2005-10

Kevock Choir (Skócia) magyarországi turnéja 2005


Nagy sikerrel zárult 2005.10.20-án a skót Kevock Kórus magyarországi fellépéssorozata. Először Budapesten a Szt.István Bazilikában, 18-án Egerben a Kőtemplomban léptek fel a megjelent közönség nagy örömére. A budapesti koncertet dr. Steiner Pál úr, Belváros-Lipótváros polgármestere, az egri fellépést dr. Törőcsik Miklós alpolgármester úr nyitotta meg kedves szavakkal.

A Kevock kórus harmadik, nagy sikerű koncertjét Miskolcon, a Bartók Béla Zeneművészeti Főiskolán adta, ahol még rögtönzött kórustalákozóra is sor került, hiszen a vendégek és házigazdák együtt énekeltek. Ezt a koncertet dr. Kormos Vilmos, a Közoktatási és Művelődési Osztály vezetője nyitotta meg.

Skócia leghíresebb kórusának fellépeseit az Albannach Skót Kulturális Egyesület és az Open Globe Utazási Iroda szervezte. A kórus valójában szabadságra jött Magyarországra, de úgy gondolták, hogy ha már itt vannak, fellépnek néhányszor és fellépeseken összegyűlt adományokat egy magyar civil szervezet számára ajánlják fel. A magyar szervezők ajánlására a kedvezményezett szervezet a Csodalámpa lett.

A fellépesek során összegyűlt majd kétszázezer forintot, a nézők adományait az alapítvány céljával összhangban, újabb nagybeteg gyerekek kívánságának teljesítésére használjuk fel.

Szeretnénk megköszönni a Kevock Kórus és vezetője Mr. Graham Lovett, továbbá valamenyi magyar résztvevő, szervező önzetlen támogatását.

(A képek az egri fellépésen készültek.)

Scotland's most famous choir, The Kevock Choir has recently performed in three Hungarian cities: in Budapest - at the StStephans Cathedral, in Eger at the Eger Cathedral and in Miskolc at the Bartók Béla Highschool for Music.

Although they came for a holiday to Hungary, the members of the Choir decided to give three charity concerts for the benefit of our Wonderlamp Foundation.

The tour has been organised by the Open Globe Travel agency and the Albannach Scottish Cultural Society. In all three cities, the local authorities have kindly supported the charity events, for instance in Budapest the mayor of the 5th district, Mr. Pál Steiner has opened the concert.

All concerts have been great success; in Miskolc even an improvised choir festival was born as the host Bartók Kórus and the Kevockians have performed three songs together.

The donations collected at the three concerts have reached almost two hundred thousend HUF (about 510 GBP), that we shall spend on fulfilling wishes of life-threatheningly ill children.

We would like to thank the The Kevock Choir, Mrs Isabel Rodgers, president and and Mr Graham Lovett, conductor for the excellent performances and all the organisers, supporters and donators for the success of this venture.

(Our photos has been taken during the performance in the Cathedral of Eger.)



Belépés