Nagykorúak lettünk!

2022. június 2-a fontos nap volt a Csodalámpa életében, támogatóinkkal együtt ünnepelhettük az alapítvány megalakulásának 18. évfordulóját.

Vagyis majdnem azt, illetve azt is. Valójában ugyanis 2021-ben voltunk 18 évesek, de abban az évben a COVID korlátozások és azzal kapcsolatos teljes bizonytalanság miatt nem vállalkoztunk egy nagyszabású jótékony célú rendezvény összehozására.

Sok-sok támogatónk segítségével a Corinthia Hotel Budapest fantasztikusan berendezett báltermében találkozhattunk vendégeinkkel.

A közel 200 vendéget Geszti Péter üdvözölte, mint ceremóniamester és műsorvezető, utána ügyvezetőnk, Éva beszélt a Csodalámpa első 18 évéről, a majd 4500 teljesített kívánságról, a GyógyBűvészet programunkról. A színpadon Péter beszélgetett élményeikről két "csodalámpás" gyerekkel: Laura Párizsban járt, Alexandra delfint simogatott néhány éve. Ezután Hajós András történetein derült jót a közönség.

/ 11




Mivel alapelvünk, hogy a támogatóknak megmutatjuk, mire használjuk fel a támogatásokat, akár csak a korábbi vacsoraesteken, meghívtunk csodalámpás gyerekeket, akiknek a bálterem színpadán teljesítettük a kívánságát.
Geszti Péter beszélgetett pár szót mindegyikükkel és Oscar, Lilla és Lili is felszabadultan válaszoltak a kérdésekre, nem zavarta őket sem a környezet, sem a sok vendég, akik bizony egy-egy aranyos válaszuk nyomán jókat nevettek.

A sok vendég, kedves támogatóink és a gyönyörű környezet tökéletes párosítás volt ahhoz, hogy méltón megünnepeljük születésnapunkat. De nem magunkat szerettük volna elsősorban ünnepelni, ezért hívtunk egy fiatal lányt, aki az alapítvánnyal egyidős.


Dalma kívánságát még tavaly teljesítettük: egyik pillanatról a másikra tolókocsiba kényszerült, de ennek ellenére nem adta fel kedvenc sportját, mozgássérültként is tovább kajakozik. Ehhez viszont egy speciális ún. para-kajakra volt szükség…
A Csodalámpa egyik legnehezebb kalandja volt ennek megszerzése, de annál nagyobb örömmel teljesítettük.
Dalma most már a párizsi paralimpiára készül. Reméljük, támogatóink tapsa is erőt ad a további edzésekhez.

Egy jó est, egy jó koncert nélkül nem is az igazi, így ha nem is a Beatles, de a TheBits játszott pompás válogatást a Beatles nagy slágereiből, majd levezetésképpen Garami Gábor DJ adta a jó kis slágereket.

Köszönjük az est valamennyi támogatójának, résztvevőjének és adományozóinknak a sikeres estét, a kapott adományokat, melyeket missziónk folytatására használunk fel.
Jövőre ismét találkozunk!


/ 3



Add tovább, hogy van tovább!


Belépés