Barnabás (7 éves, Veresegyház)



Barnabás egy tüneményes, mosolygós fiúcska. Mikor megtudta, hogy a dzsinn szeretné egy kívánságát teljesíteni, azonnal tudta, hogy mit is szeretne kérni..., ha igazából létezik a "varázsló", akkor egy mobiltelefont szeretne kapni ajándékba, vallotta be szinte suttogva.

Barnabást akkor leptük meg titkos álmával, mikor éppen kezelésen volt a Tűzoltó utcai Klinikán. A kórterembe belépve láttam, hogy a csöppség éppen az ebéddel küzd és bizony nem bánta, hogy megálltam az ágya előtt, gyönyörű szemeivel rám nézhetett a leveseskanál bűvölése helyett. Meghallván, hogy a dzsinn küldött, azonnal elmosolyodott és máris sejtette, hogy valami meglepetés vár rá.

Mikor a táskából előkerült a kis doboz és benne az elegáns telefon, a pici fiúcska felsóhajtott és boldogságtól csillogó szemekkel ennyit mondott: de szép, nagyon szépen köszönöm! Kézbe vette, simogatta, nézegette és azonnal megállapította, hogy ennek olyan nagy képernyője van, hogy ez még anyáénál is nagyobb.

Az izgatott kisfiú elárulta, hogy a készülék beüzemelése után először a kis barátaival fog cseverészni, mert bizony nagyon hiányoznak neki a kórházi kezelések alatt. Előtte azonban még várt egy nagy feladat a kis huncut telefon tulajdonosra, meg kellett birkóznia a félbe maradt ebéddel... hát ezt én már nem vártam meg, de gyanítom, hogy az izgalom és a hazai ízek hiánya miatt ez nem sikerült teljesen.

Drága kicsi Barnabás, kívánunk Neked sok örömöt és mielőbbi teljes gyógyulást!


Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!


Sipos Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Budapest, 2017. november 15.

Archívum


Belépés