2016-10
Walk-the-Wish - az AISB 9. jótékony sétája
Immár 9. alkalommal rendezte meg 2016. szeptember 21-én az Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola Walk-the-Wish jótékonysági sétáját. Az ún. "sponsored walk", az angolszász területeken közismert technika szerint a diákok támogatókat keresnek ahhoz, hogy valamely jótékony cél érdekében sétáljanak esetünkben kb. 5 kilométert az iskola környékén. Megmutatják ezzel szolidaritásukat és egyben támogatják is az általuk választott célt.
A jótékony cél ezúttal is csodalámpás kívánságok teljesítése, az összegyűlt adományokból a korábbi évekhez hasonlóan a diákok képviselőivel, tanáraival együtt teljesítünk kívánságokat.
Hogy a sétában megéhezett résztvevők (diákok, tanárok, szülők) még jobban érezzék magukat, az iskola a Parent Association-je (kb. szülői munkaközössége) és a Csodalámpa közösen gondoskodott. Mi a Szamos Marcipán támogatásával csokitortát és mignonokat vittünk - ami el is fogyott az utolsó szeletig.
Nem csoda, hiszen szinte az egész iskola részt vett a sétán, több százan fejezték ki ezzel szolidaritásukat a beteg gyerekekkel.
/ 6

Korábbi bejegyzések
- AISB "Walk the Wishˇ - a tizenhetedik séta
- 1464 adózónak hálásan köszönjük!
- Napsütés és résztvevő csúcs a Margitszigeten!
- 2003-2023 - már eltelt 20 év?!
- 20 évesek lettünk! velünk ünnepel június 3-án?
- Ismét megálltunk egy percre!
- WtW 16. - Az amerikai iskolások tovább segítik a Csodalámpa misszióját
- Eötvös Walk-the-Wish a Margitszigeten - 12-edszer
- Nagykorúak lettünk!
- Megint piros alapon!
- Kripto adományozás? - Már nekünk is lehet!
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
Korábbi bejegyzések
- AISB "Walk the Wishˇ - a tizenhetedik séta
- 1464 adózónak hálásan köszönjük!
- Napsütés és résztvevő csúcs a Margitszigeten!
- 2003-2023 - már eltelt 20 év?!
- 20 évesek lettünk! velünk ünnepel június 3-án?
- Ismét megálltunk egy percre!
- WtW 16. - Az amerikai iskolások tovább segítik a Csodalámpa misszióját
- Eötvös Walk-the-Wish a Margitszigeten - 12-edszer
- Nagykorúak lettünk!
- Megint piros alapon!
- Kripto adományozás? - Már nekünk is lehet!
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013