Vivien (9 éves, Tiszapüspöki) és Marci (6 éves, Szolnok)
A kívánság utóélete
Képeslap Vivientől Oxfordból
Képriport
/ 25
Vivien és Marci igazi Harry Potter rajongó. Álmuk az volt, hogy eljussanak Roxfortba, a varázslóiskolába.
Szombat este a Ferihegyi reptéren találkoztunk, hogy kezdetét vegye a nagy kaland.
A British Airways jóvoltából a kényelmes VIP szalonban vártuk, hogy végre
elrepülhessünk Harryhez. A repülőgépen külön köszöntötték Vivient és Marcit, kalandos utazást
kívánva nekik, s a gyerekek bepillanthattak a pilótafülkébe is. A reptéren Krisztina várt
minket, aki erre a néhány napra vendégül látott minket, és aki Vivient és Marcit varázslóvá
változtatta, köpenyestül, szemüvegestül, varázslópálcástul.
Vasárnap Suzi elrepített minket a varázslatos (R)Oxfortba. Megnéztük a lépcsősort, ahol Harry először lépett az iskola területére és ahol McGalagony professzor várta őt. Jártunk az ebédlőben, ahol a Süveg a Griffendél házba osztotta be Harryt. Eljutottunk a trófeaterembe, ahol Hermione a papájáról beszélt Harryvel, és az öreg fához, ahol Malfoy görénnyé változott.
Hétfőn Laci kísért minket Londonban. A hatemeletes játékáruházban megkérték Vivien kezét, de ő kosarat adott. Megnéztük a várost a hatalmas óriáskerékről, majd megpróbáltunk felszállni a Roxfort expresszre a 9 3/4. vágányon, de mi is visszapattantunk a falról, akárcsak Harry. Hagrid sem várt miket a hídon az óránál, és sajnos nekünk nem volt egy elvarázsolt autónk, amivel útnak indulhattunk volna a torony körül, így a reptér felé vettük az irányt.
Köszönet a British Airwaysnek, a British Toursnak, Williams Krisztinának és Szabó Lászlónak a kívánság teljesítésében nyújtott segítségükért.
Titkos Rita
kívánságkoordinátor
2006.09.30. - 10.02.
A kívánság utóélete
Az alábbi levelet kaptuk Vivien anyukájától:
Date: Tue, 10 Oct 2006 15:50:04 +0200 (CEST)
From: futrinka
To: patzauer@hu.inter.net
Ezúton szeretnék köszönetet mondani a magam és kislányom
nevében azokért a csodálatos élményekért melyeket tőletek
kaptunk.
Szeptember 30-án egy olyan varázslatos utazásra
indulhattunk melyről eddig álmodni sem mertünk. Elrepültünk,
hogy megismerkedhessünk Harry Potter varázslatos világával.
A varázslat már itt Magyarországon a Ferihegyi reptéren
elkezdődött. A repülő késett, ezért várni kellett, de mi egy
olyan kitüntetett VIP helyen várakozhattunk ahol csupán
kevés ember fordulhat meg. A légitársaság a kiszolgálás
mellett egy-egy ajándékkal is meglepte a gyerekeket!
Láthattuk a le és felszálló gépeket -csodás volt! Az idő így
gyorsan elrepült és izgatottan szálltunk fel a repülőre,
hiszen már nagyon vártuk a valódi repülést - mivel ebben még
nem volt részünk.
Vivike az ablakból figyelhette a
tájat-gyönyörű volt!A fáradságot szinte nem is éreztük
hiszen annyira izgatottak voltunk. A repülés csodás volt, a
légiutaskisérő hölgyek mindenben a kedvünkben jártak. Az út
végezetével még a pilótafülkét is megnézhettük - azt hiszem
ez egyedülálló élmény volt!Ezer köszönet érte!
A Londoni reptérre érve, a kései idő ellenére három csodálatos ember
várt bennünket: Krisztina, a vendéglátónk és két kedves
barátja. Ők elkisértek bennünket a szállásra egy gyönyörű
angol kastélyba melyet eddig szinte csak a filmekben
láttunk.
Krisztina és kedves férje mindenben a segítségünkre
volt: gyönyörű szobákkal, finom ételekkel kedveskedtek
nekünk. Nagyon köszönjük Krisztina csodás volt nálatok!
Az október első napja gyönyörűen indult, a gyerekek ismét
ajándékot kaptak: egy valódi Harry Potter
ruhát, sálat, szemüveget és két dedikált fotót a szereplőktől. A
reggeli után elindultunk Oxfordba hogy megcsodálhassuk
Roxfortot -az élmény egyedülálló volt. Olyan gyönyörű
helyen-helyeken jártunk melyet nem tudok leírni! A
gyönyörűséget nem lehet szavakba foglalni.
Az ötszáz éves épületek teljesen elvarázsolták a gyerekeket. - Egy
csodálatos kísérőnk volt Susi aki egy igazi angol
hölgy - köszönet neki!
Másnap Londonban jártunk: ellátogattunk
egy hatemeletes játékbirodalomba, felültünk a Temze partján
levő óriáskerékre -varázslatos volt. A három napot a
Csodalámpa kedves munkatársával, Ritával töltöttönk, aki
nagyszerű ember! Köszönjük Rita a türelmedet, a kedvességedet,
a sok segíséget.
A csodalámpa összes dolgozójának nagyon jó egézséget, további sikeres munkát kívánok.
Kívánom hogy minden kicsi beteg gyermek arcára mosoly kerüljön és
egy pillanatra el tudják felejteni a szörnyű betegséget!
Nekünk sikerült a ti segítségetekkel!
Tisztelettel és Szeretettel:
Tünde (Vivien édesanyja) és Vivien
Képeslap Vivientől Oxfordból


