9. "Séta a beteg gyerekekért" - jó buli volt

Ezúttal 9. alkalommal került sor a Csodalámpa kezdeményezésére a sétára a budapesti Eötvös József Gimnázium szervezésében.

A margitszigeti sétával a résztvevő diákok megmutatják, hogy együttérzéssel gondolnak "csodalámpás" betegségű kortársaikra és lehetőségeikhez mérten segítenek is nekik.

A gyülekezés szokás szerint vendéglátónknál a Bringóvárnál volt; több hullámban érkeztek a diákok és tanáraik a négy résztvevő középiskolából: a szervező Eötvösből, a sashegyi Arany János Gimnáziumból, a BME Gimnáziumból és az Európa 2000-ből.

Az eseményt Patzauer Éva, a Csodalámpa ügyvezetője nyitotta meg, majd Szabó László, a Bringóhintó Kkt. tulajdonosa üdvözölte a megjelenteket. A séta jelentőségéről az egyik Eötvös diák mondta el gondolatait.

/ 11




Ezután lufierdő és a diákság tapsa közepette teljesült Sára kívánsága. Felkai Márta, az alapítvány kommunikációs vezetője mini-interjút készített Sárával, aki elmondta, hogy tanulmányaihoz és a barátaival való kapcsolattartáshoz kérte a számítógépet, de azért a SIMS-szel is szeret játszani, addig sem gondol a kezelésekre.

Az útvonalat biztosító diákok eddigre már elfoglalták a helyüket és indult Margitsziget körül a séta. Egy darabig Sára is velük tartott a pompás őszi napsütésben.

A sétától elfáradt diákságot szponzorainknak hála csodálatosan finom almák, szalámis szendvicsek, és ásványvíz várta.

Köszönjük a séta hagyományos támogatóinak, a Bringóhintó Kft-nek, a Ludwig és Mentesi Kft-nek, a Pick Szeged Zrt-nek, a Firstmed-FMC Kft-nek, a Siófoki Gyümölcstermesztési Zrt-nek, akik gondoskodtak a finom uzsonnáról, valamint a Happy Balloons Kft-nek a vidám lufi-figurákért. És külön köszönet jár a finom szalámis szendvicseket elkészítő Eötvös diákoknak is!

Belépés