Lacika Olaszországban nyaralt...


Kedves Csodalámpa Alapítvány!


Ezúton szeretnénk hálásan megköszönni Alapítványuknak, hogy teljesítette kisfiunk Lacika kívánságát, és eljuthatott erre a nagyon szép tengerparti nyaralásra Olaszországba, Bibionéba. Nagyon boldog volt, amikor végre meglátta a tengert, hiszen ő még soha nem járt külföldön. Jókat fürdött a hullámokban és persze a közeli Velencébe is áthajóztunk, óriási élmény volt a számára. Ez alatt a egy hét alatt voltunk még állatkertben és vidámparkban is, sőt még bringóhintóztunk is az esti Bibiónéban. Minden nap tartalmasan telt el ezen a gyönyörű helyen. Mi szülők pedig boldogok voltunk, hogy Lacika minden percét élvezte ennek a szuper nyaralásnak, ez kárpótolta őt a betegsége miatt a klinikán töltött keserves, fájdalmakkal, sírásokkal teli hónapokért.
Nagyon szép élményekkel, emlékekkel érkeztünk haza.

Még egyszer köszönjük szépen a Csodalámpa Alapítványnak és a támogatóknak, hogy lehetővé tették, hogy ezeket az élményeket átélhette gyermekünk.
Külön köszönet az utazást lebonyolító és a nyaralás ideje alatt segítséget nyújtó Ratimorszky Beátának.

Kívánunk a továbbiakban az Alapítvány munkájához sok sikert!

Újkígyós, 2017-06-25

B.... Lacika és családja


Belépés