Zsolt (16 éves, Okány)
Hosszú utazás után érkeztünk meg Okányba, a tizenhat éves nagyfiúhoz.
Nagyon vártak bennünket, sorra nyíltak az ajtók, mindenhol egy-egy kíváncsi gyerekfej kukucskált ki. Már mind a hat testvér körülöttünk nyüzsgött, mikor megérkezett a legnagyobb fiú Zsolt is.
Úgy megilletődött az ajándék láttán, hogy még mosolyogni is elfelejtett. Kollégista, így nagy hasznát veszi majd a laptopnak.
Megcsodáltuk a legkisebb testvért is, aki a babakocsiban az igazak álmát aludta. Hamarosan elbúcsúztunk a népes társaságtól, mert még hosszú út várt ránk.
Reméljük, Zsoltinak sok örömet szerez majd a Csodalámpa Alapítvány ajándéka!

Zámbori Andrea és Tatár Ágnes
kívánság-koordinátorok
Okány, 2010. 09.10.
kívánság-koordinátorok
Okány, 2010. 09.10.
