goodbye
Kezdőlap | Keresés:
Hungarian English Deutsch
««   « Zsuzsanna (15 éves, Járdánháza)   Hunor (17 éves, Dunaújváros) »   »»

Erik

A 16 éves, izomsorvadásban szenvedő Erik vágya egy igazi laptop volt. A laptoppal egyrészt tanulmányait szerette volna megkönnyíteni, másrészt általa nyitottabb lesz számára a világ, hiszen könnyen tud internetezni vele.

Erik kívánságát is az Amerikai Nemzetközi Iskola (Nagykovácsi) jóvoltából tudtuk teljesíteni. Sajnos Ivett , Erik testvére is beteg. Ivett vágya egy londoni városnézés volt, amiz alig pár héttel korábban tudtunk teljesíteni. Az utazás után kicsit tartottunk tőle, hogy Erik szomorú lesz és aggódik, hogy talán őt el is felejtettük...

Június 4-én az AISB évzáróján szüleivel és testvéreivel együtt Erik is velünk volt. Némi manőverezéssel a színpad előtt sikerült "leparkolnia" tolókocsijával. Csillogó szemmel onnét nézte a diákok táncát, hallgatta zenélésüket.

Egyszercsak a Csodalámpáról kezdtek el beszélni. A színpadon szaladt sok-sok gyermek, akik kezdettől fogva azon dolgoztak velünk, hogy segítsenek teljesíteni ezt a kívánságot. Majd a nézőtér nagy része is felállva csatlakozott, ők akik szintén "Sétáltak értünk" és így gyűjtöttek anyagi fedezetet a laptopra.

Erik egyszer csak saját nevét hallotta és két felsős diáklány kezéből egy nagy doboz került az ölébe. Szóhoz sem tudott jutni a meglepetéstől...

Reméljük, hogy a diákok jóvoltából sok, sok boldog órát szereztünk Eriknek és családjának.

Köszönjük az Amerikai Nemzetközi Iskola diákjainak, szüleiknek és tanárainak, hogy segítettek nekünk egy újabb "csoda" megvalósításában.

                                                                                                   Szathmáry Eszter
                                                                                                   Patzauer Éva
                                                                                                   Marc Lavoie

  
Utoljára szerkesztve: 2007-09-11 20:05 Patgab műve.
PermaLink

Csodalámpa Alapítvány

1052 Budapest, Váci u.16.C (FONTANA üzletház)

csodalampa@t-online.hu
Tel.: +36 (1) 3270910
Fax: +36 (1) 3270916

Adószám: 18248670-1-43
Látogatóink száma 2004. márciusa óta:
1,237,504
Infó
Webmester