Kevin (6 éves, Erk)





A hatéves Kevin minden vágya egy Samsung tablet volt. Sok időt tölt a kórházban, és ez a klassz játék segíteni fog neki elviselhetőbbé tenni ezeket az időszakokat.

Egy borús téli délelőttön látogattam meg Kevint a Tűzoltó utcai kórházban, ahol éppen kezelésen volt.

Mikor meglátott a kórházi szobája ajtajában, ugyan nem számított rám, mégis rögtön tudta, hogy miért jöttem. Egyből fülig szaladt a szája, és alig bírta kivárni, amíg kicsomagolom a tabletet. Azonnal birtokba vette, és néhány perc múlva lelkesen mutogatta a kedvenc játékait.

Ezúton szeretnénk külön köszönetet mondani a Budapesti Angol Iskola diákjainak és tanárjainak, akik nagylelkű adományukkal lehetővé tették Kevin kívánságának megvalósulását.




Köszönjük a British International School támogatását!




Molnár Andrea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2013.02.13.

Archívum


Belépés