Beszámolók

Regina (18 éves, Budapest)


Regina másfél éve szenvedett súlyos közlekedési balesetet, orvosi kezelése és rehabilitációja azóta is zajlik. Reginek lételeme a zene, saját együttese van, verseket ír, így a rehabilitációja során a legfőbb motiváló tényező a zene volt. Zenére történt a gyógytorna, a kiülés gyakorlása során pedig a fő cél az volt, hogy egy koncertnyi időt bírjon ülni. Kedvenc együttese a Tankcsapda. Természetes, hogy a zeneterapeutával az együttes számait énekelték.
A Csodalámpától pedig az a kívánsága, hogy találkozhasson a csapat tagjaival, online módon, de teljesült. Regi nagyon készült erre az eseményre, összeírta a kérdéseit, amelyek mind megválaszolásra kerültek. Az online találkozón nem a Tankcsapda tagjai zenéltek, hanem Regi énekelte az együttes dalait.
Hogy mekkora örömet szerzett az együttes Reginának, arra idézzük édesanyja levelét.

Kedves Címzettek!
Nagyon szépen köszönjük, hogy ez az online találkozó létrejöhetett, sokat lendített Reginán, nagyon örült, hogy meghallgatták és válaszoltak a kérdéseire. Üzeni, hogy szereti őket, hajrá Tankcsapda! Várja a koncertet a covid végén, addig dolgozik magán, mint a güzü.
Üdvözlettel: Orsolya (édesanya)



Köszönjük a Tankcsapda tagjainak a kötetlen, jó hangulatú beszélgetést,
mellyel igazán nagy örömet szereztek Reginának!


Szilvágyi Erzsébet
kívánság-koordinátor
Budapest, március 20.

HANNA (10 ÉVES, DEBRECEN)



Hanna álma egy "nagylányos" szoba volt. Örömmel böngészte a bútorokat a neten, míg kiválasztotta a neki leginkább tetsző szekrénysort és íróasztalt. A Csodalámpa Alapítvány pedig örömmel szerezte be az áhított bútort, hogy a kislány szobája valóban olyan legyen, amilyennek ő maga megálmodta.


Köszönjük az Egység Közösség ismételt támogatását, segítségükkel teljesülhetett Hanna kívánsága!


Sütő Beatrix
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2021. 04.07.

LAJOS (11 ÉVES, DERECSKE)

Lali már nagyon várta érkezésemet és vele együtt a tabletet is. Megszámolhatatlan alkalommal mondta el, hogy "Nézd anya, milyen szép!" Olyan boldogság sugárzott az arcáról, amit öröm volt nézni.
A tabletet elsősorban játékra és zenehallgatásra fogja használni, de megígérte, hogy tanuláshoz is elő fogja venni.

Köszönjük a Kia Motors Hungary Kft. ismételt támogatását!


Hüse Ibolya
kívánság-koordinátor
Derecske, 2021. 04 16.


ATINA (18 ÉVES, BÉKÉS)

Atinának a tanuláshoz egyre többször lett volna szüksége nyomtatóra, így nem sokat gondolkozott azon, mit is kérjen a Csodalámpa Alapítványtól.
Megtudtuk azonban azt is, hogy a nagylány lelkes természetvédő, és régóta vágyik egy divatos, ugyanakkor kizárólag újrafelhasznált anyagokból készült piros hátizsákra.
Nagy volt az öröm és meglepetés, amikor a nyomtatóval együtt megkapta az áhított hátizsákot is.

Köszönjük a Kia Motors Hungary Kft. támogatását,
segítségükkel válhatott valóra Atina vágya.


Pocsaji Csilla
kívánság-koordinátor
Békés, 2021. 03 31.


PÉTER (15 ÉVES TYUKOD)


Péter vizsgálatra érkezett a kórházba, ekkor adtam át neki a Csodalámpa Alapítvány ajándékát. A nagyfiú vágya egy laptop volt, melyet boldogan vett át. Jó szolgálatot tesz majd az új laptop az online tanulás idején, de persze a tanulás végén sem lesz kikapcsolva, hiszen ekkor kezdődik a szórakozás: szörfözés a neten, filmnézés, zenehallgatás, internetes játékok ....
Péter, sok örömöt az ajándékhoz!


Köszönjük az S&T Consulting Hungary Kft. ismételt támogatását!


Sütő Beatrix
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2021.02.19.

DORINA (14 ÉVES, NYÍREGYHÁZA)

Dorina nagyon kedves lány, mindenkit elbűvöl bájával.
Sajnos az élet úgy hozta, hogy egy betegség miatt voltak nagyon rossz pillanatai, de erős volt és kitartott. Szerencsére jól van és nagyon boldog, hogy teljesülhetett vágya, megkapta a régóta áhított iPhone-t.
A nagylány szeret fotózni, mely ezzel a készülékkel külön élvezet lesz számára.
Dorina, minden jót kívánunk Neked!


Köszönjük a Henkel Magyarország Kft. támogatását, segítségükkel ismét mosolyt varázsolhattunk egy gyermek arcára!


Nagyné Szabó Éva
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2021. 03. 23.

VANESSZA (13 ÉVES, VASMEGYER)


Vanessza a betegsége miatt magántanulóként végzi az általános iskolát, így nagy segítségére lesz a tanulásban az új laptop, amelyet a Csodalámpa Alapítványtól kért. Persze a tanulás mellett jókat lehet majd rajta játszani, filmet nézni, internetezni is.
Tudtuk, hogy legjobban egy fehér színűnek örülne a nagylány, és valóban mosolygott a szeme, amikor kibontotta a dobozt, és meglátta a laptop színét.

Köszönjük az MVM Zrt. ismételt támogatását.


Sütő Beatrix
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2021. február 18.

Noémi (16 ÉVES, BUDAPEST)


Noémi boldogan vette át a Csodalámpa Alapítvány ajándékát, hiszen már régóta szeretett volna egy Playstation-t. Annak külön örült, hogy megkapta hozzá kedvenc játékait is, mivel így azonnal kipróbálhatta az új szerkezetet és elmerülhetett a játék örömében.


Köszönjük az MVM Zrt. ismételt támogatását.


Solti Ferencné
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021. február 25.

János (4 ÉVES, ABALIGET)


A kisfiútól az alábbi rövid, de lényegretörő kérés érkezett Alapítványunkhoz:
"Kedves Csodalámpa! Szeretnék kérni egy kétszemélyes, piros tűzoltóautót. Ígérem, hogy jó leszek! Jankó"
Mi pedig megígértük neki, hogy rövid időn belül megérkezik hozzá álmai autója. Így is lett, pár nap múlva Jankó boldogan furikázhatott piros tűzoltóautójával.


Köszönjük magántámogatóinknak, köztük a Starnetwork szervezésében decemberben adománygyűjtő influenszerek tagjainak, hogy közreműködésükkel ismét nagy örömet okozhattunk egy kedves kisfiúnak!


Russayné Szabolcsik Ildikó
kívánság-koordinátor
Pécs, 2021. 04.08.

FERI (8 ÉVES, NAGYBAJOM)


A kisfiúnak eddig még nem volt telefonja, a kórházból is csak anyukája telefonján keresztül tudott beszélni a család többi tagjával.

A Csodalámpa Alapítvány sietve teljesítette Ferike vágyát, aki mostantól már saját telefonját használhatja! Persze nem csak telefonálni, de játszani, zenét hallgatni és filmet nézni is lehet rajta, mely nagyban megkönnyíti a kórházban töltött időszakot.

Köszönjük a Liferay Hungary Kft. támogatását, segítségükkel újból örömet szerezhettünk egy kedves kisgyereknek!




Lengyel Dóra és Russayné Szabolcsik Ildikó
kívánság-koordinátorok
Pécs, 2021.04.07.

Gabriella (16 ÉVES, DEBRECEN)


Gabriella egy mosolygós vidám lány, aki szabadidejében szeret zenét hallgatni. A Csodalámpától egy bluetooth hangszórót kért.
Az ajándék átadására egy napsütéses szombat délelőtt került sor. Nagyon örült az ajándéknak, alig várta, hogy kibontsa és zenét hallgasson rajta.
Sok örömet Gabriella a zenében!


Köszönjük a Henkel Magyarország Kft. ismételt támogatását, segítségükkel teljesülhetett a nagylány vágya!


Miholecz Judit
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2021. 04.10.

FERI (4 ÉVES, GÉGÉNY)



Ferike a betegsége miatt jelenleg nem jár óvodába, otthon tölti napjait. Nagyon szeret kint lenni a szabadban, amint az idő engedi, megy ki az udvarra játszani. Szeret biciklizni, rollerezni, homokozni, hintázni. Udvarukból már csak egy trambulin hiányzott, melyet a kisfiú kérésére egy szép tavaszi napon odavarázsolt a Csodalámpa dzsinnje.


Köszönjük magántámogatóink, köztük Csaba és Ferenc felajánlását,

segítségükkel teljesülhetett Ferike kívánsága!


Palásti Ildikó
kívánság-koordinátor
Gégény, 2021.03.24.

ROZI (12 ÉVES, SZANK)

Rozika azt kérte a Csodalámpától, varázsoljuk újjá a szobáját fiatalos, lányos bútorokkal. Kedvenc színe a fehér és a rózsaszín, így ennek megfelelően választottunk szekrényt, íróasztal és hozzá széket.

Sajnos a kislány még kórházban van, nem láthatta új bútorait. Most azt tervezgeti, hogyan fogja berendezni a szobáját, miket rak a szép tükrös szekrénybe és mik kerülnek az íróasztal fiókjaiba.

Rozika, mielőbb gyógyulj meg, és sok örömöd teljen újjávarázsolt szobádban!



Köszönjük a Batschka Stiftung és a Lurdy Ház ismételt támogatását, segítségükkel válthattuk valóra Rozika álmát!


Tatár Ágnes
kívánság-koordinátor
Szeged, 2021.03.23.

Zsófia (9 éves, Budapest)



Zsófi nagyon kedves, jó modorú kislány, aki nagyon szeret sportolni: focizni és kosarazni. Számítástechnikai tagozatos osztályba jár.

A Csodalámpa Dzsinnjétől egy laptop volt a kívánsága. Elárulta, hogy az öltöztetős játékok a kedvencei az interneten, ezeket a játékokat le is fogja tölteni a gépre, hogy tanulás után játszhasson velük.


Magánadományozóinknak köszönjük a támogatást!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021. április 06.

Rudolf (12 éves, Sáránd)



Rudi kívánsága egy mobiltelefon volt, mely mindig nála lehet, tarthatja vele a kapcsolatot a barátokkal, családtagokkal, játszhat rajta, zenét hallgathat, akár még filmet is nézhet.

A kisfiú vizsgálatra érkezett a klinikára. Nagy volt az öröm, amikor kiderült, ez alkalommal igazi meglepetés vár rá: megkapta az áhított mobiltelefont.


Köszönjük a Batschka Stiftung és a Lurdy Ház ismételt támogatását!


Sütő Beatrix
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2021.02.25.

János Zoltán (9 éves, Hajdúsámson)



Janó laptopot kért a Csodalámpa Alapítványtól, melyet tanuláshoz és szórakozáshoz egyaránt használhat.

A kisfiú kontrollra érkezett a klinikára, amikor is átvehette várva várt ajándékát. Ragyogott a szeme az örömtől, és türelmetlenül várta, hogy végre elinduljanak hazafelé, hiszen mielőbb ki akarta próbálni új laptopját.


Köszönjük a MVM Zrt. ismételt támogatását!


Sütő Beatrix
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2021.02.25

Botond (15 éves, Ózd)



A nagyfiú mostanában sokat van otthon, és kedvenc időtöltése a tévénézés. Mivel eddig kölcsönbe kapott készüléket használt, a Csodalámpa Alapítványtól egy mindentudó okos Tv-t kért.

Nem is gondolta, hogy kívánsága pár nap alatt teljesül, így nagy meglepetés érte, amikor megérkezett otthonába az ajándék. Botond nagyon boldog, hogy immár saját TV készülékén nézheti kedvenc műsorait, valamint szörfözhet a világhálón.


Köszönjük a H1 Systems Mérnöki Szolgáltatások Kft. támogatását, segítségükkel
hatalmas örömet szerezhettünk egy kedves nagyfiúnak.


Gárdos Erika
kívánság-koordinátor
Ózd, 2021.04.01.

Anna (17 éves, Budapest)


Anna nagyon ügyes, kreatív nagylány. Kezdetben csak unaloműzésből kezdett varrogatni, de aztán egyre nagyobb örömet talált ebben a tevékenységben.

Egy profi varrógép volt a kívánsága Annának, mert a kreatív hobbyból már egy magasabb szintre szeretne lépni. A jövőben divattervezőként szeretne dolgozni, amihez szüksége lesz egy minőségi varrógépre.


A támogatást köszönjük a Magyar Doka Zsalutechnika Kft.-nek,

a varrógépre kapott árengedményt a Contec Kft-nek!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021. április 08.


Alex (16 éves, Esztergályhorváti)



Dzsinn nélküli átadás, avagy a Covid helyzet megálljt parancsol.

Sajnos a hideg tavasz és a járványhelyzet házainkba, szobáinkba zár bennünket. Megpróbálunk a lehető legkevesebbet kinn tartózkodni. Szinte csak a munkahely, bevásárlás és az otthon közt vezet az utunk.

Az iskolások az iskolapad helyett a tv és a számítógép előtt ülnek. Alex kívánsága is egy okostévé volt. Ő egy 17 éves, informatikát tanuló fiatalember. Szereti a számítógépes játékokat, főként a barátaival közös szórakozást.

Kívánságteljesítésében nem tudtunk személyesen részt venni, mivel jelen helyzetben nem szívesen megyünk be a lakásokba. Se mi ne veszélyeztessünk senkit, és minket se veszélyeztessenek. Vigyázzunk egymásra!

De az öröm így sem maradt el, Alex nagyon örült az ajándéknak. Csak a Dzsinn szomorkodott kissé, hogy nem lehetett jelen.


Köszönjük a Batschka Stiftung ismételt támogatását, segítségükkel nagy örömet szerezhettünk Alexnek!


Varga Andrea
kívánság-koordinátor
Esztergályhorváti, 2021.03.18.

LILIÁNA (9 ÉVES, GYÁL)


Liliána izgatottan várta a Húsvétot. Remélte, hogy a húsvéti nyuszi meglepi őt egy kis kölyök tacskóval. Biztos ami biztos, azért a Csodalámpa dzsinnjének is elmesélte a kívánságát, bízva abban, ketten együtt már biztosan teljesíteni fogják a vágyát. Mivel a dzsinnek nincsen lehetetlen, így Vaszkó Elek tenyésztő segítségével már az ünnepek előtt sikerült meglepnünk a kislányt.

Szerda délután érkeztünk meg hozzájuk a kutyussal. Liliána mit sem sejtve jött ki elénk. Nagy volt az öröm, amikor meglátta Elek kezében a kiskutyát. Szerelem volt első látásra a kutya és új gazdija közt, Kajla rögtön megpuszilgatta Liliánát. A hosszú út után igencsak megéhezett, megszomjazott Kajla, Liliána pedig gondos gazdájaként rögtön adott neki vizet és finom falatokat az ajándékba kapott tálkákban.

Kívánunk sok szép közös élményt Kajlával!


Köszönjük magántámogatóinknak, hogy Liliána álma is teljesülhetett.







Ratimorszky Bea és Bakonyi Tamás
kívánság-koordinátorok
Gyál, 2021. március 31.

Archive


Log in