Beszámolók

Rómeó (5 éves, Ózd)




A 6 éves Rómeót Miskolcon a GYEK - ben gyógyítják.
Nagyon szereti nézni a TV- ben, ahogy az autók, motorok száguldanak.
Látta, hogy két kis szobatársa a Csodalámpától quadot kapott, ezért az ő nagy álma is egy quad volt.

Eljött a várva várt nap, amikor Rómeó kívánsága teljesült. Épp bent volt egy vizsgálaton a kórházban, amikor megérkezett a sárga-fekete quad, amire a kisfiú már régóta várt. A kisautót a kórház udvarán szereltük össze, majd Rómeót becsukott szemmel, kézen fogva vezettem az udvar ajtajáig. Csak az ajtóban volt szabad kinyitnia a szemét!

Pár pillanatig meg sem tudott szólalni, de aztán, mint aki mindig quadon ült, felpattant rá, s meg sem állt az udvar végéig ! Nagyon élvezte a „száguldást „ !



Köszönjük az S&T Consulting Hungary Kft. támogatását!



Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánság - koordinátor
Miskolc, 2016. május 5.


Lien (5 éves, Szolnok)

Az ötéves Lient Budapesten kezelik. Egy játékra alkalmas tabletet kért a Csodalámpától.

Budapesten, a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán került sor a kis Lien kívánságának teljesítésére, egy Samsung tabletnek az átadására. Amint átvette Lien a tabletet, rögtön megmutatta az édesanyjának és boldogan vette birtokba az ajándékot .


Köszönjük Balogh Ottó úrnak, hogy teljesülhetett a kislány álma.


Kiss Edit
kívánság- koordinátor
Budapest, 2016.05.06.


Lajos (18 éves, Nyírtass)

Nyírtassra indultunk egy péntek délután, hogy örömet szerezzünk egy igazán különleges ajándékkal. Érkezésünket izgatottan várta a 17 éves Lajos, akinek kívánsága egy néptáncruha volt.

A doboz kibontásában egy kis segítséget nyújtottunk, mert Lajos szavaival élve: "bombabiztosan volt becsomagolva".
Miután megcsodáltuk a ruhát és a kalapot, örömmel fel is próbálta, majd kérésünkre nagy türelemmel pózolt a fényképezőgép előtt. Mint később kiderült, azért vágyott erre a ruhára, mert tiszteletbeli tagja annak a néptánc együttesnek, amelyben édesapja táncol. Megtudtuk, hogy szinte minden próbán és fellépésen ott van, és ha szükséges, kritikával is illeti a táncosokat. Nagyon jó volt látni, hogy mekkora boldogságot szereztünk ennek a nagyon jó humorú, vidám fiatalembernek.


Kívánjuk neki, hogy minél többször tudja viselni a néptáncos ruhát, és a lehető legtöbb fellépésre kísérhesse el az együttest, biztató szavaival buzdítva őket!

Ide kattintva elolvashatja Lajos kedves köszönőlevelét


Köszönjük a KPMG Hungária Kft. támogatását, a süteményvásár szervezőinek, résztvevőinek és az adakozó vásárlóknak a segítséget!


Alagi Enikő és Alagi János
kívánság-koordinátorok
Nyírtass, 2016. 04.15.


Gábor (10 éves, Dencsháza)

Gábort régóta ismerem. Nagyon okos , érdeklődő kisfiú. Nagy kedvence a Star Wars sorozat és minden, ami ezzel kapcsolatos. Egy séta során látott egy laptopot, ami igazán egyedi volt és természetesen kedvenc sorozatához köthető. Gábor a Csodalámpától kért egy ilyen különleges laptopot .

Az ajándék átadására egy szép tavaszi napon került sor a PTE KK Gyermekklinikáján. Amikor Gábor megkapta az ajándékát, kicsit megilletődött. Nem csak ő, hanem a szülei és mi mindannyian nagyon izgatottan vártuk a csomag kibontását. Amikor sorra kerültek elő a dobozból a Star Wars-os laptop kellékei, Gábor már felszabadultan örült az ajándékának.


Köszönjük a Corinthia Hotel Budapest az XpatLoop Bonfire Night Party for Charity szervezőinek és vendégeinek támogatását, melynek révén teljesülhetett Bence kívánsága.




Russayné Szabolcsik Ildikó
kívánság- koordinátor
Pécs, 2016.04.14.


Adrián (14 éves, Budapest)





Adrián betegsége miatt otthon leginkább tévézéssel, internetezéssel tölti az idejét, így nagy vágya volt egy olyan televízió, amin a filmnézés mellett játszani, netezni is tud, akár kényelmesen, az ágyából is.

Egyik csütörtök reggel otthonában leptük meg a mit sem sejtő nagyfiút az ajándékkal. Először csak félszeg mosollyal nézte a készüléket rejtő hatalmas dobozt, de pár perc múlva már vidáman mutatta meg, hova fog a TV kerülni.

Adrián, kívánjuk, hogy sok érdekes filmet nézzél az új TV- n !



Köszönjük a Prime Rate Kft. támogatását !







Ratimorszky Beáta
kívánság- koordinátor
Budapest, 2016. május 5.


Tünde (13 éves, Hajdúböszörmény)




Tündike 14 éves, s már nagyon régóta küzd a betegségével. Sok-sok hónapja kezelik Miskolcon a GYEK - ben. Amikor arról beszélgettünk, hogy mit szeretne kérni a Csodalámpától, kicsit elgondolkodott, majd egy LCD TV- t választott.

Épp egy újabb kezelés megkezdése előtt nyitottam be Tündike kórházi szobájába, magammal cipelve az óriási dobozt, amiben ott lapult a hatalmas LG LCD TV. A hátam mögött kukucskáló nővérek is szerették volna látni Tündike örömét!


Kedves Tündike! A Csodalámpa egész csapata azt kívánja, hogy sok örömöd legyen az ajándékban, és gyógyulj meg minél hamarabb!


Köszönjük a Morgan Stanley Foundation támogatását!


Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2016. április 28.

Márton (6 éves, Gyõr)


A kis Marci egy örökmozgó, nagyon eleven kisfiú, rajong az internetes játékokért, szinte virtuóz módon kezeli a billentyűket. Kiderült, hogy a tablet, amin folyamatosan játszik, sajnos nem az övé, hanem az unokatesó adta kölcsön. Így aztán nem kellett sokat kérdezősködnie a dzsinnek, vajon mivel is lephetné meg a kisfiút. Marci régi álma volt egy saját tablet, amivel "éjjel-nappal" játszani lehet - árulta el a kis huncutka a dzsinnek.


Nem kellett sokat várnia a hamarosan szülinapját ünneplő fiúcskának. A szorgalmas dzsinn hamar kiválasztotta szuper tabletet és máris siettünk a Tűzoltó utcai Klinikára, ahol a kis Marci éppen egy hosszabb kezelési időszakot töltött. Amint beléptünk a kórterembe, azonnal gyanakodni kezdett, hogy valami különös dolog fog történni, hisz ezúttal nem egyedül érkeztem… és azt is azonnal észrevette, hogy a mellettem álló bájos, fiatal hölgy valamit rejteget a háta mögött. Huncut szemei mosolyogtak és amint előkerült az elegáns doboz, a kisfiú felkiáltott: hurrá! Aztán Marci pillanatok alatt elővarázsolta a dobozból a tabletet, óvatosan a kezébe vette, szeretettel megsimogatta és csak ennyit tudott mondani a meghatottságtól: nagyon klassz!


Majd mikor az első izgalom picit alább hagyott, megköszönte az ajándékot, majd szinte varázsütésre megszűnt körülötte a világ, máris hozzá fogott a megvalósult álom beüzemeléséhez.

Kedves Marci, boldog szülinapot és mielőbbi teljes gyógyulást kívánunk Neked, legyen sok-sok örömöd az izgalmas játékokban.


Köszönjük az RSM Hungary Zrt. munkatársainak, hogy a karácsonyi sütivásár és a tombola segítségével megvalósították Marci álmát, és Petrán Edit személyes részvételét az ajándék átadásánál.


Sipos Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Budapest, 2016.május 3.

Kevin (10 éves, Bag)


Kevin negyedik osztályos és egy Budapesthez közeli kis faluban él. Sokat gondolkodott, mit is kérjen a Csodalámpától, ami igazán hasznos lehet a számára. Végül azért döntött a laptop mellett, mert ezt a szülei nem tudták volna megvenni neki, viszont nagyon hasznos lesz, segít majd a tanulmányaiban, és a betegség miatti lemaradások pótlásában.


Amint a fotókon is látható, nagyon boldog volt, hogy teljesült a vágya. Ígéretet tett, hogy többet fogja tanulásra használni, mint játékra.


Köszönjük a Morgan Stanley Foundation támogatását!


László Márta
kívánság-koordinátor
Budapest, 2016.05.04.

Dániel (9 éves, Vámospércs)


A 10 éves Danit Miskolcon a GYEK - ben kezelik. Szinte minden idejét a laptopja előtt tölti, mert imádja az internetes játékokat. Amikor megkérdeztem tőle, hogy mit kíván a Csodalámpa dzsinnjétől, gondolkodás nélkül vágta rá, hogy egy laptopot a legújabb játékokkal. Egy gamer laptop a szíve vágya!


Dani és édesanyja nagyon meglepődtek, amikor egy dobozzal a kezemben beléptem kórterem ajtaján. Amikor kiderült, mi van a dobozban, Dani azt is elfelejtette, hogy milyen rosszul is volt az előző percekben. Boldogan bontogatta ki a csomagot, amiben ott lapult az áhított laptop.


Azonnal be is üzemeltük, s Dani már hívta is az otthoniakat, hogy melyik játékot tegyék fel a gépre. Jó volt látni, mennyire boldog!


Köszönjük a Morgan Stanley Foundation támogatását!


Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2016. április 22.

Eszter (12 éves, Budapest)


Esztert a betegsége már régóta többnyire az otthonához köti. Nappal sokat van egyedül, hiszen négy testvére iskolába jár, ilyenkor szeret rajzolni, olvasni. Magántanulóként ritkán jár iskolába, így nagyon örül, ha az osztálytársai, barátaival meglátogatják. Eszter már régóta vágyott Eszter egy Xbox-ra különböző játékokkal, két darab joystickkel, hogy testvéreivel és barátaival közösen játszhasson izgalmas játékokat.
Nagyon boldog volt, mikor a csomag kibontása után meglátta, hogy mi van a dobozban. Izgatottan kezdett neki a szerelésnek testvérével, hogy minél előbb együtt kipróbálhassák a játékokat.

Biztos vagyok benne, hogy délután, ha már mindenki otthon lesz, nagy családi csata veszi majd kezdetét.

Eszternek gyógyulást és sok örömet kívánunk a közös játékhoz!

Eszter nevében is köszönjük a magántámogatóinknak, a Deutsche Wirtschaftsclub Ungarn tagjainak és Dr. Arne Gobert úrnak a támogatást!

Újfalusi Ildikó
kívánság-koordinátor
Budapest, 2016. május 5.

Tímea (10 éves, Budapest)


Timi nagyon szereti az állatokat, kedvence a gepárd és azt kérte tőlünk, hogy gepárdkölyköt simogathasson.
Több európai állatkerttel is egyeztettünk, de sajnos ez egyik gepárdot tartó helyen sem lehetséges. Így természetesen kérhetett mást: Timi számára egyértelmű volt, hogy a második kedvenc állatával, delfinnel szeretne találkozni.

Szóval, delfinekkel találkozni? Teljesítettünk már hasonló kívánságot, nem is egyet, de általában hosszabb szervezés kellett hozzá és Timi a "gepárdos zsákutcák" miatt már vár egy ideje...
Gyors nyomozás után kiderült, hogy Máltán is van delfinárium, és ott lehet delfint simogatni, amit a korábban meglátogatott parkokban már nem engednek meg...

Timit a Malta Marine Parkban nagyon kedvesen fogadták, és hogy az utazás mit jelentett számára, mondja el inkább ő:


"Amikor anya azt mondta, hogy néhány napra el fogunk utazni, elképzelni sem tudtam, hogy ekkora kaland fog rám várni.
A reptéren, amikor megtudtam, hogy Máltára fogunk menni egy delfináriumba delfint simogatni a Csodalámpa Alapítvány segítségével (hiszen ez volt a kívánságom, mert beteg lettem), azt hittem, hogy csak viccelnek.

Második nap mentünk a parkba. Amikor bejelentkeztünk, kérdezték, lenne-e kedvem úszni is velük, mert felszabadult egy hely, örömmel igent mondtam, mert ez volt a legnagyobb vágyam.

Miután átöltöztem, elmondtak néhány szabályt, mit szabad és mit nem. Két csapat volt, először megsimogattam őket, majd cseréltem a második csapattal és utána úszhattam velük. Amikor hozzáértem a delfinhez, a bőre olyan gumiszerű volt. Rengeteg fotót csináltak, a legjobb hármat elhoztam.
Néztem még fóka show-t, delfin show-t és papagáj show-t is!
Ez több volt, mint amit gondoltam, ezért duplán is nagyon köszönök mindent.

Nagyon-nagyon élveztem, főleg, hogy közben még a várost is láthattam és kirándulhattam is egy kicsit."

/ 4



Reméljük, hogy a delfinek is hozzájárultak ahhoz, hogy mielőbb örökre elfelejtsd a betegséget...

Timi nevében is köszönjük az 1%-os támogatásokat, Sörényi Attila úr, Peter Freed úr, a Fundamenta Személyi Bankár és a Best of Budapest Gála közönségének támogatását; ezek a források tették lehetővé, hogy a Timi kívánságának teljesítését napok alatt megszervezhettük.




Patzauer Éva
kívánság-koordinátor
Malta, 2016.04.24.

Zita (5 éves, Biatorbágy)


Zita az átlagosnál többet várt arra, hogy átélhesse azt, amiről álmodott, ugyanis kedvenceivel, a Kolompos zenészeivel szeretetett volna együtt énekelni. Csakhogy halasztódott a teljesítés a kezelések miatt, majd vártunk, hogy 6 éves legyen, azután pedig össze kellett egyeztetni mindenki idejét.


De eljött az a bizonyos péntek délelőtt, amikor a Kolompos együttes 5 tagja sok-sok érdekes hangszerrel felszerelkezve megérkezett Pátyra, Zita Körtés óvodájába. Nagyon izgatottan várta mindenki a vendégeket, s Nagy Zoltán és az együttes tagjai azonnal belefogtak a muzsikálásba. Megtanulhattunk néhány különleges hangszer nevét és a használatát, majd Zita rég várt pillanata következett, több dalt is együtt énekelhetett a Kolompossal.


A gyerekek nagyon élvezték a műsort, együtt játszottak, énekeltek és táncoltak. Igazi jó hangulatban telt el nagyon gyorsan ez a kis idő. Zita elhozta magával azt a tablót, amelyre egy-egy korábbi koncert képeit ragasztotta fel. S most a nagy pillanatban, az álom kellős közepén aláíratta a fiúkkal a kedves emléket. Szerintem a Kolompos együttes tagjai is nagyon jól érezték magukat, így mindenkinek egy kellemes, vidám élményben lehetett része.




Nagyon köszönjük Nagy Zoltánnak és a Kolompos együttes minden tagjának, hogy egy igazán kellemes délelőttöt töltöttek el Zitával, örömet, zenei élményt nyújtva a törékeny kislánynak, akinek így végre valóra válhatott az álma.


Felkai Márta
Páty, 2016. április 15.

Marcell (9 éves, Hódmezővásárhely)


Marci kívánságának teljesítésére egy szép tavaszi napon került sor igazi csapatmunka eredményeként. Az Országos Kardiológiai Intézetben találkozott a súlyos szívbeteg Marci az alapítvány önkéntesével, akinek elmondta titkos vágyát. Szeretne egy PS4 játékkonzolt, és félve még hozzá tette, hogy Star Wars rajongó, és jó lenne, ha ezt a kívánságát Darth Vader teljesítené.


Megtudtuk, hogy a kívánság a szegedi régióban teljesülhet, a kisfiú lakóhelyén. A játékgépet futár hozta, de hogyan tovább? Ott a rejtett kívánság...!
A facebook segítségével rátaláltam a rajongói oldalra, feltettem a kérdést, hogy ki tudna egy kívánságteljesítésnél segíteni, és nem kellett sokat várnom, jelentkeztek a fhttp://cshjrk.webnode.hu/ Csillagok Háborúja Jelmezes Rajongói Klub] tagjai. Rövid időn belül egyeztettünk a találkozás időpontját.


Nagy izgalom előzte meg az eseményt mindenki részéről. A klub tagjai és a Star Wars Miniatures Portal egy Star Wars-os társasjátékot is hoztak Marcinak. Marciék otthonába érkezett a csapat, beöltözés után kezdődött a meglepetés...


Első megdöbbenésén gyorsan túljutott a kisfiú és utána kötetlenül beszélgetett, mókázott Darth Vaderrel, a buckalakóval, a rohamosztagossal és Boba Fettel. Kellemesen telt az idő, végül Marcitól így búcsúztunk:
"Az erő legyen Veled!"


Az erő biztosan vele lesz ez után az élmény után, segíti a további műtéteknél.


/ 5




Ezúton is köszönjük a segítséget Fábián Péternek (Csillagok Háborúja Jelmezes Rajongói Klub), az SWmininek és a négy szenzációs beöltözött karakternek!

Köszönjük a Budapesti Angol Nemzetközi Iskola támogatását, és magántámogatóinknak a nyújtott segítséget, amely lehetővé tette Marci kívánságának teljesítését!.


Lengyel Andrea
kívánság-koordinátor
Hódmezővásárhely, 2016.04.20.



A helyi televízió tudósítása a kívánság teljesítéséről az alábbi linkeken érhető el:

http://vasarhely24.com http://www.vasarhelyitv.hu

Gábor (17 éves, Jászberény)



Hosszú hetek várakozása után végül egy keddi nap délelőttjén, Budapesten került sor Gábor kívánságának teljesítésére. A nagyfiú álma kutyakiképzéshez használható védőfelszerelés volt, amire olyannyira vágyakozott, hogy a gyártás hosszú ideig tartó folyamatát is türelemmel kivárta.

Ez a fiatal fiú kicsi gyermekkora óta céltudatosan erre a hivatásra készül. Aznapi vizsgálatának, kezelésének végeztét követően nagy örömmel fogadott bennünket. Miután átvette a csomagot, gondosan bemutatta nekünk az eszközöket és lelkesedésében egy gyors alapkurzust is tartott kutyakiképzésből. Úgy éreztük, Gábor és édesanyja elégedetten, jókedvűen indultak haza. Mi pedig ismét egy élménnyel gazdagodtunk.

Köszönjük anonimitást kérő támogatónknak az adományát, a K-9 Sport Kft.-nek, hogy lehetővé tette a kedvezményes vásárlást és Balogh Ottó úrnak, hogy a teljesítés létrejöhetett!



Kiss Edit és Tóth Tamás
Kívánság-koordinátorok
Budapest, 2016.03.19.


Dorka (7 éves, Szentendre)

Dorka szereti az állatokat, szimpátiája feléjük betegségét követően még inkább erősödött. Alapítványunktól terápiás lovaglást kért, amit támogatónk segítségével örömmel teljesítettünk.

A kislány számára nagy élményt jelentett a lovak közelsége, izgatottan készült minden foglalkozásra, oktatója szerint jó hatással van rá a terápia.

/ 4



Köszönjük az American International School of Budapest ismételt támogatását, és magántámogatóink segítségét!


Külön köszönet Obermayer Ferencnek, hogy kedvezménnyel segítette a kívánság teljesítését.


Patzauer Éva
kívánság-koordinátor
2016.03.30.


Dominika (12 éves, Páli)

Dominikát egy örökké mosolygós, halkszavú, megfontolt kislánynak ismertem meg.
Bizony minden kiskamasz lánynak vannak kisebb-nagyobb álmai és nagyon meg kell fontolni, vajon melyiket is teljesítse a jótékony dzsinn. A bűbájos kislány végül nagyon félénken, szinte suttogva mondta el, hogy ő legjobban egy igazi laptopra vágyik, hiszen sajnos egyelőre nagyon sok időt kell a kórházban töltenie és nagyon szeretné, ha a tesókkal, a családdal, a barátokkal folyamatosan tudná tartani a kapcsolatot.

Ez egy fantasztikus kívánság, gondolta a dzsin és "varázspálcáját megsuhintva" nagyon rövid idő alatt megtalálta azt a gyönyörű, profi funkciókkal ellátott, különleges fehér színben pompázó laptopot, amelyre a kis Domcsi annyira vágyott.

Időközben azonban Domcsinak sajnos hosszabb időt kellett az intenzív osztályon töltenie.
Kedves támogatónkkal a Deutscher Wirtschaftsclub Ungarn elnökével, Dr. Arne Gobert úrral együtt nagyon drukkoltunk a kis hősnőnek, hogy a nagyon nehéz időszakot mielőbb leküzdve, átkerüljön az elkülönítő szobába, ahol meglátogathatjuk és meglephetjük a csodás ajándékkal.

Amint meghallottuk a jó hírt, hogy mehetünk a kórházba a kis "hercegnőhöz", azonnal felkaptuk a laptopot és siettünk a kórházba, hogy a csodás ajándékkal felvidíthassuk Domcsit, aki bizony a kezelések után nagyon bágyadt és kimerült volt.
Sajnos támogatónk, halaszthatatlan elfoglaltsága miatt nem tudott időt szakítani, hogy személyesen adja át az ajándékot, de természetesen egyet értett azzal, a legfontosabb, hogy a gyerek mielőbb megkaphassa a "csodát".
Így aztán késő délután, orvosi védőruhába öltözve egyedül kopogtattam be Dominikához az elkülönítőbe. A kislány annyira fáradt volt, hogy a szemét is alig tudta kinyitni.

Óvatosan közlébe hajolva a fülébe súgtam, hogy megérkezett a dzsinn és elhozta neki amire oly nagyon vágyott.
A kislány kinyitotta szemét és hitetlenkedve nézett rám, majd amikor elkezdtem kicsomagolni az ajándékot, anyukájára nézett, nem szólt egy szót sem, de gyönyörű szemében bizony hatalmas könnycseppek jelentek meg a meghatottságtól. Minden erejét összeszedve, anya segítségével felült az ágyban és amikor az ölébe adtam és bekacsoltuk a gyönyörű laptopot, a kis Domcsi szinte varázsütésre jobban lett, felélénkült, megsimogatta a laptopot és finom kis ujjacskáival azonnal elkezdte beüzemelni a megvalósult álmot.
Hát ezért a gyógyító pillanatért siettünk átadni az ajándékot !

Búcsúzóul átadtam még Domcsinak támogatónk, Dr. Arne Gobert úr jókívánságát, szeretetteljes üdvözletét és én is elköszöntem Dominikától azzal a boldog tudattal, hogy személyesen lehettem részese a dzsinn gyógyító erejének.

Drága kicsi Dominika, kívánunk neked mielőbbi teljes gyógyulást és nagyon sok örömöt a laptop használatában.

Köszönjük a DWC tagjainak és vezetőségének, hogy ismét segítettek nekünk „csodát” tenni.



Sipos Zsuzsanna
kívánságkoordinátor
Budapest, 2016.április 20.

Dániel (13 éves, Székesfehérvár)

A 13 éves Danit Székesfehérváron kezelik, de a műtétjére a Tűzoltó utcai Klinikán került sor. Nagy meglepetésben volt része , amikor a műtét utáni napon meglepte őt a Csodalámpa egy Lego játékkal, amiből különböző darukat, gépeket, berendezéseket lehet összeállítani.

Reméljük, hogy a kórházban töltött napokat és a lábadozás időszakát megkönnyíti ez a sok türelmet és koncentrációs készséget igénylő játék!

Daninak mielőbbi gyógyulást kívánunk!



Köszönjük a LEGO Manufacturing Kft-nek, hogy lehetővé tette egy újabb kívánság csodás teljesülését.




Szörényi Dalma és Ugrai Erika
kívánságkoordinátorok
Budapest, 2016.ápr.12.


Thesszalia Anna (9 éves, Iváncsa)



Thessza szívesen nézi a televiziót saját kis birodalmában, ezért kereste meg a Csodalámpát azzal a kívánsággal, hogy egy modern lapos TV-t szeretne.

Hamarosan jelentkezett egy magántámogató, akivel közösen április 15-én a Tűzoltó u-i Klinikán felkerestük  Thesszát egy nagyméretű csomaggal. A kislány rögtön tudta, hogy ez a kívánságát rejti.

Meghatódottan köszönte meg az ajándékot. Ezután jó szórakozást kívántunk a TV-hez, és mielőbbi gyógyulást Thesszának.

Köszönjük Takács Klára támogatását!


Dr.Jenei Tiborné
kívánság-koordinátor
Budapest, 2016. április 15.


Katarina (3 éves, Miskolc)

Katarina 3 éves miskolci kislány. Nagyon szeret hintázni, csúszdázni, kint játszani a szabadban.
Közös játszótérre nem igazán viszi az édesanyja, ezért kért egy játszóteret az udvarukra.

Eljött a várva várt nap, amikor elkészült Katarina játszótere, s át is adtuk a Provident miskolci képviselőjével, Tábori Zoltán úrral.
A kicsi lány kíváncsian nézte végig a nagy építmény összeszerelését, felállítását. Mikor készen lett a játék, mosolyogva, boldogan vette birtokba.
Ki sem akart szállni a hintából, annyira tetszett neki. Amikor végre rábeszéltük, hogy próbálja ki a csúszdát is, nagyon félénken, édesanyja és testvére kezét fogva lecsúszott a világos lila csúszdán. Kipirult arcocskáján látszott, hogy milyen boldog.

Kedves Katarina!
Szívből kívánjuk, hogy tölts sok-sok örömteli, gondtalan, egészséges, boldog percet a játszótereden!

/ 3




Köszönjük a Provident Pénzügyi Zrt-nek, hogy teljesítette a kislány álmát.




Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2016. 04.06.


Izabella (12 éves, Gagybátor)

A 12 éves Izabellát már nagyon hosszú ideje kezelik Miskolcon. Sokat tartózkodik kórházban, s sokszor ágyhoz van kötve. Legkedvesebb szórakozása a mesefilmek nézegetése. Izuskának nagyon rossz a látása,  nem látja jól a televíziót sem, ezért a Csodalámpától  egy laptopot kért,  amin elsősorban filmeket nézegetne, de játszásra és tanulásra is használná. 

A Csodalámpa Dzsinnje  most is teljesítette a kívánságot, s elhozta Izabella számára a piros laptopot. A kislány és édesanyja könnytől csillogó szemekkel fogadta az ajándékot.

Kedves Izabella!
Kívánjuk, hogy teljen kellemesen és hasznosan a kórházban töltött időd!


Köszönjük a Corinthia Hotel Budapest támogatását!


Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánságkoordinátor
Miskolc, 2016. április 8.


Archive


Log in