goodbye
Kezdőlap | Keresés:
Hungarian English Deutsch
««   « Alex ( 15 éves, Göd )   Kristóf ( 11 éves, Hajdúnánás ) »   »»

Anna ( 17 éves, Ete )

Anna túl van egy sikeres transzplantáción és úgy tűnik, mostanában a fotózás nagyon komolyan érdekli. Kíváncsi volt a filmkészítésre, így az alapítványtól azt kérte, szeretne részt venni az Üvegtigris 3 forgatásán. Akkor még nem tudtuk, igazán hol érhetjük el a stábot, majd az újságokból kiderült, összesen egy hónap a forgatás, de több helyszínen. A sok idő- és helyszínegyeztetés után végre egy július végi szombaton Tinnyére mentünk, ahol szinte minden színész ott volt, aki a filmben szerepel. Mindenki nagyon kedves volt, Rudolf Péter rendező-producer már ismerősen fogadott bennünket és közvetlenül az ő sátrából nézhettük a forgatást. Anna folyamatosan kattogtatta a fényképezőjét, és a színészek sem riadtak vissza egy-egy csoportképtől. Hosszú órákon át figyelhettük, hogy veszik fel a jeleneteket, milyen instrukciókat ad a rendező, hogyan dolgozik össze az egész csapat.



Köszönjük Rudolf Péternek és stábjának a felejthetetlen élményt, Réti Péter felvételvezetőnek pedig a helyszíni segítséget.






Felkai Márta
Kívánság-koordinátor
Tinnye 2010. július 24.






Kedves Felkai Márta és Csodalámpa Alapítvány!


Nagyon nagy élmény volt számomra, hogy egy napot az Üvegtigris 3 forgatásán tölthettem.


Még egyszer nagyon-nagyon köszönöm, örök emlék számomra ez a nap.


×××××× Anna
Utoljára szerkesztve: 2010-08-06 09:02 Szerző Zsófia műve.
PermaLink

Csodalámpa Alapítvány

1052 Budapest, Váci u.16.C (FONTANA üzletház)

csodalampa@t-online.hu
Tel.: +36 (1) 3270910
Fax: +36 (1) 3270916

Adószám: 18248670-1-43
Látogatóink száma 2004. márciusa óta:
1,139,474
Infó
Webmester