A Csodalámpa hírei

Országos önkéntestalálkozó és képzés - 2014

Nagyon eredményesek voltunk! Végre, több évi kihagyás után sikerült ugyanis egy közös képet is készítenünk önkénteseinkkel.

Persze 2014. október 4. nem csak erről szólt, hiszen közel 100 csodalámpa-önkéntes töltötte együtt ezt a napot.

A budapesti Gundel Károly Vendéglátóipari és és Idegenforgalmi Szakképző Iskola épületében megtartott programon a fővárosi önkénteseink mellett az ország különböző tájairól - Miskolcról, Szegedről, Kecskemétről, Siófokról, Győrből, Debrecenből, Tápiószentmártonból - érkezett csodalámpások egy igazán tartalmas napot tölthettek együtt: a reggeli közös kávézás, teázás közben ismerkedhettek az újonnan csatlakozókkal és beszélgethettek a régi ismerősökkel.

Patzauer Éva ügyvezető köszöntője után Felkai Márta és Patzauer Gábor egy-egy prezentáció keretében az alapítvány eredményeiről, tevékenységeiről, terveiről informálta a hallgatóságot.

A rövid tájékoztató után Gerván Róbert önkéntesünk - "civilben" a már több kívánságot teljesítő Fundamenta Akadémia felnőttképzési üzletágának vezetője - egy nagyon izgalmas, interaktív a csodalámpásokra szabott önismereti tréninget tartott. A képzés a résztvevők egyöntetű véleménye szerint sok segítséget nyújt majd az önkéntesek munkájához, így pl. a gyerekekkel és szüleikkel való kapcsolatteremtéshez is.

Ebéd után önkéntesünk, Dancs Gábor bemutatta a Csodalámpa facebook-os tevékenységét; tájékozódhattunk "tippekről és trükkökről", és arról, hogy mi és miért kerül ki az oldalra az alapítvány tevékenységéről. Világossá tette azt is, hogy miért és mennyire fontos a híreink megosztása ahhoz, hogy minél több ember értesüljön a Csodalámpa folyamatos tevékenységéről.

A nap "díszvendége" a Marosvásárhelyről érkezett, immár felnőtt egykori "csodalámpás" gyermek, Farczádi Ali volt, aki mint elmondta, szüleivel a már jó ideje működő, rákos gyerekeket támogató szervezetükön belül egy erdélyi "csodalámpa" létrehozásán fáradoznak, számítva a Csodalámpa Alapítvány tapasztalataira is.

/ 14



A nap további részében a fórum keretében az önkéntesek kérdéseket tettek fel a mindennapi munkájuk segítésével kapcsolatban, s a jóízű beszélgetéseket csupán az szakította félbe, hogy indultak a vonatok hazafelé...

Köszönjük minden önkéntesünknek, hogy oly sok óra és nap mellett ezt a szombatjukat is a Csodalámpának adták.
Köszönjük a a Gundel Károly Vendéglátóipari és és Idegenforgalmi Szakképző Iskola vezetőinek és munkatársainak, hogy helyet adtak találkozónak, és diákjaiknak, hogy segítettek a program szervezésében és lebonyolításában.


8th Walk-the-Wish - Walking in the sunshine

It has been the 8th time that teachers, parents and students of the American International School of Budapest took part in the annual Walk-the-Wish fundraising event on 25th September, 2014.

We were lucky with the weather, it was a nice, sunny day. Some students of all classes of the school welcomed the participants and they stressed why it was so important for them to walk for the sick children. They were followed by the welcome speech of the representative of Eötvös József Grammar School/ Eötvös József Gimnázium - they were with us as guests of honor -, then the teachers and Éva Patzauer from our Foundation were speaking.

While the younger children were walking on the athletics pitch, the older ones were walking five kilometers in the surrounding woods.

The Parent School Association was waiting for the walkers with tasty snacks, including many small animal figure mignons and the traditional big fancy cake.

/ 7



We are thankful for the support of the management of the AISB, the Parent School Association (PSA), the students, their parents and teachers, the representatives of the Eötvös József Gimnázium in Budapest, the Happy Balloons and the Szamos Marcipán company.

We sincerely hope that this year we can also make many sick children happy due to your support.


Walk-The-Wish 2014 az AISB-ben

2014. szeptember 25-én a American International School of Budapest tanárai, diákjai és szüleik immár 8. alkalommal vettek részt a Walk-The-Wish adománygyűjtő rendezvényen.

Az időjárás velünk volt, gyönyörű, napsütéses időben zajlott a séta. A megnyitó során az iskola minden évfolyamának néhány diákja köszöntötte a részvevőket és hangsúlyozták, miért is fontos részükre, hogy sétáljanak a beteg gyerkekért.
Őket az Eötvös József Gimnázium képviselőjének köszöntője követte, ők tiszteletbeli vendégként voltak velünk, majd a tanárok, és alapítványunk részéről Patzauer Éva szólt a jelenlévőkhöz.

Az alsóbb osztályban járó gyerekek az atlétikai pályán teljesítették a sétát, míg a nagyobbak a környékbeli erdőben sétáltak 5 km-t.

Az iskola szülői munkaközössége finom uzsonnával várta a sétálókat, melyet sok apró, állatfigurás mignon és a már bevált óriás torta koronázott meg.

/ 7



Szívből köszönjük az AISB vezetésének, a Parent School Association-nak (PSA), a diákoknak, szüleiknek és tanáraiknak, a budapesti Eötvös József Gimnázium képviselőinek, a Happy Balloons-nak, valamint a Szamos Marcipán vállalatnak a támogatást.

Reméljük, hogy idén is sok beteg gyermeket tudunk boldoggá tenni támogatásuknak köszönhetően.


Sikeres séta a beteg gyerekek álmaiért - 2014

Kedves Diákok, Tanárok!

Nagyon örülünk, hogy a rajtaütés-szerű helyszínváltozás ellenére háromszáznál is többen vettetek részt a jó hangulatú eseményen, ahol a "csodalámpás" Dani kívánsága is teljesült.

Emlékeztetőül pár kép:

/ 7



Ezúton is köszönjük az Eötvös József Gimnázium tanárainak és diákjainak a séta megszervezésében való közreműködést, az Arany János Gimnázium, az Apáczai Csere János, a Madách Imre, a Szabó Lőrinc és az Europa 2000 gimnáziumok tanárainak és diákjainak, hogy eljöttek és kifejezték együttérzésüket a beteg gyerekekkel.

Köszönjük rendezvényünk támogatását a Bringóhintó Kkt-nek, a Ludwig és Mentesi Kft-nek, a Pick Szeged Zrt-nek, a Firstmed-FMC Kft-nek, a Siófoki Gyümölcstermesztési Zrt-nek, akik gondoskodtak a finom uzsonnáról, valamint a Happy Balloons Kft-nek a vídám lufi-figurákért.


Vendégségben Lurkó Bill-nél

A Baptista Szeretetszogálat, partnerségben a Csodalámpával és más szervezetekkel, ill. kórházakkal fantasztikus vadnyugati élménynapot rendezett daganatos beteg gyerekek és családjuk részére a Lurdy Házban nemrégiben megnyílt "Lurkó Bill Vadnyugati Élményvárosban".

Az egész napos rendezvényt megtisztelte közreműködésével többek között Mága Zoltán, Szekeres Adrienn, Király Viktor és Pordán Petra is.

/ 5



A sztár-fellépők mellett számtalan szórakozási lehetőség várta a gyerekeket, illetve várja a jövőben is az élményváros látogatóit, többek között olyan meglepő dolog is, mint pl. vonatozás (alagúttal!) vagy éppen rácsos "dutyi" a seriff irodájában - és midnez a Lurdy ház első emeletén.

A "csodalámpás" gyerekek nevében is köszönjük, hogy részt vehettünk az eseményen.



Log in