi bent volt a kórházi vizsgálaton.
Majd eljött a pillanat, amikor Szandi mosolyogva hozzánk közeledett. Mindannyian bemutatkoztunk egymásnak, majd viccelődve megkérdeztem Szanditól, hogy biztosan telefont szeretett volna-e? Persze hogy, bólogatott! Mivel jó kedve volt, tovább viccelődtem vele, hogy: „Ugye, kéket?” „Nem. Fehéret!” – válaszolta nevetve. És akkor átadtuk! Kibontotta, megcsodálta, nézegette a vágyott telefont. Annyira jó érzés volt látni az örömét!


Köszönjük Tóth Anita kedves támogatónknak az adományát és Balogh Ottó úrnak, hogy a teljesítés létrejöhetett!


Kiss Edit és Tóth Tamás
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2016.02.22.


Boglárka (17 éves, Fót)

A 17 éves Boglárka, mint korosztályából sokan, jogosítványra vágyott.

Megkereste azt az autós iskolát, ami iskolájához és lakóhelyéhez is viszonylag közel van, és elkezdte a tanfolyamot...

Igazi kihívást jelentett számára a vizsga, kívánjuk, hogy mihamarabb sikerüljön befejeznie mindent, és a kezébe kapott jogosítványával büszkélkedhessen.


Köszönjük a Morgan Stanley Magyarország támogatást, amellyel hozzájárultak Boglárka álmának a megvalósulásához!


Bakonyi Joli
kívánság-koordinátor
Budapest, 2016. 01.29.


Zoé Réka (7 éves, Újléta)

Zoé a Csodalámpától egy laptopot kért.

Egy pénteki napon Zoé kontrollra érkezett, amikor a szakrendelőben megleptem a várva várt ajándékával. Zoé arcán széles mosoly jelent meg, csak úgy csillogott a kislány szeme a boldogságtól. Azonnal ki is bontotta az ajándékát, kezébe vette a rózsaszín laptopját, csak ámult, hogy milyen szép színe van. Alig várta, hogy túl legyen az orvosi vizsgálaton, és mehessen haza az új laptopjával.

Használd egészséggel Zoé a laptopodat, legyen benne sok örömöd!

Zoé nevében is köszönjük magántámogatóink segítségét!

Miholecz Judit
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2016.02.19.


Réka (17 éves, Miskolc)

Réka 17 éves középiskolás nagylány, sokszor a gyermekkórházunk vendége.

Már fél éve azon gondolkozott, hogy mit is kívánjon. A számítógépe a végét járta, a tanulmányaihoz is szükség volna rá, végül ez a helyzet megkönnyítette a döntését…

Alapítványunktól így egy laptopot kért, ami Réka örömére egy kedves támogató révén gyorsan teljesült.
Az ajándékcsomagjában egy HP típusú, vékony, könnyű, ezüstszürke, gyönyörűséges laptop lapult!

Réka nagy boldogsággal vette birtokba az új masinát!!Nagyon jó érzés volt látni a kamasz lány boldogságát!


Köszönjük a Glaub Automation Kft. támogatását!


Pintérné Gál Anna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2016. 02.08.


Ivett (6 éves, Fáj)

Ivettke és testvére Fanni között nagyon kevés a korkülönbség, és természetük is nagyon sokban hasonlít, mindent együtt csinálnak. Együtt játszanak, rajzolnak, tévéznek és együtt is alszanak.

De egy ágyon már nem fértek el, azért kért Ivettke a Csodalámpától egy emeletes ágyat, hogy ne kelljen éjszakára sem elválni a testvérétől.
Egy februári napon meg is érkezett a kis falucskába, Fájba a gyönyörű lila emeletes ágy, méghozzá pont Ivett születésnapján!
Kapott hozzá még Mini egeres ágyhuzatot is, ezért hatalmas volt az öröm és a boldogság, amikor a két testvér megpillantotta az ágyat!
A kislányok azonnal be is lakták a maguk ágyrészét. Helyükre kerültek a takarók, párnák, plüssmacik.

Kedves Ivettke!

Kívánjuk, hogy minél több meghitt estét töltsetek együtt Fannival és szüleiddel, s mindig gyönyörű álmotok legyen, amikor nyugovóra hajtjátok fejeteket a szép kis ágyatokban. Soha ne váljatok el, maradjatok mindig ilyen jó testvérek…

Köszönjük kedves támogatónknak Beró Szabolcsnak és a Berone Bútor Webáruház csapatának, hogy felajánlották és ki is szállították Ivett számára az emeletes ágyat.





Tatárné Csonka Zsuzsanna és Gulybán Judit
kívánság-koordinátorok
Fáj, 2016. február 12.


Erik (9 éves, Környe)

Erik a Csodalámpától egy laptopot kért. A kisfiú nagyon jól van, már csak kontroll vizsgálatokra jár vissza a kórházba.

Egy ilyen napon leptem meg az ambulancián. Izgatottan bontotta ki a csomagot, természetesen rögtön be akarta indítani a gépet. Szomorúan vette tudomásul, hogy a laptop beüzemelésére csak később kerülhet sor, mivel a doktor bácsi vizsgálatra szólította.

Sok örömet és egészséget kívánunk a laptop használatához!

Köszönjük a PannErgy Nyrt. támogatását, Eriknek nagy örömet szereztek!


Pallag Erika
kívánság-koordinátor
2016. 01.15.


Benjamin Zsolt (16 éves, Berente)

Benjamin egy kedves, csendes kamaszfiú, akinek a kívánsága egy szuper teljesítményű laptop volt. Kezelésre érkezett az otthonából nem is sejtve , hogy éppen ezen a napon teljesül a várva várt kívánság, és megkapja a számítógépet!

A kívánságteljesítés épp a 17. születésnapjára esett, ez volt a mi meglepetésünk, édesanyjával szövetkeztem.
A nagyfiú nem tudta véka alá rejteni az örömét!

Kívánjuk, hogy sokat tudj vele játszani és tanulni, ahogyan azt szeretnéd!
Nagyon örülök, hogy szereztünk neked egy jó napot!
Isten éltessen Benjamin!

Köszönjük a PannErgy Nyrt. támogatását!

Pintérné Gál Anna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2016. 02.17.


Virág (12 éves, Kisbárapáti)

Egy igen csípős, mégis napfényes januári reggelen indultam el, hogy Virágnak teljesítsem a kívánságát.

Virág Édesanyjával az Ortopédiai Klinikán volt épp, mivel a betegsége miatt sajnos még komoly műtét vár rá hamarosan. A folyosón mosolyogva vártak mindketten, s kis beszélgetést követően az ajándék is kibontásra került. Virág laptopot kért a Csodalámpa Alapítványtól, amelynek segítségével könnyebb lesz majd a kapcsolattartás a barátokkal, a tanárokkal a nehéz kórházban töltött napokon is. Virág boldogan fogta ölében a gépet, miközben néhány fotót készítettem.

Igazán megható volt látni és hallgatni őket, ahogy a betegségről és a gyógyulásról beszéltek. Optimistán állnak a dolgokhoz, így az ajándéknak is nagyon-nagyon örültek!

Kedves Virág! Kívánjuk, hogy legyen sok örömöd az új laptopod használata során, segítsen ez is mielőbb a teljes gyógyuláshoz!

Köszönjük a PannErgy Nyrt. támogatását!



Szécsi Katalin
kívánság-koordinátor
Budapest, 2016. január 19.


Lili (3 éves, Gyõr)

Kedves Csodalámpa Alapítvány és Kedves Támogató!

Ezúton szeretném megköszönni, hogy kislányom, Lili kívánságát teljesítették. Sajnos még az autót sokat nem tudta használni, mivel folyamatosan a kórházban vagyunk, de amint túl leszünk a kezeléseken, nagy örömmel és egészségesen használni fogja.
A fotó nem a legtökéletesebb, nem igazán szereti ha fotózzák...
Köszönöm szépen, hogy örömet okoztak Lilinek!!!

Tisztelettel:
……… Ágnes

Köszönjük a Gundel Károly Vendéglátóipari Szakiskola XI. d osztályának, hogy a jótékonysági „ Palacsinta-napon” megvalósították Lili álmát, és magántámogatóinknak a nyújtott segítséget is!!



Budapest, 2016. 02.01.


Archive


Log in