Andrea (16 éves, Balassagyarmat)

A 16 éves Andrea nővére, Renáta úgy gondolta, hogy beteg testvérének nagy meglepetést és örömet jelentene, ha a Csillagok háborújából ismert rohamosztagos katonákkal találkozhatna. Mint utóbb megtudtuk, amikor Andrea először látta a filmet, annyira megtetszett neki, hogy egymás után négyszer nézte végig. (A filmet nem véletlenül látta, mert két öccse is nagy rajongója a Csillagok háborújá-nak.)

Némi nyomozás után kiderült, hogy egyáltalán nem lehetetlen ennek a kívánságnak eleget tenni. Sok olyan felnőtt van ugyanis Magyarországon, akik olyannyira szeretik a Csillagok háborúját, hogy klubokat hoztak létre, és több filmbeli szerep jelmezével is rendelkeznek - így a birodalmi rohamosztagos katonák öltözékével is. Az ún. "Magyarországi 501-es légió" három tagja (akik rendszeresen szoktak gyerekekkel is találkozni, és különböző rendezvényekre meghívásokat elfogadni), szívesen vállalták, hogy találkoznak Andreával is. Miután ők sokszor járják a különböző bevásárlóközpontokat rohamosztagos katonának beöltözve, abban maradtunk, hogy az egyik ilyen bevásárlóközpont előtt fogunk találkozni Andreával és családjával.

Andrea semmit sem tudott a meglepetésről, arról, hogy nem csak egy szokásos városlátogatásra jönnek el Balassagyarmatról Budapestre édesanyjával és négy testvérével. Amikor a bevásárlóközpont előtti téren megjelent előtte a három rohamosztagos katona, először csak a kezét összecsapva nézett hol a katonákra, hol a családtagokra. Amikor édesanyja biztatgatva mondta, hogy ezek a katonák őhozzá jöttek, lassan kezdett feloldódni: tapogatni kezdte az öltözéket, a fegyvereket, majd puszit adott a katonáknak, míg végül a több mint fél órás találkozó alatt a rohamosztagosokat átölelve sétálgatott. Látni lehetett, hogy az Andrea nővére által kitalált meglepetés teljes egészében célba talált.

Veress Kata
önkéntes
2006.09.02.

A filmbéli, magyarországi rohamosztagos katonákról a http://rohamosztagos.hu oldalon lehet többet megtudni.

Archívum


Belépés