Máté (17 éves, Pécs)



Máté hosszú kezeléseken volt túl, amikor a Csodalámpa szervezésében eljuthatott kedvenc sorozatának, a Munkaügyek produkció forgatására. A televíziós műsor felvételei Budaörsön, egy irodaházban készülnek, így egy szép nyári napon a Megafilm Service Kft. autójával Máté és édesanyja Pécsről a fővároshoz közeli stúdióba érkezett. Egy nehéz forgatási nap elé néztünk, hiszen kint 30 fok fölötti meleg volt, bent pedig komoly munka kezdődött.

Mindenki nagyon kedvesen fogadott minket, kis süteményt, üdítőt kaptunk az érkezésünkkor, a programot végighallgatva pedig biztosak voltunk benne, hogy izgalmasnak ígérkezik a nap. S így is lett, folyamatosan részesei lehettünk a stáb munkájának, követhettük őket a felvétel helyeire, lassan elénk tárult az adások alatt látható iroda minden szobája. Megnéztük a sminkszobát, az öltözőket és a kellékekkel teli termet is. Ahogy az egymás után következő jelenetek forgatása elkezdődött, úgy találkoztunk sorra az adások szereplőivel, Molnár Piroskával, Fodor Annamáriával, Mucsi Zoltánnal, Elek Ferenccel, Tamási Zoltánnal, Rétfalvy Tamással, Kardos Roberttel, Dankó Istvánnal.

Mátét nagyon kedvesen üdvözölte mindenki, közös képek is készültek, s még Márton István rendező is tartott egy kis szünetet, hogy a pécsi nagyfiúnak meséljen a felvételekről. A délelőtti nem kevés izgalmas látnivaló után a szünetben a vendéglátók meghívására együtt ebédeltünk, majd délután folytatódott a munka. Máté egy ideig az operatőr mellett állva nézte a felvételeket, majd egyszer csak a vállára vehette a kamerát. S ez csak az első lépés volt a filmes világ felé, az egyik jelent többszöri felvételében megkapta a csapót, így ő mondhatta be a jelent számát. Mint egy igazi csapattag, úgy dolgozott. Délutánra már mindenki jócskán elfáradt, így Máté és édesanyja fantasztikus élményekkel a tarsolyukban ülhettek be a produkciós autóba, amikor elindultak haza.

Máté a kívánságteljesítés előtti este tudta meg, hogy felvették a pécsi egyetem kommunikációs szakára, amelyhez gratulálunk, így ez a forgatási nap talán egy jó szakmai gyakorlattal is felért.


/ 3




Nagyon köszönjük a Munkaügyek sorozat produkciós vezetőinek, szervezőinek és Molnár Briginek, aki a Megafilm Service Kft. képviseletében segített megszervezni a forgatási napon a részvételünket, valamint minden stábtagoknak, a színészeknek és Márton István rendezőnek, hogy szeretettel vették körül Mátét.


Külön köszönjük Nyitrai Kata szerkesztő- televíziós újságírónak a kapcsolatfelvételt, aki már többször is segített a Csodalámpa népszerűsítésében.

Felkai Márta
Budaörs, 2016. július 27.

Archívum


Belépés