Beszámolók

Dóra (6 éves, Tiszapüspöki)


Egy hihetetlenül bájos kislánnyal beszélgettem a Tűzoltó utcai kórházban, aki tabletet kért a Dzsinntől. A záró vizsgálatok után találkoztunk egy kávézóban, ahol izgatottan várta, hogy teljesüljön a kívánsága.

Kedvenc testvércsapatát, a Tesók videóit szeretné nyomon követni, valamint esténként a testvéreivel közösen mesét nézni. A szivárványos, unikornisos tablet tok telitalált volt, hisz Dóri imádja a színes, vidám dolgokat.

Jó egészséget és élményekkel teli napokat kívánunk számodra!


Köszönjük magántámogatóinknak, köztük az American International School of Budapest diákjainak és szüleiknek, valamint az iskola tanárainak támogatását, segítségükkel válhatott valóra egy újabb beteg kislány álma.


Beregi Georgina
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020.11.05.


ZÉTÉNY (11 éves, BUDAPEST)

Betegségéből adódóan Zétény sajnos sokat van kórházban, hiányoznak neki a barátai, osztálytársai.


A kisfiú nagyon szeret zenét hallgatni, kedvenc zenéitől mindig jobb kedve lesz. Nem csoda hát, hogy kívánsága egy olyan fülhallgató volt, amellyel a zenehallgatás valódi élményt nyújt. Jó érzés volt látni, mennyire örült, amikor átadtam neki a Csodalámpa Alapítvány ajándékát.

Köszönjük a Kia Motors Hungary Kft. támogatását!
Segítségükkel egy újabb beteg kisgyermek álmát válthattuk valóra.





Koczkáné Hovanyecz Ilona
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020. 11.05.


TÜNDE ÁGNES (7 ÉVES, GYULA)

Tünde egy igazi kis nőci, aki szeret csinosan öltözködni, és telefonon játszani.

/ 3




Hárman vannak testvérek, sok időt tölt nővérével és bátyjával. Tünde jövőre iskolás lesz. Azzal a kéréssel fordult a Csodalámpához, hogy nagyon szeretne egy hófehér Tabot, amin tud játszani és majd a későbbiekben a tanulásban is segítségére lehet. Mint kiderült nem csak a fehér szín a kedvence a kislánynak, hanem minden, ami Unikornis. Így aztán örömét még az is fokozta, hogy a tok mintája, amit a Tabhoz kapott, a legendás egyszarvú.

Így lett Tünde egy igazán elegáns hófehér Tab tulajdonosa, aminek az épségére Unikornis vigyáz.


Köszönjük a Kia Motors Hungary Kft. támogatását!
Segítségükkel egy újabb beteg kisgyermek álmát válthattuk valóra.





Ábel Bea
Ábel Andor
kívánság-koordinátorok
Gyula, 2020. november 14.

SZABOLCS DOMINIK (4 ÉVES, ADORJÁNHÁZA)

Szabolcs egy életrevaló, eleven kisfiú. Nemrég született kistestvérkéje. Nagyon szeret rajzolni, és imádja az autókat.

/ 4




Az igazi kedvenc mégis, a szabadban töltött idő és játék. Otthonuk kertjének végében van egy gokart pálya, Domi, ott tölti idejét a legszívesebben. Nem is meglepő, hogy a vágya egy olyan távirányítós, nagy kerekű autó, ami füvön és sáron is átgázol. Csak kék legyen, mondja, mert a többi szín olyan lányos. Mire is való egy kontroll vizsgálat időpontja, ami pont péntek 13.-ra esik, persze, hogy nagy meglepetés és öröm szerzésére.

Azt hiszem, a fotók igazolják, hogy igen is sikerült teljesíteni a kis Szabolcs Dominik álmát.


Köszönjük a Nu Skin Eastern Europe Kft.támogatását!

upload:Beszamolok/Nu_Skin.jpg


Icsó Klára
kívánság-koordinátor
Veszprém, 2020. november 12.

LILIEN (4 éves, SZOLNOK)


Miért tett meg egy pár hónapos kiskutya majdnem 300 km-et? Lili nagyon szereti az állatokat, és az egyik legnagyobb vágya az volt, hogy saját kutyája lehessen, akivel otthon jókat tud játszani. Ezek után nem is volt kérdés, hogy mit kérjen a Csodalámpától. Egyik rokonuknak van egy francia bulldogja, akit Lili nagyon szeret, így egyértelmű volt számára, hogy ő is pont ugyanolyan kiskutyát szeretne.

Lili nem ült ölbe tett kézzel amíg mi kerestük neki a kutyust, hanem többször is lerajzolta magát a leendő kutyájával, kitalálta a nevét, sőt, még egy dalt is költött neki. Így hát nem CSODA, hogy hamar sikerült találnunk egy tenyésztőt, akinél pont volt Lili számára egy kiskutya, és jelentős árkedvezményt adva segített nekünk teljesíteni Lili álmát.

Egy vasárnap délelőtt érkeztünk meg a hatalmas csomaggal Liliékhez, aki természetesen nem sejtette, hogy milyen meglepetésben lesz része aznap. Izgatottan nyitotta ki a kutyaszállító doboz ajtaját, ahonnan Zara kíváncsian dugta ki a fejét. Pár másodperc múlva már teljesen otthonosan érezte magát új gazdijánál, körbejárta a lakást, kipróbálta a kényelmes fekhelyét, sőt a pórázt rátéve Lili a lakásban meg is sétáltatta. Annyira hihetetlen volt a kislánynak, hogy örökre náluk marad, hogy többször is megkérdezte, tényleg nem visszük el, tényleg mostantól náluk fog lakni? Megígérte, hogy gondos gazdija lesz, és sokat fog vele játszani, foglalkozni.

Kívánunk Lilinek nagyon sok élményt és vidám perceket Zarával!



Video Lili kívánságának teljesüléséről:



Köszönjük Tölösi Roland tenyésztőnek, hogy támogatásával valóra válthattuk Lili álmát, Dr. Perbát József állatorvosnak, hogy segített megtalálni a kutyust, valamint magánadományozóink nagylelkű támogatását, köztük az American International School of Budapest diákjainak, tanárainak segítségét!


Ratimorszky Beáta
kívánság-koordinátor
Szolnok, 2020. november 15.


GERGŐ (8 ÉVES, GYULAHÁZA)

Gergő egy nagyon kedves nagyfiú, aki hosszú kórházi kezelés után már nagyon vágyott haza.

upload:Beszamolok/4443_Gergo_1.png

A kívánsága egy Xbox volt, hogy otthon a testvéreivel együtt játszhasson mindenféle izgalmas építős, autós játékot. Eljött az a nap is amikor végre orvosai hazaengedték. A legnagyobb öröm mégis az volt Gergő számára, amikor pár nap múlva megérkezett a Csodalámpa ajándéka is.

Azt gondolom, hogy mostantól már nincs olyan nap, hogy Gergő és testvérei unatkoznának.


Anyuka köszönősorait fényképek kíséretében kaptuk:
Tisztelt Alapítvány!
A mai napon megkaptuk az ajándékot! Nagyon nagy örömet szereztek vele a gyermekemnek! Nagyon szépen köszönjük!

Köszönjük a magántámogatóinknak, köztük a Klehn családnak és Dr. Antolik Gyula úrnak, hogy segítségükkel válhatott valóra Gergő kívánsága!



Benedekné Ferencsik Éva
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2020. november 13.

ZARA (4 ÉVES, HATVAN)

Hatvanban nagyon kedvesen fogadott minket Zara anyukája és az eleinte szégyenlős, de később már sokkal nyitottabbá váló, gyönyörű, ötéves Zara, aki tetőtől talpig "frozenos" (Jégvarázs) ruhában volt felöltözve.

/ 5




Nem véletlenül várta így a Csodalámpa ajándékozóit ez a nagylány - ugyanis a kívánsága egy Frozen lego volt! Izgalommal nyitotta ki az ajándékát, ebben nem csak édesanyja segített, hanem az aktív két és fél éves öccse is:) Egyből nekifogtak a kastély megépítéséhez, reméljük, sok örömteli (és szorgos) órát tudnak együtt eltölteni.

Zara, kívánjuk, hogy minél előbb visszatérhess az óvodába, és barátaiddal együtt is tudjatok játszani a legóval!

Zara nevében is köszönjük Moldoványi Balázs támogatását és személyes jelenlétét!


Márkus Móni
Moldoványi Balázs
kívánság-koordinátorok
Hatvan, 2020. november 10.

Titanilla Anna (17 éves, Pécel)


A nagylány vágya a jogosítvány megszerzése, öröme pedig határtalan, hogy Alapítványunktól segítséget kap álmának megvalósításához. Titanilla kedves levele magáért beszél:

„Kedves ismeretlen Csodatévő!

Köszönöm, hogy lehetővé tette, régóta várt, mégis oly messzinek tűnő kívánságom beteljesülését. Az, hogy ilyen hihetetlen gyorsasággal rám talált és megajándékozott ezzel a lehetőséggel, annyi energiát, örömöt és motivációt adott, hogy a kemoterápia utolsó része két KRESZ feladat között elsuhant mellettem. Igyekszem majd jó sofőr lenni, hogy ha egyszer mögöttem jön, ne kelljen dudálnia, mert lefulladok a pirosnál.

Hálás köszönettel: Titanilla”


Köszönjük a Prime Rate Kft. és a Jó?Jó!Autósiskola támogatását !




Gárdos Erika
kívánság-koordinátor
Pécel, 2020. 11.12.

Mercédesz (17 éves, Táborfalva)



Mercédesz azzal a kéréssel fordult a Csodalámpa Alapítványhoz, hogy tegyük lehetővé számára a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati oktatást, mivel nagy álma, hogy minél előbb vezethessen. A nagylány lelkesen tanul, nekünk pedig az alábbi levelet küldte:

„Tisztelt Álom Varázsló!

Szeretném megköszönni, hogy valóra váltotta a kívánságomat! Még a KRESZ résznél járok. December környékére tervezem az elméleti vizsgát.

Szeretnék minél hamarabb a forgalomba kerülni, törekszem arra, hogy minél hamarabb bemutathassam a jogosítványomat.

Tisztelettel, Köszönettel: Mercédesz”

Kedves Mercédesz, csak így tovább, és hamarosan meglesz az áhított jogosítvány!


Köszönjük a Kühne+Nagel Kft. támogatását, segítségükkel nagy örömet okozhattunk Mercédesznek!



Gárdos Erika
kívánság-koordinátor
Táborfalva, 2020. 11.04.


Sikerült a vizsga! Mercédesz köszönö levelét ide kattintva olvashatják el!

Levente (14 éves, Ercsi)



Levente gerincbetegség miatt kényszerült kerekesszékbe és már nyár óta több kórházban megfordult kivizsgálásokon, kezeléseken. Sajnos a tanévet nem tudta elkezdeni az osztálytársai között, így számára nagy segítséget jelentett a Csodalámpa ajándékba.

Ifjú kora ellenére már felsőfokú angol nyelvvizsga büszke tulajdonosa. A nyelv gyakorlásához, a tanuláshoz és a hosszú kezelések közötti pihenőidőben biztosan napi használatban lesz a „Csoda-laptop”.


Köszönjük a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. és a Szerencsejáték Zrt. ismételt támogatását!


Mészáros Gabriella és Szalayné Szilvágyi Erzsébet
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2020,10.27.

Benjamin (16 éves, Budapest)

/ 3




Beni pont egy vizsgálatról érkezett vissza, amikor én éppen a "Dzsinntől" vettem át az ajándékát. Kérdeztem, hogy ráér-e, ő pedig lelkesen jött. Nagyon izgatott lett, lelkesen bontotta a csomagot és utána kb. egy órán keresztül csak ezt lehetett hallani tőle:

- Húúúú ez zsír!
- Azta nem is gondoltam, hogy ezt is tudja!
- Húúú de menő!

Egész véletlenül kéznél is volt egy pendrive, amiről már tudta is tölteni a fontos dolgokat új gépére. Nagyon jó kis gazdája lesz! Használd egészséggel!


Köszönjük az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. segítségét.
Támogatásával óriási örömet okozhattunk Benjaminnak!

upload:Beszamolok/MVM_Group.png


Veres Erzsébet
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020. november 06.

Benjamin (17 éves, Gomba)


Benjámin betegség miatt került kerekesszékbe. Gimnáziumi tanuló, aki számítástechnikai fakultációra jár és hobbija, a digitális fotózás is a számítógéphez köti.

Akkora örömet szerzett számára a Csodalámpa ajándéka, a szuper laptop, hogy az átvételi elismervényre az aznapi dátumot is csak nehezen tudta leírni. Örömében a rehabilitációs team tagjai szintén osztoztak vele, idősebb szobatársai (Benjámin felnőtt betegek között van) pedig irigykedtek, amiért már túlkorosak a kívánságokhoz.


Köszönjük a Schneider Electric ismételt támogatását!


Mészáros Gabriella és Szalayné Szilvágyi Erzsébet
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2020,10.27.

ZOLIKA (10 ÉVES, ÓZD)

Zolika betegségét nem régen diagnosztizálták. Nagyon nehéz szociális körülmények között élnek, édesanyja egyedül neveli gyermekeit, ezért is szerettem volna boldogabbá tenni ezt a kisfiút.

/ 3




Soha nem lett volna telefonja, amiről annyit álmodott, soha nem lett volna okosórája, amiről még álmodni sem mert. Tudtam, hogy hatalmas kívánság a korához képest, de én nem tudtam ellenállni, annak a csodálatos szempárnak, amik mesélni tudnának. Zolika úgy tudta, hogy be kell jönnie egy kontroll vérvételre hozzánk. Az Édesanyjával szövetkeztem így a kis hazugságunk stabil lábakon állt. Semmit sem sejtett. Nem húztam sokáig az átadást, mert láttam a nagy boci szemein nagyon aggódik, fél., így elővettem a szekrényemből azt az okos telefont és azt az okosórát, amit nagyon szeretetett volna. Nem kell mondanom, volt nagy meglepetés! Azonnal kibontotta, kezelésbe vette. Bár a testi kontaktus most elmaradt a Corona vírus miatt, de mosolya és öröme kárpótolt mindenért.

Annyira hálás volt, és annyira boldog, hogy az leírhatatlan. Nem győzött hálálkodni. Üzeni az adományozóknak, hogy minden napjuk olyan csodás legyen, mint amilyen neki volt az adományozás napján.


Köszönjük magánadományozóinknak, köztük az American International School of Budapest diákjainak, tanárainak a támogatást, segítségükkel tudtuk meglepni Zolikát!


Nagy Edina
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2020. november 04.

RÉKA (18 ÉVES, BUDAPEST)

Réka az elmúlt évben nagyon súlyos nehézségeken ment keresztül. Balesete megviselte lelkileg, melyből sokszor nehéz újból pozitív gondolatokkal hozzáállni a napi élethez.

/ 2




A hosszú hónapok nehézségei után már otthonában, új szobájában leptük meg az éppen 18 évessé vált fiatalt. Kívánsága az volt az alapítványtól, hogy egy élményfestésben vehessen részt. Különösen értékes meglepetés, hiszen egy olyan kikapcsolódásról beszélünk, mely eltereli a figyelmünket a bajokról, a rossz dolgokról, ráadásul egy új énünket ismerjük meg az alkotás pár órája alatt. Így történt Rékával is, aki a kezdeti meglepődés után, nagyon profi módon állt hozzá a festéshez. A Piktortanoda tulajdonosa, Mulik Tünde ajánlotta fel a segítséget és ő maga személyesen, illetve egy kedves kolléganője adta az élményfestés lehetőségét és szakmai támogatását a fiatal lány kívánságának teljesülésében.

Réka csodás képet festett segítségükkel. A Csodalámpától kapott festőkészlettel pedig a későbbiekben is önfeledten alkothat majd.


Köszönjük magántámogatóink, köztük Mulik Tünde és kolleganője támogatását, melynek segítségével Réka kívánsága is teljesülhetett!


Szilvágyi Erzsébet
Mészáros Gabriella
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2020. október 30.

József Milán (9, Pocsaj)


József Milán tudatos kiskamasz. Pontosan tudta, hogy Ő bizony laptopot szeretne kérni a Csodalámpától.

Semmi tétovázás, határozott elképzeléssel mesélte, mennyire szeret a neten nézelődni, és keresgélni. Szereti a játékokat is, meg persze a barátoknak is van már ilyen. Mikor megérkezett az ajándék, látszott nagyon örül. Igazán akkor kezdte csak elhinni, hogy teljesült egy vágya, mikor a csomag kibontásra került. Azonnal be kellett üzemelni. Persze, a fülig érő mosolyával nyugtázta, na, ugye mondtam én milyen klassz dolog ez.

Nem akartam a kedvét és lelkesedését elvenni azzal, hogy felhívom a figyelmét, hogy bizony ez a gyönyörű laptop a tanulásban is nagy segítségére lesz.


Köszönjük, hogy az adományozó FGSZ Földgázszállító Zrt. segített nekünk valóra váltani egy lelkes kiskamasz álmát!


Nagyné Szabó Éva
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2020. október 21.

Kiara (7 éves, Zagyvarékas)


Kiarának nemrég eltört a régi telefonja, és ekkor elkezdte gyűjtögetni pénzét egy újra. Amikor meghallotta, hogy kívánhat valamit alapítványunktól, rögtön tudta, mit szeretne, mire lenne nagy szüksége.

Kívánsága hamarosan teljesült, és amikor kontrollra érkezett Budapestre, boldogságtól ragyogó arccal vette át az áhított okostelefont.


Köszönjük, hogy az adományozó FGSZ Földgázszállító Zrt. segített nekünk valóra váltani egy kedves kislány álmát!


Major Kriszti
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020.10.12.

MARCELL (3 ÉVES, RECSK)

/ 5




Marci és testvére nagyon szeretnek együtt a szabadban játszani. Betegsége miatt sok időt kell a kórházban tölteni, de a két kezelés között mindig van egy kis itthon töltött idő, ilyenkor a barátokkal is szívesen játszik. Kedvence a hinta, csúszda és a falmászás. Marci nagyon türelmes kisfiú, amikor a kórházban megkérte a Csodalámpát, hogy kaphasson ajándékba egy játszóteret, alig múlt két éves. Most bizony, 2 nap múlva lesz a születésnapja. Így aztán mikor megérkezett az ajándék, és elkezdődött a játékok összeszerelése, nagyon nagy volt az öröme, mert ez majdnem egy születésnapi meglepetés lett.

Marci egy nagyon bájos gyerkőc, nagyszerű volt látni, ahogy elkezdte élvezni a kis játszóteret. A következő napokban valószínűleg egész nap kint játszanak majd a testvérével és a barátaival.

Köszönjük magántámogatónknak, hogy Marci kívánsága is teljesülhetett!


Video a kívánság teljesítéséről:

https://nlc.hu/lelek/20201027/csodalampa-alapitvany-beteg-gyerekek-alma/


Marci édesanyjától kaptuk az alábbi köszönő e-mailt:

Nagyon Hálásak vagyunk mindenért! Köszönünk mindent a Csodalámpa Alapítványnak.
Marci boldogsága határtalan.

Szívélyes üdvözlettel:

B..... Adrienn

Tatárné Zsuzsi
Szűcsné Almási Erika
Horvai András
kívánság-koordinátorok
Recsk, 2020. október 16.

ZOLTÁN (19 ÉVES, MISKOLC)

Zoltán komoly megfontolt fiatalember. Régóta nagy álma volt, hogy megtanulhasson vezetni.



/ 2




Csodalámpától azt kérte ajándékba, hogy segítse őt a jogosítvány megszerzésében. Édesanyja támogató beleegyezésére kellett még egy kis időt várni, de ahogy lehetett elkezdte a tanulást. Nagy elszántsággal, örömmel, de annál több gyakorlással igyekszik a vizsgákon megfelelni.

Zoltán jelenleg túl van a sikeres elméleti KRESZ vizsgán, és már a forgalomban gyakorol. Amihez a Csodalámpa balesetmentes közlekedést és a mielőbbi jogosítvány megszerzését kívánja!


Köszönjük magántámogatóinknak, hogy Zoltán kívánsága is teljesülhetett!


Major Kriszti
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020. október 05.

TAMÁS BENCE (17 ÉVES, SÁLY)

Tamás egy közvetlen, barátságos, szerény nagyfiú, aki a középiskolai tanulmányai befejezése után felsőoktatásban szeretne tovább tanulni.

A betegsége miatt sajnos sok időt fog tölteni a kórházban és szomorúan mesélte nekünk, hogy elromlott a laptopja. Így nem is volt kérdés mi legyen az a bizonyos kívánság a Csodalámpa Alapítványtól. Amikor megérkezett az ajándék és meglátta a kezünkben a dobozt, nagyon megörült és könnyek szöktek a szemébe. Álmában sem gondolta, hogy ilyen hamar teljesülni fog a kívánsága.


/ 2




Sokat fog segíteni Tamásnak ebben a nehéz helyzetben, a tanulásban és a családdal való kapcsolattartásban ez a laptop. Nagyon örülünk neki, hogy az alapítvány jóvoltából részesei lehettünk egy álom megvalósulásának!

Hálásan köszönjük az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. segítségét. Támogatásával óriási örömet okozhattunk Tamásnak!



upload:Beszamolok/MVM_Group.png


Szűcsné Almási Erika
Tatárné Zsuzsi
kívánság-koordinátorok
Miskolc, 2020. október 13.

KRISTÓF (16 ÉVES, BIHARDANCSHÁZA)

Kristóf elszánt fiatal, nagyon fegyelmezett úgy látom nem lesz baj és minden rendben lesz vele a kezelések alatt.

Betegsége kapcsán, mint a többi társa, ő sem tud iskolába járni, így azonnal felmerült a kérdés, hogyan tud haladni a tanulmányaival, hogyan fogja tartani barátaival a kapcsolatot. Kérése ezért egy olyan laptop volt, amivel nem lesz gond az internet elérés gyorsasága, és persze pihenésképpen a játékok használata.


/ 2




Ezzel a laptoppal már nincs akadálya, lehet beszélgetni az osztálytársakkal, bandázni a haverokkal természetesen kizárólag csak online.

Nagyon köszönjük a támogatást magántámogatóinknak, köztük az Eötvös József Gimnázium diákjainak, szüleiknek és tanáraiknak,
akiknek összefogásával Kristóf álma is valóra válhatott!



upload:Beszamolok/Eotvos_J.Gimi_Bp.png


Nagyné Éva
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2020. október 15.

Archive


Log in