Eszter (8 éves, Szászvár)

Eszter nem is számított rá, hogy megkaphatja a számítógépet, amire vágyott.
Szülei nem beszéltek róla, és én sem mondtam biztosra, hogy sikerül. Amikor azonban meglátott bennünket, rögtön összeállt neki a kép. Főleg miután a nagy dobozokat is látta a kezünkben.
Éppen beteg volt aznap, és még egy szurit is kellett kapnia. Az ajándékok láttán azonban az egyébként visszahúzódó kislány, ragyogó mosollyal állt elénk, és válaszolt minden kérdésünkre. Megmutatta a szobáját és a helyet, hogy hol lesz a gép. Aztán nagy izgalommal várta, amíg sikerült üzembe helyezni a masinát.
Elégedett volt vele és már nagyon izgatott, hogy kipróbálhassa. Az összeszerelésben a támogatók képviselője is segített. Reméljük, sok hasznos információt és jó szórakozást nyújt majd a számítógép Eszternek.
/ 3
Bezdánné Végh Tünde és Szabó László
kívánság-koordinátorok
Szászvár, 2010. 12. 12.
kívánság-koordinátorok
Szászvár, 2010. 12. 12.
