Rendezvényeink

Bringó Nap - 2005

A Bringóvár (http://www.bringohinto.hu) a 2005. június 18-i teljes napi bevételét ajánlotta fel Alapítványunknak. Erről a napról szól az alábbi néhány kép. De akinek ez kevés, megtekintheti az összeset!

Köszönet a Bringóvár ügyvezetőjének és minden dolgozójának a támogatásért és a kellemes napért!

/ 16




Bolyki Brothers koncert, 2005

Alapítványunk jótékonysági koncertet rendezett május 9-én a József Attila Színházban. A nézőtéren jó 450 ember hallgatta meg az alapító beszámolóját az alig másfél év alatt elért eredményekről, a 108 teljesített kívánságról.

Ezután a Bolyki Brothers remek műsora következett: felnőttek és gyerekek, támogatók és az alapítvány önkéntesei együtt nevettek, tapsoltak, sőt Bolykiékkal együtt énekeltek.

Bolykiék két meglepetéssel is készültek az estre. Az egyik a fergeteges sikert aratott Csodalámpa Blues volt. Majd egy gyönyörű lassú tangó alatt, a dal háttereként megjelentek a kivetítőn a kívánságok teljesítésekor készült fényképek. Boldog gyermek arcok a vásznon, és bizony, könnyek a nézőtéren...

Köszönjük Bolykiéknak a fantasztikus estet, ismeretlen és ismerős barátainknak a sok támogatást, aminek hála 2005-ben is sok-sok beteg gyerek titkos kívánságát szeretnénk és fogjuk megvalósítani.

/ 13





Példamutatás

Kívánságteljesítésről szóló sajtó- ill. médiamegjelenéseink kapcsán több cég ill. magánszemély felhívott minket és felajánlotta, hogy közvetlenül segít az érintett családoknak. Voltak, akik nevük elhallgatását kérve anyagilag támogatnak rászoruló családokat, vannak, akik úgy segítenek, hogy vidékről autóval hozzák-viszik a gyerekeket kezelésekre, vizsgálatokra. Vannak, akik autót vezetni tanítják a szülőket.

Egy a közös bennük, hogy mindannyian segíteni akartak és nem csak szóban.

Egyik, Budapesttől kb. 50 km-re élő gyermekünk hatszemélyes autót kért családjának. Szeretett volna segíteni szüleinek a hattagú család szállításában, és úgy gondolta, hogy így egyszerűbben tud a kezelésekre, vizsgálatokra eljutni, mint mentővel.

Ezt a kívánságot persze nem tudtuk teljesíteni, mert az alapítvány vagyona legfeljebb a négy kerékre lenne elegendő.

Megbeszéltük a fiúval, hát, ez sajnos nem megy, de azért ne csüggedjen, mert kitalálhat más kívánságot, remélhetőleg olyat, amit tudunk teljesíteni.

Elmesélte, hogy hamarosan befejeződik a kezelése, csak attól fél, hogy a mentőben több betegtársával ülve ismét megkap valami betgséget, hiszen az immunrendszere elég gyenge lábakon áll még.

Ekkor eszünkbe jutott, hogy egy kedves hölgy felajánlotta a Virginia Lora cégtől, hogy szükség esetén gyerekek szállításban  szívesen segítenének.

Azóta Kívánságtulajdonosunkat  a Virginia Lora cég szállítja a kezelésekre.

Köszönjük a példamutató segítségnyújtást.

2005. április 4.


Mitja Rietbrock képei

A kamera mögött álló ember...

Nagy sikerrel fejeződött be 2005. február elején Mitja Rietbrock nemzetközi hírű fotóriporter Francia Intézetbeli, a Cafe Dumas helyiségeiben megrendezett kiállítása. Sajnos a képek nagy része eladatlan maradt, így Mitja eredeti célja, mely szerint a képek bevételéből néhány gyerek kívánságát közösen teljesítettük volna, most (még) nem valósulhatott meg. Mitja azonban nem adja fel elképzelését, így a kiállított képeket későbbi értékesítés céljából hazánkban hagyta.

Mitja Rietbrock számos francia és német televíziós társaságnak dolgozik mint zsurnaliszta és riporter. Munkáját több újságírói díjjal is elismerték már. Hivatalos kiküldetései és magánutazásai közben a világ sok országában megfordul, ahol naponta kerül kapcsolatba a legkülönbözőbb kultúrák, vallások gyermekeivel, akik eltérő szociális háttérrel rendelkeznek.

Egy dolog azonban közös mindannyiukban: szeretetben és egy békés világban szeretnének élni. A világ gyerekeinek ezen kívánsága azonban sokuk számára sajnos talán soha nem fog teljesülni.

Az It's OUR world!, azaz A MI világunk! projekt célja az, hogy fotókiállításaival és honlapja segítségével hangot adjon a hátrányos helyzetben élő gyerekek kívánságának, akik nem mindig választhatják meg a világot, amelyben élnek. Az itt bemutatott képek megvásárolhatóak (képenként 70 EUR vagy 17.500 Ft). Minden megvásárolt kép ellenértéke különböző civil szervezetek részére kerül felajánlásra, akik projektjeikkel a világ hátrányos helyzetben élő gyermekeinek életkörülményein próbálnak javítani, így a Csodalámpa is.

Tudnivalók a vásárláshoz


A képekből jelenleg 1-1 db passepartout-val együtt Budapesten megvásárolható. További darabok rendelésre, utánvéttel Mitja Rietbrock honlapján rendelhetőek: http://www.its-our-world.com További információ: Batári Annamária: +36 (30) 544-3977; mailto:annamriab@yahoo.com

/ 20




Az Első Magyar Inner Wheel Klub Budapest jótékonysági bazárt rendezett

Az Első Magyar Inner Wheel Klub Budapest - a Rotary Klub tagok feleségeinek első magyarországi klubja - 2004. november 27-én nagy sikerű karácsonyi jótékonysági bazárt rendezett a Kempinszky Hotel Corvinus-ban.

A rendezvény fővédnöke a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Csűrös Karola művésznő volt. Az évenként, immár hagyományosan megrendezett bazáron a klubtagok saját készítésű finomságait és dísztárgyait, karácsonyfadíszeit árulják.

Az Inner Wheel Klub a bazár bevételét minden évben jótékony célra fordítja.

A 2004-es rendezvény kedvezményezettje a következő három szervezet volt:

  • a Schöpf-Mérei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ Krízis Centruma
  • a Fővárosi Önkormányzat "Aga" gyermekotthona
  • a Csodalámpa Alapítvány

Alapítványunk Kuratóriuma, alapítója és segítői hálásan köszönik az Inner Wheel Klub nagylelkű adományát, melynek összege 660.000 Ft.

Az Inner Wheel Klub támogatása lehetőséget nyújt a CSODALÁMPÁ-nak arra, hogy még több súlyosan beteg gyermek kívánságát teljesítse, és legalább néhány órára mosolyt varázsoljon arcukra.

Köszönjük a támogatást!



Log in