Róbert (14 éves, Parád)


Különleges napra ébredt Robi egy augusztus végi kedden. Szüleivel a fővárosba indultak a Corinthia Hotel Budapestbe, ahol Róna Péter a HandInScan Kft. vezetője és munkatársai érdeklődve várták már a pillanatot, hogy közösen teljesíthessék a Parádon élő nagyfiú álmát, s átadhassák neki a Samsung Galaxy telefont.

A Corinthia szálló által felajánlott Kívánságkonyha-programon vehettünk részt, ahol a kis csapatunkat Döry Gábor, a szálloda kommunikációs igazgatója fogadta, s vezetésével megtekinthettük a csodálatos báltermet, a hatalmas elnöki lakosztályt és a vendégeinek kényelmét szolgáló SPA részleget. Robival együtt ámulattal jártuk be a gyönyörű hotelt, s hallgathattuk, milyen hírességek szálltak meg már e falak között, jártak ugyanitt, ahol mi is.

A nagyon érdekes túra után a szálloda látványkonyhájában folytattuk a programot, ahol az ételek előkészítésében mindenki kivette a részét. Robi is szívesen maradt velünk, hogy együtt főzhessen a csapattal, mert bár kiváló sportoló, a konyhában is jól érzi magát. Bolyki Péter séftől pillanatok alatt megtanulhattuk a pisztrángfilézés rejtelmeit, majd láthattuk, hogy fér meg egymás mellett a sült kacsa és a libamáj. A nagy sürgés-forgás közben még Turák Imre a hotel vendéglátási igazgatója is megismerkedett a vendégekkel. A program befejezéseként elfogyasztott menüt egy igazán különlegesen elkészített Eszterházy-szelet zárta.

Robi hősiesen dolgozta végig a főzést, ízlettek neki a finom ételek, de biztosak vagyunk benne, már nagyon vágyott haza, hogy végre beállíthassa és használhassa a telefonját, ami segítségére lesz a kórházban töltött idő alatt is, hiszen így könnyebben elérheti majd a barátait.

Mindannyian azt kívánjuk neked Robi, hogy mielőbb visszatérhess az iskolába és újabb eredményeket érhess el a sportban.


/ 3




Köszönjük a Corinthia Hotel Budapest és a HandInScan Kft. támogatását, hiszen összefogásukkal teljesülhetett Robi álma.



Felkai Márta
Budapest, 2016. augusztus 30.

Archívum


Belépés