Loretta (16 éves, Kaposvár)


Loretta tervei között szerepelt, hogy jogosítványt szerez, bár gyorsan találtunk támogatót, a nagylány állapota, kezelései nem tették lehetővé, hogy a betervezett tanfolyamot elvégezze.
Így hosszú várakozás, töprengés után úgy döntött, módosítani fogja a kívánságát egy laptopra, mert a régi számítógépe már nagyon elavult.
Amikor megjelentem otthonukban, már sejtette, hogy miért jöttem.
Öröme még nagyobb lett, amikor meglátta, hogy egy vadonatúj , „csodalaptopot” kapott. Nagy örömmel bontotta ki, és már önállóan el is kezdte installálni a rendszert.
Úgy láttam, jó kezekbe került az adomány.

Köszönjük magántámogatóink, valamint dr. Nagy Adrienn és barátainak támogatását!!


Varga Ákos
kívánság-koordinátor
Kaposvár, 2015.07.20.

Archívum


Belépés