Richárd (9 éves, Fábiánsebestyén)

Ricsi vágya az volt, hogy búvárkodhasson a tengerben és szétnézhessen, milyen is az élet odalenn.
A kívánságára rátalált Sára, aki elhatározta, hogy családjával megvalósítja ezt az szép álmot.

Sára és apukája fogadott minket Senj (régi magyar nevén Zengg) falujában nagy szeretettel, és segített nekünk megtalálni szállásunkat. A szálláson a kipakolás után rögtön előkerültek a fürdőruhák, és indultunk a tengerhez.
A gyönyörű kis öböl mindenkinek nagyon tetszett, és Ricsi, aki először volt tengeren, huncut szemekkel ízlelgette a sós vizet.

Másnap került sor a merülésre. Nagy segítségére volt a beöltözésnél Sára, a kívánság egyik teljesítője, akivel Ricsi barátságot kötött. Ottlétünk alatt sokszor beszélgettek és úsztak együtt a tengerben.

A víz alatti szabályokról, felszerelésről és egyéb hasznos tudnivalókról tájékoztatást kaptak a gyerekek, és utána indulhatott a vízre-szállás.

Kis félelemmel és nagy izgalommal volt Ricsi is és szülei is, akik a partról izgulták végig a nagy eseményt. Megkönnyebbültek, amikor közel fél óra elteltével újra megpillanthatták gyermeküket.

A víz alatti világról és élményekről lelkes beszámolót hallhattunk Ricsitől, nagy kék szeme csak úgy csillogott.

Másnap újra merültek, bár kisebb technikai nehézségek adódtak, de az élmény ismét feledhetetlen volt.

Ezúton is köszönjük azt a négy csodálatos szép napot, amit a GALATHEA Búvárközpont felajánlásának köszönhetően Ricsi Senj-ben tölthetett. Talán még szebb és fantasztikusabb, hogy ezúttal egy gyermek ajándékozott meg egy csodalámpás gyermeket egy feledhetetlen élménnyel.




Lengyel Andrea
kívánság-koordinátor
Senj, 2011.07.09.





Köszönjük az E.ON ZRt. támogatását!







Archívum


Belépés