Öt testvér közül hárman, Petra (8), Rebeka (6) és Álmos (4) sajnos olyan betegségekkel küzdenek, amelynek következtében kapcsolatba kerültek alapítványukkal. Petra jó tanuló, de betegsége miatt sokat hiányzik és tanulmányaihoz kért egy PC-t, két testvére pedig biciklit kért. A kívánságokat 2004.07.05-én teljesítettük.

Nóra (11 éves) személyi számítógépet kért alapítványunktól. A gépet 2004.11.23-án üzemelték be Nóráéknál segítőink. Ilyen kérésünk már volt, mondhatnánk, semmi különös... Vagy mégis?

Ez a kívánságteljesítés a CSODALÁMPA történetében az első, ahol a kívánságot egy korábbi kívánságtulajdonosunk - egy másik Nóri, aki akváriumot kért tőlünk - szüleinek segítsége révén tudtuk teljesíteni.

De még ez sem elég: az ajándékot átadó segítők egy másik kívánságtulajdonosunk (Judit, aki "a tengert akarta látni") és szülei voltak.

Judit segítsége nagyon jól jött, a PC-t ugyanis ő szerelte össze...

Bízunk benne, hogy a jövőben sok hasonló esetről tudunk majd beszámolni. Ki tudhatná jobban, mit éreznek egy beteg gyerek és szülei, mint aki maga is átment hasonló élményeken? És ki tudhatná jobban, mit érez az, akinek a elérhetetlennek tűnő kívánsága váratlanul teljesül, mint aki maga is átélte már ezt?

Marianna Karcagon lakik egy kis családi házban, szüleivel. Édesanyja rokkantnyugdíjas, édesapja gépkocsivezető, azaz család anyagi helyzete lehetne jobb is...

Marianna betegsége miatt sokat hiányzik az iskolából és szabadidejében sem tud sokat gyerekek között lenni. Az iskolában számítástechnikát is tanul, így nem csoda, hogy tanulmányaihoz személyi számítógépet kért alapítványunktól.

Segítőink, Zsolt és Noémi 2004. szeptember 12-én vitték el és állították fel otthonában a kért PC-t. Marianna - bár szülei elárulták segítőink érkezését, így a meglepetés elmaradt - igencsak megilletődött az ajándék láttán.

Azután hamar kiderült, hogy a PC tényleg értő kezekbe került. Egy kompatibilitási probléma miatt ugyanis a géppel szállított egér nem működött, így Marianna kénytelen volt - és ez pillanatok alatt sikerült is - megtanulni az egér nélküli Windows használatot.

Vajon Ön, Tisztelt Látogatónk, tudná-e, mit tegyen ilyenkor?

Természetesen az "egértelenséget" nem hagytuk annyiban, a szükséges kiegészítést már eljuttattuk a kislánynak.

Mielőbbi gyógyulást és a tanulás mellett sok kellemes PC-s játék-percet kívánunk Mariannának.

2004.03.26-án az 5 éves Laci felülvizsgálatra érkezett nagybátyjával Budapestre. Érkezésekor egy csillogó-villogó lila bicikli fogadta, pont olyan, amilyet kívánt.

Eleinte hozzá sem mert érni, de amikor kiderült, hogy csengetni is lehet vele, megtört a jég.

A 15 éves Józsi, becenevén Bozsó, Veszprém-megyében, Berhidán lakik szüleivel és testvérével. A környéken csak a halak rémeként emlegetik az ifjú horgászt, aki édesapjával főként a várpalotai Karszt-tó halállományát aggatja horogvégre nagy sikerrel. Természetesen kívánsága is kedvenc elfoglaltságához kapcsolódott, ugyanis egy híres magyar vagy külföldi horgásszal szeretett volna együtt pecázni.

A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) közreműködésével sikerült megszerveznünk egy egész napos pecázást a Velencei -tónál.

2004. szeptember 27-én Bozsó és édesapja, segítőnk, Zsolt társaságában érkezett meg Velencére, az evezős pálya 400 -as szakaszára, ahol Nagy Attila világ- és Európa-bajnok verenyhorgász, a MOHOSZ képviselői, a Magyar Horgász újság fotósa, valamint a szervezést lebonyolító másik segítőnk, Mónika várta.

MOHOSZ pompás ajándékcsomagot állított össze Józsinak, mely gyönyörű posztereket, szakkönyvet, emblémával és jelvénnyel ellátott baseball sapkát, kulcstartót, és pólót tartalmazott.

Nagy Attila nagy szeretettel és odaadással avatta be Bozsót a horgászat rejtelmeibe, majd megkezdődhetett a várva várt horgászás.

Az eredmény nem váratott sokáig magára, ugyanis egy perc leforgása alatt rajta volt a horgon az első dévérkeszeg. Nagy élményt jelentett, hogy Attila Bozsó rendelkezésére bocsátotta saját profi felszerelését. Nos, a 13 méteres botra a nap végéig összesen 53 (!) darab keszeg és egy ponty is akadt, bár ez utóbbit, lévén méreten aluli, elengedtük. A kifogott mennyiség közel felét az ifjú horgász termelte be a méretes szákba.

A pecázás végeztével Attila dedikálta a MOHOSZ -tól kapott könyvet, valamint saját baseball sapkáját is, melyet jó néhány úszóval együtt Bozsónak ajándékozott.

Késő délután indultunk haza a zsákmánnyal és az ajándékokkal együtt, melyeket az ifjú horgász büszkén mutogatott édesanyjának és testvérének.

Kérdésünkre, hogy "Mi lesz a vacsora? Talán halászlé?" Bozsó büszkén vágta rá, "Dehogy, sült hal!".

Szeretnénk köszönetet mondani a Magyar Országos Horgász Szövetségnek a szervezéshez nyújtott önzetlen segítségükért. Külön, kiemelten szeretnénk megköszöni Nagy Attila világ- és európa bajnok versenyhorgásznak, az Exner horgászcikk gyártó üzem tulajdonosának kedvességét és szeretetteljes hozzáállását Bozsó kívánságának teljesítéséhez.

Judit 11 éves, családjával Alsónémediben lakik, szülei zöldségféléket termesztenek. Judit kívánsága hallásra egyszerű volt, csak a tengert szerette volna látni.

Alig egy éves alapítványunk számára azonban egy ilyen kívánság teljeítése anyagilag megoldhatatlan feladatnak bizonyult volna. Szerencsére az Associazione Nova Europa vezetője, Prof. Margareta Stampfer Birbaum és a trieszti szervezet vezetője, Prof. Antonietta Vaskon segítségünkre sietett. A trieszti Nova Europa szervezet két hétre ellátátást és szállást, programokat, sőt, szükség esetére orvosi hátteret is biztosított Juditnak és családjának. Szerencsére ez utóbbi igénybevételére nem volt szükség.

Judit már az érkezés délutánján bevetette magát az éppen kissé haragos Adriai-tengerbe, majd némileg meglepve közölte: "Hű, de sós!" Ez azonban nem vette el a kedvét, attól, hogy minden nap lubickoljon egy jót és kagylókat, csigákat gyűjtsön. Esténként nagyokat sétáltak Triesztben, és még egy egynapos velencei kirándulás is belefért a programba. (de csak azért, mert aznap a fürdéshez rossz volt az idő...) Judit egyedül a tenger gyümölcseivel nem volt kibékülve (hiába, a mama pörköltje az igazi), és ha csak tehette, inkább a híres olasz fagylaltot választotta.


Juditnak és családjának jó egészséget, az Associazione Nova Europa szervezetnek további sok sikert kívánunk.

2004. márciusában a CSODALÁMPA Alapítvány teljesítette Gábor kívánságát. Legjobb, ha a kívánságról és annak teljesítéséről az érintettek számolnak be (a képen Gábor és húga Mahó Andrea társaságában):

From:    ******
To:      info@csodalampa.hu
Subject: ****** gábor köszönete
Sent:    2004. March 13 22:19

KEDVES CSODALÁMPA ALAPITVÁNY!

Nagyon szépen köszönjük, hogy ott lehettünk Az operaház fantomja cimű musical 100-dik előadásán! Nagyszerű élmény volt,akiknek elmeséltem, irígykedve hallgatták!
Titokban szervezték meg hogy elmehessünk, és egy gyönyörű SAAB jött értünk sofőrrel, hogy a színházba röpítsen minket.A színházban a Rudolf Péter fogadott minket, ekkor tudtam meg, hogy ő is mankózott egy sérülése miatt. A húgom alig várta, hogy kezdődjön az előadás, pedig a Rudolf Péter igyekezett megnyugtatni, hogy ha előbb megy be a nézőtérre, akkor sem kezdődik előbb az előadás.Hatalmas díszletek, rengeteg színész,és a jó zene miatt egy percre sem lehetett elfáradni vagy unatkozni. Az előadás után pedig bemehettünk a két főszereplő, Mahó Andrea és Miller Zoltán öltözőjébe, és beszélgethettünk, ajándékot kaptunk és Eszter kérésére puszit is.És megkaptam a Fantom arcára készült torz-pofa maszkot is. Erről majd küldök fényképet is, bár még csak most tanulok fényképezni digitalis géppel.Hazafelé ismét a SAAB-bal utaztunk. A zenét azóta is hallgatom, a húgommal sokat beszélünk és játszunk az előadással kapcsolatosan.
Ha az Alapítvány nem "varázsol", akkor a kezelések miatt nemigen lett volna lehetőségünk mostanában eljutni erre az előadásra!

Mégegyszer nagyon köszönünk mindent és őszintén gratulálunk a munkájukhoz:
    ****** Gábor
    ****** Eszter
    ****** Erika
    ****** István

Gábor kívánságának teljesítéséhez a Madách Színház igazgatója, művészei és munkatársai továbbá a Wallis Rt. nyújtottak önzetlen segítséget.

A 4 éves Evelin egy "nagy babát" kért alapítványunktól.

Evelinen 2001-ben végeztek májátültetést. 2004. június 30-án éppen felülvizsgálaton volt a kórházban, mikor megérkeztünk hozzá. Mikor meglátta, hogy a baba mellé még egy babakocsit is kapott, boldogan tologatta a babát és mutatta meg mindenkinek az ajándékot.

2004. július 16-án a 6 éves Donát izgatottan szaladt a kapuhoz, hogy vendégeit beengedje. Néhány éve májtranszplantációt hajtottak rajta végre. Az alapítványtól távirányítós terepjárót kért. Néhány perces szerelés után már száguldott is az autó végig a lakáson.

"Ez szuper!"- köszönte meg Donát az ajándékot. A ráadásként kapott terepjárós kártyát majd nővérével próbálja ki.

Dezső 14 éves fiú, kicsi kora óta olyan problémákkal küszködik, melyek csak a közeljövőben esedékes transzplantációval orvosolhatók.

Régi vágya volt, hogy eljusson Legolandba, és megcsodálhassa a fényképekről látott Legokból épített hihetetlen városokat.

A CSODALÁMPA a németországi hasonló célú szervezet, a Wünsch-Dir-Was közreműködése és a günzburgi LEGO-Land szívessége révén szeptember közepén teljesítette Dezső kívánságát.

A másfél napos látogatás alatt a legizgalmasabb élményt talán a hamburgi kikötő és a frankfurti repülőtér LEGO-másolata jelentette a működő hajókkal és repülőkkel (meg a hidak, a vonatok, a mesealakok, meg,... meg,... meg...). Dezső otthon is szívesen épít Legoból, reméljük, a látogatás újabb ötleteket adott neki.

Csaba 3 éves ikrényi (Győr-Sopron-Moson megye) kisfiú szülei és orvosai szerint is igazi "autóbolond". Alapítványunk tudomására jutott a leukémiás kisfiú titkos vágya, egy igazi, kormányozható, pedálos autó.

2003. novemberében, alapítványunk képviseletében Petri Sándor kuratóriumi elnök és Fodor Éva segítőnk Ikrényben, a kisfiú lakásán, szülei és ikertestvére, Levente jelenlétében adták át Csabának a vágyott autót.

De nem ám akármilyent, "igazi" Forma-1 versenyautót hajthat első kívánságtulajdonosunk. Ikertestvérekről lévén szó, kivételesen - a szerencsére egészséges - Levente is kapott egy egyszerűbb kivitelű "lábhajtányt". Amikor azonban Csabáét akarta volna kipróbálni, Csaba határozottan közölte vele: "Enyém!"

Örülünk, hogy segíthettünk és reméljük, Csaba kívánságának teljesülése egy apró lépést jelent gyógyulás felé vezető úton.

2003.november 30.

Bogi Veszprémben lakik családjával albérletben. Betegsége és anyagi körülményeik miatt nem tudnak neki lakóhelyétől távolabb programot szerezni. Eredetileg a ganserndorfi Safari Parkba szeretett volna eljutni, de ezt a kívánságát azonban - rajtunk kívül álló okok miatt - nem teljesíthettük.

Így, hogy az eredeti kívánsághoz hűek maradjunk, 2004. szeptember 26-án édesanyja, és segítőnk, Zsolt társaságában elutazhatott a balatonedericsi Afrika Múzeumba, ahol megismerkedhetett a szavannák élővilágával és testközelben találkozhatott a kontinens állatvilágának képviselőivel.

Visszafelé jövet útba ejtettük a Balatonfüredi Önkormányzati Önkéntes Tűzoltóegyesületet. Itt Boglárkát nyomban tiszteletbeli tűzoltóvá avatták, kipróbálhatta a tűzoltóautókat, és igazi tűzoltósisakkal a fején heves szirénázás közepedte a garázsban pusztító képzeletbeli tűzvész leküzdésére indulhatott.

Mondanunk sem kell, mekkora meglepetést sikerült neki szereznünk, hiszen a programnak ezt a részét gondosan titokban tartottuk előtte. Elindulás előtt megkapta a Balatonfüredi tűzoltók karjelvényét is, melyre nagyon büszke volt.

Innen a tótvázsonyi Cseri Kastélyszállóhoz vezetett utunk, ahol egy ízletes ünnepi ebéd elfogyasztása után Bogi csillógó szemekkel lovas túrára indult. Késő délután érkeztünk vissza Veszprémbe, az autó hátsó ülésén békésen szunyókáló kis tűzoltóval.

Ez úton is szeretnénk köszönetet mondani a balatonedericsi Afrika Múzeum tulajdonosának, a Balatonfüredi Önkormányzati Önkéntes Tűzoltóságnak, kiemelten Wagner József parancsnok úrnak, valamint a tótvázsonyi Cseri kastélyszálló tulajdonosának és teljes személyzetének a kívánság teljesítéséhez nyújtott önzetlen segítségükért.

Anna a GROOVEHOUSE együttes nagy rajongója. Szinte mindent tud róluk és ha módja van, a kórházban is az ő zenéjüket hallgatja. Néha bizony nem kórházi hangerővel...

Alapítványunktól azt kérte, hogy végre személyesen is találkozhasson kedvenceivel.

A kezelések és az együttes programjának összehangolása nem volt egyszerű feladat, de végül 2004. július 13-án minden összejött. Judy és Zsolti, Bea, menedzserük társaságában meglátogatta Annát. Eleinte kicsit döcögött a beszélgetés, hiszen Anna édesanyja és alapítványunk képviselői is a szobában voltak, de azután Mónika, kedves segítőnk javaslatára "hatszemközt" hagytuk az érdekelteket. Végül majd másfél óra elteltével a művészeknek távozniuk kellett, de előtte még címet, telefonszámot cseréltek, és megbeszélték, hogy ha fellépéseik során Anna Heves megyei lakóhelye környékén járnak, meglátogatják a lábadozó nagylányt. Búcsúzóul egy dedikált plakátot és legújabb kazettájukat adták emlékül Annának, sőt, bár erre nem készültek, valahonnét legelső kazettájukat is elővarázsolták, ez ugyanis még hiányzott Anna gyűjteményéből.

Alapítványunk - mivel megtudtuk, hogy Anna régi magnója javíthatatlanul tönkrement - egy rádiósmagnót is adott a kazetták mellé, amit nyomban és helyben fel is avattak. Természetesen a Groovehouse első kazettájával.

Annának mielőbbi gyógyulást, az együttesnek sok sikert kívánunk és ezúton is köszönjük a Groovehouse, azaz Judy és Zsolt kedvességét és segítőkészségét.

Alexandra Veszprém megyében lakik szüleivel és aranyos kisöccsével egy szép, újonnan épült kertes családi házban. Mint megtudtuk, a nyolcesztendős kislány régi álma volt egy igazi Baby Born baba, babakocsistól, fürdőkádastól, s "egyéb felszereléssel" együtt, hogy közösen tologathassák babáikat szomszédban lakó barátnőjével.

Alexandra legnagyobb meglepetésére egy csütörtöki délután ez az álma teljesült. Boldogan, kis felnőtt segítséggel csomagolta ki az ajándékokat, s míg ő öltöztetett, pelenkázott, babakocsit tologatott, addig segítőink, Mónika és Zsolt a kistestvér autómárka-felismerő tehetségéről is megbizonyosodhatott.

Reméljük azóta sikerült nevet is találni az "új családtagnak".

A 11 éves Alex lelkes rajongója az Irigy Hónaljmirigy együttesnek. Minden vágya volt, hogy találkozhasson velük egy koncerten. Erre végül 2004.06.20-án került sor.

Persze itt nem csak egyszerű találkozásról volt szó, hanem a koncert előtt még eltölthetett egy órát a művészekkel, beszélgethetett velük, majd a koncertet a színpadról (!) nézhette végig.

Alex kívülről tudja a dalokat, így mikor jelentkezni lehetett a koncerten éneklésre, ő volt az első, aki a színpadon termett. Nagy sikere volt.

Azt hiszem nem csak Alexnek, hanem nekünk is boldog pillanatokat szereztek az együttes tagjai szeretettükkel, kedvességükkel. Alex nyitottságával hódította meg őket.

A koncert után Alex boldogan vitte haza zsákmányát, az együttestől kapott trikót, dobverőket és pengetőket.

Emőke (14 éves) Szeged mellett, Sándorfalván lakik szüleivel és Evelin húgával egy átépítés alatt álló pici, komfort nélküli, eredetileg hétvégi házban. Emőke krónikus veseproblémával küszködik, emiatt háromnaponta kezelésre kell mennie. Alapítványunktól - mondván, hogy utazni a szinte folyamatos kezelések miatt úgysem tud - azt kérte, rendezzük be közös gyerekszobájukat, amelyet édesapja a ház padlásterében alakít ki. Egy másik, az utazásnál sokkal nyomósabb indokot is mondott: úgy gondolja, ezzel tud - igen szerény jövedelmű - szüleinek a legtöbbet segíteni.

Mint már oly sokszor a CSODALÁMPA rövid története során, ezúttal is "a barátaim barátai az én barátaim is" közmondás segített.

Jóbarátok barátai révén jutottunk el a Faktum Bútor Kft-hez. Vezetője azonnal felajánlotta cége segítségét, hiszen specialitásuk éppen a gyermekbútor. A bútor szállítója tehát már megvolt.

Ezután, pár hete Emőke kezelőorvosa (!), Haszon doktornő felmérte az akkor még félkésznek sem nevezhető leendő gyerekszobát, majd a szülőkkel egyeztette a szükséges bútormennyiséget. Ezeket az Alapítvány megrendelte a Faktum Bútortól - http://www.faktumbutor.hu -, amely méltán kerül segítőtársaink közé, ugyanis igen nagylelkű árengedménnyel támogatta a kívánság teljesítését.

Szinte az utolsó pillanatban derült ki, hogy a családnak nincsen elég pénze még a pár négyzetméteres gyerekszoba padlószőnyegének megvásárlásához sem, márpedig a gyönyörű bútorokat mégsem lenne szép dolog a nyers aljzatbetonra tenni.

Ekkor Emőke orvosa ismét segítségünkre sietett, hiszen ezt nem tudtuk volna Budapestről megoldani, és közreműködése révén a szegedi BE-CO Kft. is megbecsült segítőtársunk lett.

Közben a bútorok elkészültek és a szállítás időpontját is tisztáztuk. Tibor, az édesapa, jó ideje munka után éjszakába nyúlóan dolgozott a gyerekszobán, október 28-án hajnali négyig festették a falat és ragasztották le feleségével, Ellával a padlószőnyeget, hiszen 28-a volt a bútorszállítás napja.

A gyerekek, mint minden hétköznap, iskolába mentek, és az sem volt feltűnő, hogy suli végeztével egy soron kívüli vérvételre hívta be Emőkét kezelőorvosa. Időt kellett nyerni, ugyanis a nagyobb bútorokat össze is kellett szerelni... A szülők, majd érkezésük után a CSODALÁMPA segítői is vállvetve csavaroztak, szegeltek, amíg a gyerekek a doktornővel haza nem érkeztek. Akik még mindig nem vettek észre semmit... Az utolsó simításokhoz még egy kis időre volt szükség, ezért Ella azt mondta az érkező gyerekeknek, hogy meglepetés várja őket, de keressék azt meg. A gyerekek kerestek is a ház körül és épp akkor, amikor a nagy szekrény a helyére került, némileg csalódottan jöttek fel a "padlástérbe" a többiek után. Egy pillanatra megtorpantak, majd hitetlenkedve, de fülig érő szájjal tapogatták meg az ágyakat, íróasztalokat, ültek a guruló székekre...

Emőke alig hitt a szemének. Már éppen kezdte elveszíteni a reményt, hogy kívánsága valaha is megvalósul, és most a semmiből ilyen gyönyörű szobájuk lett... (Hát igen, néha bizony a csodákhoz egy kis időre is szükség van)

A testvérek boldogságtól csillogó szeme mindent elmondott. Még akkor is, ha jó testvérhez méltóan rögtön vitatkozni kezdtek, ki melyik ágyon alszik ma éjjel.

Marci egy hároméves aranyos, mosolygós, kedves kisgyerek, aki - mint minden kisfiú - nagyon szeret autókkal, motorral, busszal játszani.  Kívánsága is az volt, hogy egy Playmobil tűzoltós és turista buszos játékot kaphasson. Kérését az alapítvány hamar tudta teljesíteni, s mint a képeken is látszik, Marci nagyon örült az ajándéknak. Reméljük könnyebben, gyorsabban telnek így a kórházban töltött napok...

2004. november 8.