Napsütés és résztvevő csúcs a Margitszigeten!

A Csodalámpa és a budapesti Eötvös József Gimnázium 2010 óta, a COVID-ot leszámítva minden évben megrendezte a "Séta a beteg gyerekekért" programot.
Az évek során több más budapesti középiskola csatlakozott a Sétához; ezúttal is nagy létszámmal képviseltette magát az Európa 2000 Gimnázium és a BME Két Tanítási Nyelvű Gimnázium diáksága.

A közös Séta célja a beteg gyerekek iránti szolidaritás, együttérzés kifejezése, és annak bizonyítása, hogy összefogással, a diákok közreműködésével, kis adományaival mekkora örömet tudunk adni EGYÜTT egy-egy nagybeteg gyermeknek.
Nos, ez eddig már 50-nél több esetben sikerült!


A programot csodás kora őszi időben, Moss László úr, az Eötvös József Gimnázium igazgatója nyitotta meg, majd Patzauer Éva, a Csodalámpa ügyvezetője üdvözölte a 300-nál több résztvevőt és köszönte meg a támogatásukat.

Ezután került sor Palkó kívánságának teljesítésére. A fiú egy laptopot kért a Csodalámpától. Kétséges volt az utolsó pillanatig, hogy a kezelésektől el tud-e jönni a Sétára hogy személyesen vegye át az ajándékot.
Szerencsénk volt, velünk volt és reméljük, hogy a diákok tapsa még szebbé tette Palkó örömét és hozzájárul a mielőbbi gyógyulásához.

/ 11



A Bringóhintó Kft. a kezdetektől támogatja a Sétát, ezúttal is ők voltak a vendéglátóink a Margitszigeten. A "sétától megfáradt" diákság jólétéről a FirstMed FMC és a Ludwig és Mentessy Kft. gondoskodott adományával.

Palkó nevében is hálásan köszönjük a középiskolák tanárainak és vezetésének, a diákoknak és Séta támogatóinak, hogy segítik a Csodalámpa misszióját és újabb nagybeteg gyermeknek sikerült együtt örömet adni.






Belépés