Gergely Endre (15 éves, Zalaszentgrót)



Gergőben nagyszerű embert ismertem meg. Csendes, de nyitott és barátságos természete azonnal megmutatkozott. Szeméből az elhivatott emberek átszellemültsége sugárzott. Tubaművész szeretne lenni. A hangszert már akkor kinézte magának, amikor még el se bírta volna. Megértette, hogy várnia kell, de felkészült, és amint elég nagyra nőtt, elkezdte a tanulást. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába jár. Több európai országban megfordult már a zenekarokkal, amelyekben játszik. Nemcsak a hangszert tanulja, de szenvedélyes tudásvágy hajtja a közismereti tárgyak tanulásában is. A matematikát is öröm volt tanulni vele.

A betegség veszélyeztetni látszott az eddig szépen ívelő muzsikusi pályát. Gergő azonban nem hagyta el magát. Igaz, erős családi támogatással, de bizakodva, fegyelmezetten csinálta végig a gyötrő kezeléseket. Amikor csak lehetett, két kezelés között is gyakorolt.

Még Pécsett döntötte el, hogy a Csodalámpától második szenvedélyéhez, a horgászathoz kér felszerelést. Nagyon várta a tavaszt, hogy vágya valóra váljon. Végül egy kedves támogató segítségével a Csodalámpa teljesítette a kívánságát.

2012. április 3-án, amikor utoljára jött kontrollra a Szent László Kórházba, kezébe foghatta az áhított horgászbotot és felszerelést. Nagyon örült neki. A támogatóval sajnos nem sikerült találkoznia, de elhatározta, hogy amint hazaér, levelet ír neki és a Csodalámpának.




Köszönjük visszatérő magántámogatónk, Révész István segítségét!!




/ 3






Orosházi Katalin és Pallag Erika
kívánság-koordinátor
Budapest, 2012.04.03.

Archívum


Belépés