Mariann (17 éves, Bátya)

Mariann régóta vágyott egy kényelmes fekhelyre, és ifjú hölgy lévén, úgy érezte egy baldachinos ágy illene leginkább a szobájába. Nehéz feladat elé állította a Csodalámpát, nagy összefogásra volt szükség a kívánság teljesítéséhez.

Ilyen ágyat készen sehol nem lehet kapni, ezért kerestünk egy asztalost, aki vállalta az ágy elkészítését fenyőből, majd egy önkéntesünk, Stumpf Anna, szakszerűen megvarrta a baldachint, ekkor már csak a legnehezebb, a szállítás következett.

Végül hosszas szervezés után az ágyat Janicsek Gábor támogatónk térítésmentesen, támogatásul szállította Bátyára.
Sikerült egy nagyméretű matracot rendelni, amit épp a mai napra ingyen szállítottak Mariann címére. Az ágyat a szülőkkel együtt állítottuk össze, meglepetésnek szántuk.

Mariann az ágy látványától nagyon meghatódott, pedig még nem volt teljes a csoda, mert a matrac még úton volt. A nagylány délután vizsgázni ment, mire hazaért már a matrac is az ágyban pihent, és így lett teljes az öröme.

Kívánjuk Mariann, hogy sok szép álmod legyen, és teljesüljenek úgy, mint ez a vágyad. Ez a kívánságteljesítés is azt bizonyítja, hogy sok ember összefogása a jó célért végül eredményre vezet!!

Köszönjük a Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola tanárainak és diákjainak, hogy támogatták Mariann kívánságának teljesítését.

Patzauer Éva, Bezdánné Végh Tünde és Szabó László
kívánság-koordinátorok
Bátya, 2009.11.25.

Archívum


Belépés