goodbye
Kezdőlap | Keresés:
Hungarian English Deutsch
««   « Zoltán (10 éves, Budapest)   Dávid (11 éves, Csögle) »   »»

Barnabás (6 éves, Cserszegtomaj)


























Csodalámpa és az Internet

A technika fejlődésének köszönhetően ma már a több ezer éves Csodalámpa Dzsinnjeinek munkáját az Internet is segíti. A gyerekek óhajai felkerülnek az alapítvány honlapjára, így megtekinthetők bárki számára, aki segíteni, szponzorálni szeretné a kívánság teljesítését.

Így történt ez most Barni kívánságával is. Új zalai önkéntesünk Veress Ágota szervező képességét dicséri, hogy a zalaegerszegi Göcsej Nyomda és a Decathlon Áruház összefogásával a kívánság teljesült.


Barni, egy 6 éves kisfiú, 3 éve él új vesével, mozgékony, izgága, cserfes kisóvodás. Cserszegtomajon lakik testvérével és szüleivel. Az ő kívánsága egy bicikli volt, amit közös csapatmunkának köszönhetően ez év november 30.-án birtokba is vehetett.

Míg mi „becsempésztük” a biciklit a lakásba, őt az édesapja a testvérével együtt elvitte „vásárolni”. Megérkezésünkkor nagy volt a meglepetés, de Barni biztosabbnak gondolta, hogy jobb, ha egy ideig a függöny mögött marad. Közben ki-kilesett, és mivel a kíváncsisága nagyobb volt, ezért kimerészkedett a függöny mögül. Szakértő szemmel vette birtokba ajándékát, majd biciklis felsőben és biciklis kobakban végig kerekezett a lakáson. „Megmutatta a bicajnak a lakást.”

A nyelve is hamar megeredt, és már játszani is hajlandó volt velünk. Estére járt már az idő, mikor elköszöntünk a családtól.

A kívánságteljesítés tapasztalata számomra nemcsak az az érzés, hogy adni jó, hanem az, hogy a gyógyult vagy beteg gyermeket nevelő családokban, milyen természetes a nyugalom, vidámság és a megértés.

Náluk szinte tapintható a szeretet. Tőlük nem hallani panaszt, nevetést viszont annál többet. Tanulhatnánk tőlük!


/ 2




Varga Andrea
kívánság-koordinátor
Cserszegtomaj, 2011.12.06.
Utoljára szerkesztve: 2011-12-19 18:24 Jozsef Hanzl műve.
PermaLink

Csodalámpa Alapítvány

1052 Budapest, Váci u.16.C (FONTANA üzletház)

csodalampa@t-online.hu
Tel.: +36 (1) 3270910
Fax: +36 (1) 3270916

Adószám: 18248670-1-43
Látogatóink száma 2004. márciusa óta:
1,243,047
Infó
Webmester