2014-09

Walk-The-Wish 2014 az AISB-ben

2014. szeptember 25-én a American International School of Budapest tanárai, diákjai és szüleik immár 8. alkalommal vettek részt a Walk-The-Wish adománygyűjtő rendezvényen.

Az időjárás velünk volt, gyönyörű, napsütéses időben zajlott a séta. A megnyitó során az iskola minden évfolyamának néhány diákja köszöntötte a részvevőket és hangsúlyozták, miért is fontos részükre, hogy sétáljanak a beteg gyerkekért.
Őket az Eötvös József Gimnázium képviselőjének köszöntője követte, ők tiszteletbeli vendégként voltak velünk, majd a tanárok, és alapítványunk részéről Patzauer Éva szólt a jelenlévőkhöz.

Az alsóbb osztályban járó gyerekek az atlétikai pályán teljesítették a sétát, míg a nagyobbak a környékbeli erdőben sétáltak 5 km-t.

Az iskola szülői munkaközössége finom uzsonnával várta a sétálókat, melyet sok apró, állatfigurás mignon és a már bevált óriás torta koronázott meg.

/ 7



Szívből köszönjük az AISB vezetésének, a Parent School Association-nak (PSA), a diákoknak, szüleiknek és tanáraiknak, a budapesti Eötvös József Gimnázium képviselőinek, a Happy Balloons-nak, valamint a Szamos Marcipán vállalatnak a támogatást.

Reméljük, hogy idén is sok beteg gyermeket tudunk boldoggá tenni támogatásuknak köszönhetően.


Sikeres séta a beteg gyerekek álmaiért - 2014

Kedves Diákok, Tanárok!

Nagyon örülünk, hogy a rajtaütés-szerű helyszínváltozás ellenére háromszáznál is többen vettetek részt a jó hangulatú eseményen, ahol a "csodalámpás" Dani kívánsága is teljesült.

Emlékeztetőül pár kép:

/ 7



Ezúton is köszönjük az Eötvös József Gimnázium tanárainak és diákjainak a séta megszervezésében való közreműködést, az Arany János Gimnázium, az Apáczai Csere János, a Madách Imre, a Szabó Lőrinc és az Europa 2000 gimnáziumok tanárainak és diákjainak, hogy eljöttek és kifejezték együttérzésüket a beteg gyerekekkel.

Köszönjük rendezvényünk támogatását a Bringóhintó Kkt-nek, a Ludwig és Mentesi Kft-nek, a Pick Szeged Zrt-nek, a Firstmed-FMC Kft-nek, a Siófoki Gyümölcstermesztési Zrt-nek, akik gondoskodtak a finom uzsonnáról, valamint a Happy Balloons Kft-nek a vídám lufi-figurákért.



Belépés