Emma (9 éves, Miskolc)


Emma sokat töprengett azon, hogy mit is kérjen alapítványunktól, természetesen olyan dolgot, amihez kezelőorvosa is hozzá járul.

Végül egy utazás mellett döntött, szeretett volna eljutni a "magyar tengerhez", vagyis a Balatonhoz, mert még nem járt ott. Kapóra jött az iskola által szervezett nyári tábor, mert így osztálytársaival, barátaival élhette át az utazás élményét.

A csoportot kísérő pedagógus így emlékezik erre a néhány napra:


Június 24-e és július 1-je között iskolánk tanulóival 8 napot töltöttünk a balatonmáriai táborban. Emma a Csodalámpa Alapítvány segítségével jutott el életében először a Balatonra.

A programok között hajókirándulás, játszóház, színházi előadás, keszthelyi kirándulás is szerepelt.

Sok élménnyel tértünk haza.

Bodó Judit, kísérő pedagógus




Köszönjük az FGSZ Földgázszállító Zrt. támogatását!



Bakonyi Joli
kívánság-koordinátor
2015. július 10.

Archívum


Belépés