Beszámolók/2010-12-20 Gabor






Gáborkának egy nagyon különleges kívánsága volt: egy dinoszaurusz formájú ágy.

Lerajzolta és szüleivel hosszas tervezgetésbe kezdtek. Amikor elkészültek a tervek, sokat gondolkodtunk, hogy ezt, hogy is oldjuk meg, Aztán a család segítségével és egy csomó utánjárással úgy tűnt, hogy sikerül megvalósítanunk ezt a kívánságot. Nagyon izgalmasak voltak a teljesítés előtti napok is, mert hol a festésre kellett várni, vagy a matrac nem érkezett meg időre, és közben Gáborka még egy nagy műtéten is átesett.

Aztán a kisfiú is gyorsan felépült a nagy beavatkozás után, és az ágy is a helyére került. Izgultunk nagyon, hogy vajon olyan lett-e, amilyenre ez a kis dínószakértő vágyott. Az asztalos más elfoglaltsága miatt egy nappal előbb szállította ki az ágyat és tették a helyére nagy titokban. Na persze egy kisgyerek előtt nehéz titkolózni és valahogy megérezte, hogy a tiltás ellenére is valamiért be kell mennie abba a szobába. Anyukája, amikor észrevette akkor Gáborka fogta a papírból készített dinó álarcát és az ágyra tette majd elégedetten nyugtázta, hogy így már tökéletes.

Másnap, amikor a hivatalos átadásra mentünk, már kicsit elégedettek voltunk a tudattal, hogy tetszik neki az ajándék, ami még továbbra is kicsit rejtve volt. Amikor odaértünk az átadásra a család számos tagja is ott volt, hogy osztozzunk Gáborka örömében.

Az átadásnál jelen volt az ajándékot felajánló cég képviselője, akivel hamar összebarátkozott Gáborka. Velünk együtt maradandó élményekkel lett gazdagabb. Amikor kinyílt az ajtó, ahol az ágy volt, mindenki ámult, a kisfiú, pedig rögtön birtokba vette. Elmondta, hogy ez pontosan milyen dínó, hogy éppen ez az egyik kedvence, simogatta és pózolt, hogy csak nyugodtan fényképezzük. Boldogság csillogott a szemében. Mi mind, akik csak ott voltunk hálásak vagyunk, hogy osztozhattunk ebben az érzésben. Sikerült még egy neki való dinoszauruszos társasjátékot is beszereznünk, amivel szintén nagy sikert arattunk.

Gáborka sokat beszélt, játszott a nagy társaságban az ajándékaival. Elmesélte azt is, hogy muszáj volt belesnie az ajtó mögé még akkor is, ha ezt anya megtiltotta, mert érezte, hogy ott valami nagyszerű dolog van. Reméljük, nagyon sok szép álma lesz majd a dínója "ölében".




/ 3








Köszönjük a Földgázszállító Zrt. támogatását!








Bezdánné Végh Tünde és Szabó László
kívánság-koordinátorok
Kétújfalú, 2010. 12. 10.

Archívum


Belépés