goodbye
Kezdőlap | Keresés:
Hungarian English Deutsch
««   « Kristóf ( 11 éves, Hajdúnánás )   Edit ( 14 éves, Zalakomár ) »   »»

Tímea ( 10 éves, Gyömrő )

Gyömrőről Tímea, Sopronból Ákos, Gödről Alex, Hajdúnánásról pedig Kristóf kívánsága az volt, hogy eljussanak a Hungaroringre és élőben nézzék végig a 25. Forma1 Magyar Nagydíjat. Mindegyikük szeretett volna bejutni a boxutcába is.
A száguldó cirkusszal kapcsolatos kívánságkérések minden évben nehéz feladat elé állítják az alapítvány munkatársait, hiszen kiváló jegyek kellenek ahhoz, hogy a gyakran tolókocsis, vagy különleges gyógyszereket szedő gyerekeket olyan helyeken ülhessenek, ahol biztonságban vannak, és nagyon jól látják a versenyt. Szinte az utolsó percben azért most is minden összejött, köszönhetően ez a rallysérülései miatt ugyan kórházban kezelt, de a Csodalámpát kiemelten támogató Palik László úr és a televíziós Gönczi Gábor úr segítségének.
A versenyt megelőzően már csütörtökön különleges élményben lehetett részünk, mivel a Red Bull vezetése felajánlotta a csodalámpás csapatnak a boxutca-látogatást. De a meglepetés csak ezután érkezett, mintha mindenki tudta volna, ki nyeri vasárnap a futamot, a vendéglátók megszerveztek egy személyes találkozót a későbbi futamgyőztes Mark Webberrel. Volt nagy öröm a gyerekek között, a sztár aláírásait és különféle relikviákat vihettek haza magukkal.
Azután következett a verseny. Mivel a gyerekek több napra szóló jegyet kaptak így ezt ki is használták, Sopronból Ákos például mindhárom nap végigizgulhatta a száguldást.
Természetesen a versenyzők most is iszonyú sebességgel rótták a köröket, dübörögtek a motorok, mindenkinek hatalmas élményben volt része. Elcsigázva, de egy életre szóló élménnyel, boldogan indultunk haza, hogy kipihenjük a hosszú nap fáradalmait.


Szeretnénk köszönetet mondani Palik Lászlónak és Gönczi Gábornak, akik segítettek a kitűnő helyekre szóló jegyeket megszerezni, a versenyek előtti boxutca-látogatást, valamint Mark Webberrel a találkozót pedig a Red Bull Hungary munkatársainak.




Dobó Gábor és Felkai Márta
Kívánság-koordinátorok
Mogyoród,2010.július 30-augusztus 1.
Utoljára szerkesztve: 2010-08-10 11:44 Szerző Zsófia műve.
PermaLink

Csodalámpa Alapítvány

1052 Budapest, Váci u.16.C (FONTANA üzletház)

csodalampa@t-online.hu
Tel.: +36 (1) 3270910
Fax: +36 (1) 3270916

Adószám: 18248670-1-43
Látogatóink száma 2004. márciusa óta:
1,142,749
Infó
Webmester