goodbye
Kezdőlap | Keresés:
Hungarian English Deutsch
««   « Veronika (11 éves, Dunavecse)   Zsolt (13 éves, Budapest) »   »»

Zoltán (17 éves, Budapest)
































Zoltánt az otthonukban tudtam felkeresni, Édesanyja izgatottan várt, hiszen fiának is meglepetés volt a látogatásom. A fiatalember kedvesen, kicsit zárkózottan fogadott, (nem egyszerű élet az övé), de rövid beszélgetés után már oldódott a hangulat.

És amikor jött a meglepetés, az igazi, saját laptop a Csodalámpától!!! Hát azt a gyönyörű, őszinte mosolyt, míg élek, nem fogom elfelejteni.
„Ez jó. Nagyon jó.” - csak ezt hajtogatta, és mosolygott. Egyszerűen nem akarta elhinni, hogy ez tényleg csak az övé.

Az állandó kerekes-székhez, ágyhoz kötött életében (amit nagy türelemmel és fegyelemmel visel) bizony nagy változatosságot tud hozni egy ilyen eszköz, amit Zoltán ügyesen, sokféleképpen tud használni. Édesanyja szerint már régen látta a fiát ilyen boldognak, ez az érzés talán a szülőknek is további erőt ad a helytállásban.

Nagyon szép percek voltak, Zoli arcáról sütött az öröm. Édesapja is csatlakozott hozzánk, és arról beszélgettünk, hogy a mai világban mennyire sokat számít az egymásra figyelés, egy segítő kéz.

A Csodalámpa-dzsinn ismét jó helyszínt talált…



/ 2







A laptop a adománya.

Zoli nevében is köszönjük!


Benkóczy Márta
kívánság-koordinátor
Budapest, 2010. február 4.
Utoljára szerkesztve: 2010-02-26 15:26 Jozsef Hanzl műve.
PermaLink

Csodalámpa Alapítvány

1052 Budapest, Váci u.16.C (FONTANA üzletház)

csodalampa@t-online.hu
Tel.: +36 (1) 3270910
Fax: +36 (1) 3270916

Adószám: 18248670-1-43
Látogatóink száma 2004. márciusa óta:
1,142,875
Infó
Webmester