goodbye
Kezdőlap | Keresés:
Hungarian English Deutsch
««   « Tamás (8 éves, Somogyegres)   Dóra (16 éves, Uraiújfalu) »   »»

Csaba (17 éves, Zalaszentlászló)

Csaba egy gyermekotthonban lakik Zalaszentlászlón, betegsége miatt sajnos nem sportolhat aktívan, de szabadidejében szinte minden női kézilabda-mérkőzést megnéz. Így nem véletlen, hogy Görbicz Anita válogatott győri játékos a kedvence, de ismeri az összes csapattagot. Szóhoz sem jutott, amikor meghallotta, csodalámpás autó megy érte és viszi el Győrbe a kézilabdacsapat edzésére.

A sportcsarnokban Vanyus Attila, a csapat vezetője fogadott bennünket és már kezdődött is az edzés. Úgy érezhettük, csak nekünk játszanak ma az aranykezű győri lányok.
Csaba feszülten figyelte végig a játékot, majd Anita odalépett hozzánk és kedvesen, közvetlenül beszélgetett velünk.

De hogy ez a nap igazán Csabáról szól, azt Anita is tudta, így felajánlotta, elviszi őt fagyizni, ahol ketten, zavartalanul beszélgethetnek. Beszálltak hát a hatalmas Audiba...
Másfél óra múlva érkeztek vissza. Csaba huncutul mosolygott, úgy tűnt, sok-sok kérdésére választ kaphatott a bajnok lánytól.

Azután várta még egy hosszú út visszafelé Zalaszentlászlóra, ahol a szobájában azóta már biztosan kitette azokat az aláírt képeket és plakátokat, amiket Görbicz Anitától kapott emlékül.












Nagyon köszönjük Huszár Károlynak, a Budapesti Vidámpark Zrt. marketingvezetőjének és Vanyus Attilának, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnökének, az Audi ETO KC elnökének, hogy segítettek a találkozó megszervezésében.
Külön köszönet az Aranyhal 98 Bt-nek, hogy saját költségén szállította Csabát Győrbe és vissza az otthonba.

Felkai Márta, Németh Erzsi és Németh Viki
kívánság-koordinátorok
Győr, 2008. május 15.

Utoljára szerkesztve: 2008-05-28 15:17 Patgab műve.
PermaLink

Csodalámpa Alapítvány

1052 Budapest, Váci u.16.C (FONTANA üzletház)

csodalampa@t-online.hu
Tel.: +36 (1) 3270910
Fax: +36 (1) 3270916

Adószám: 18248670-1-43
Látogatóink száma 2004. márciusa óta:
1,240,748
Infó
Webmester