Irodalom a Haris Park kertjében

Az egykori lőtér fantasztikusan felújított és átalakított épületei és kertje páratlan környezetet biztosítottak II. Csodalámpa irodalmi estünk számára. Páratlant azért is, mert író vendégünk, Kepes András gyerekkorában ezen a lőtéren lőtt célba (sőt alapítónk is, csak pár évvel később).

Persze ez csak egy mellékszál, a lényeg Juhász Anna és Kepes András beszélgetése volt, irodalomról és életről és sok másról, fantasztikus humorral. Ügyvezetőnk, Éva nyitotta meg az estet, majd a Haris Park igazgatója, Gergely mesélt pár mondatot a Park történetéről, Anna és András beszélgetése még a hűvössé vált estét is elfeledtette vendégeinkkel.

/ 6





A beszélgetések után Kelle Botond szórakoztatta támogatónkat, illetve a könnyű de igen finom vacsora alatt Botond és Pallaga József bűvész kollégája kis trükköket tanított a kalandvágyó közönségnek.

Külön öröm volt a számunkra, hogy az egészségügyi korlátozások miatt bár személyesen nem tudtak eljönni a gyerekek, de vendégeink támogatásából még a rendezvény előtt teljesítettük a 10 éves debreceni Lilla kérését, aki egy Xbox gépre vágyott, amivel a kórházban is játszhat, és az 5 éves Milán álmát is valóra váltottuk, ő egy beülős autót kért és kapott.

Hálásan köszönjük támogatóinknak, hogy eljöttek, Juhász Annának és Kepes Andrásnak a felejthetetlen élményt nyújtó beszélgetést és bűvész támogatóinknak a meglepetéseket, a Haris Parknak, hogy helyet adott a rendezvényünknek, Láng Barbarának és Láng Orsolyának a Göngyös Mézes Manufaktúra tulajdonosainak a csodálatos köszönőajándékokért, továbbá Pálvölgyi Zoltánnak úrnak a világítást, mert bizony a vacsorára már besötétedett.

Hiába no, jön az ősz...


Belépés