A Csodalámpa hírei

Együtt ünnepeltünk...

Utoljára jó 5 éve hívtuk meg legrégebbi támogatóinkat és régi önkénteseinket egy baráti beszélgetésre, hogy együtt ünnepeljünk közös sikereinket.

Úgy gondoltuk, hogy a 15 sikeres év jó indok arra, hogy támogatóinkat, egykori önkénteseinket és a Csodalámpa más barátait ismét meghívjuk egy kellemes beszélgetésre, ezúttal régi támogatónk, a MagnetBank szívességéből az ő MagHáz Étterem és Teaházukba.

Beszámoltunk vendégeinknek eddigi eredményeinkről, és – ők voltak a meglepetés! - nagy örömünkre négy egykori "csodalámpás" gyerek is elfogadta a meghívásunkat.

/ 3




Megható volt hallani, ahogy Zita Brigitta, Tímea, Benedek és Péter elmondták történetüket és hogy mit jelentett számukra kívánságuk teljesülése…

A hivatalos program után megérkezett a szülinapi narancsos csokitorta, amit az ünneplők és ünnepeltek emlékezős-ismerkedős beszélgetések közben fogyasztottak el… nagyon finom volt!

De mert semmi sincs ingyen, kértünk is a megjelentektől és ugyanezt kérjük Öntől is:

Legyenek velünk a következő 15 évben is,
hogy minél több beteg gyermeknek közösen szerezhessünk örömet!





Egy példamutató kezdeményezés - I. Szőregi Folkbál

Szőregi Rezegők és Hatetudnád Tánccsoport szervezésében megrendezett I. Szőregi Folkbál szervezői a rendezvényen gyűjtést indítottak a Csodalámpa javára.

Az összegyűlt 62.000 Ft adományt az Ady kör rendezvényén Nagy Zita adta át a Csodalámpa országos kívánságteljesítő hálózata képviselőjének, Nagy Andreának.

Köszönjük a szervezőknek, Számfira Máténak és Nagy Zitának, és természetesen a tombolavásárlóknak a támogatást!


15 éves a Csodalámpa - országos önkéntestalálkozó az Európa 2000-ben

2018.03.03-án tartottuk idei országos önkéntestalálkozónkat, ezúttal az Európa 2000 középiskola segítségével.
A Csodalámpa 15 éve teljesíti nagybeteg gyerekek kívánságait országos kívánságteljesítő hálózata segítségével. Évente szervezünk önkénteseink számára találkozót, elsősorban "best practice" csere és továbbképzési céllal és természetesen nem maradhat ki a programból a közösen elért eredmények és a jövőre vonatkozó elképzelések, feladatok ismertetése sem.

Természetesen esett szó az 1%-os kampányról is - a kívánságok teljesítéséhez szükséges éves finanszírozás 15-20%-át ebből fedezzük.


Az idén kicsit "lazábbra vettük a figurát" a már említett témákon túl üdvözöltük legrégebbi önkénteseinket, tortával ünnepeltük a 15 év sikereit és örömmel hallgattuk meg többük Csodalámpához fűződő megható élményeit.

/ 5




A hivatalos program után a bátrabbak tánctanulásba bonyolódtak, mások henna-festést kérhettek, megint mások a L'Oréal szakemberei segítségével sminkbemutatón vettek részt.

Ezúton is köszönjük a megjelent és a távollévő önkénteseinknek a sok és sokféle segítséget, a rengeteg, pénzben kifejezhetetlen munkát, amellyel nagybeteg gyerekek életébe örömet, boldogságot csempésznek, reményt és erőt adva a gyógyuláshoz.
Köszönjük továbbá az Európa 2000 középiskola vezetőségének és diákjainak, a Másolófutárnak és a L’Oréal Magyarország Kft. vezetésének, hogy hozzájárultak idei találkozónk sikeréhez.


Elkészült a 15. éves jubileumi bemutatkozó anyagunk!

Örömmel tájékoztatjuk támogatóinkat és önkénteseinket, hogy sok gondolkodás, kísérletezés, fényképválogatás és persze "építő viták" nyomán elkészült a nagyon szép, 15. éves jubileumi ismertető füzetünk.

Az online verziót IDE KATTINTVA lapozhatja át, és természetesen nyomtatott formában is rendelkezésre áll.

Köszönjük minden közreműködőnek, elsősorban a kezdetektől bennünket támogató Inspirit Reklámügynökségnek, hogy a jubileumhoz méltóan mutathatjuk be tevékenységünket partnereinknek és támogatóinknak.

Reméljük Önöknek is tetszik!

a csodalámpások

CSODALÁMPA EST: nagy siker volt!

Hálásan köszönjük közel 300 támogatónknak, hogy megtisztelték a november 27-i első, hagyományteremtő jótékonysági estünket a budavári Hiltonban.
A vendégek támogatásaiból, adományaikból vállalt missziónknak megfelelően jövőre újabb-és újabb csodalámpás, életveszélyesen beteg gyermeknek nyújtunk lelki támogatást, erőt, titkos vagy lehetetlennek vélt kívánságuk valóra váltásával.

Külön öröm volt a számunkra, hogy vendégeinkkel együtt teljesíthettük a 7 éves Bianka és a 17 éves Alexandra különleges kívánságát.

Ezúton is köszönjük az est további támogatóinak, a Hilton Budapest szálloda és a Danubius Hotels vezetőinek, valamint a fellépőknek Zoránnak, Csondor Katának és a Soul Family-nek a felejthetetlen estét.

Emlékeztetőül késztettünk egy rövid filmet az est történéseiről.

Szívből reméljük, hogy kellemes estét szereztünk mindenkinek, s mind többen eljönnek jövőre is velünk ünnepelni a Csodalámpa Alapítvány sikeres működésének 15. évfordulóját.



Log in